Hívószavak

E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Legfrissebbek

Nem elfelejteni, hogy kell. Szívedbe vésni a szépet. Megölelni a kedvest. Könnyezni, ha érzed. Eltompulni, élesedni, elaludni és felébredni. Jelen lenni. Lélegezni. Rezegni. Álmodni valami szépet. Keresni, ami éltet. Megérteni, ha nem megy. Elfogadni, simogatni a lelket. Táncra hívni a szenvedélyed. Érezni a szelet, borzolni a hideget. Beleremegni, amibe bele lehet. Átszellemülni, fennköltnek lenni, könnyen venni mindent. Engedni, szakadjon csak ki belőled. Nézni, észrevenni a részleteket. Beleszédülni, mert bele lehet. Nevetve sírni, ahogyan igazán érdemes. Végre megcsókolni az életet. Mondani, igen. Sokszor igen. Végtelenszer. Nem túlélni, csak élni kell. És azt táncolva is lehet!

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Hagyni folyni, ha már úgysem lehet megállítani. Nem is kell az útjába állni. Kifelé – nyögi – engedjetek menni! A világotokat akarom látni. Úgy, ahogyan még sosem.. Folyni az élettel, nekem ez a legigazabb medrem. Cseppenni hegyen, potyogni a völgyben, ott teremni, akárhányszor a lélek nem bírja el. Szétkenődni az ujjbegyeden, a pillákról az öledben terülni el. Áradni a világra, megnézni, az milyen. Túlontúl érdekel! Ott akarok lenni veled, lélek – érzel? A Földre hullni, összekötni vele az Eget. Magokat ültetni el, virágokat locsolni meg. Lüktetni, ahol kell. Igazi pillanatokat morzsolni el. Mert igazi vagyok, tudod? Az igazi, az önazonos. A hamisítatlan és az örökkévaló. Végtelen, mert ott lakozom mindenkiében. Az örömükben és a bánatukban, s kettejük szerelmében. A létben, az ösztönben, s a mindenségben. Hagyj folyni, kérlek, hisz lételemem! Megállítani pedig úgyis lehetetlen.. Látni akarlak – s, ezúttal úgy, ahogyan még sosem! Ölelnek, a könnyek

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Tudod, a csodás égből hívtak ide, tapasztalásra. Megnyitották a teret szeretettel, szerelemmel, ősi egységgel. Rohantam! Azt ígérték vigyáznak rám, óvnak, s nem hagynak magamra. Tényleg ezt ígérték? Tényleg ezt akartam? Szétfeslett az egység, a biztonságos tér, amiben mozogtam. Kihullott alólam a talaj: többé nem éreztem, hogy dolgom, hivatásom volna. Vissza az égbe – gondoltam – úgysincs gyökerem, mi visszafogna. Szeressenek, fontos legyek, tartozzam valahova. Ennyit akartam. Hogy számítsak. Tényleg ezt ígérték? Tényleg ezt akartam? Fáj kimondanom, őrjítő fontolgatnom, de a szívemben igaz. Magamnak választottam. Ezt a talajt, ezt a sorsot, ezeket a pillanatokat. Ezért vagyok itt, jelen a tapasztalásomban, hol emlékezve, hol elfeledve önvalómat. Gyökerek nélkül, apró magvakban, csak sodródva a világban. Örökké az égbe vágyva. Megérkeznék, kapaszkodnék, növekednék – leföldelve, esélyt kapva, táptalajban. De kiköp a föld, nem képes a befogadásra. Azt mondja, dolgom van. Újra és újra útnak indít, messzire, távolabbra, a világ végén is túlra. Dolgom van – búgja. Aztán hazahív, mintha az egész csak szórakozás volna. Az otthont, találjam meg magamban – súgja – legyek bárhol is a világban. A termőföldet álmodjam, s teremtsem magam köré szorgosan. A szeretetet daloljam, a sebeket gyógyítsam, s mindezt, kezdjem magammal: Gyökércsakra, égi mantra, nyílj meg magvam, s áradj a világra! Törd meg burkod, engedd fájdalmad, bízz az égben, s kapaszkodj meg a talajban. Nyisd meg tered, szülj szeretetet, s teremts világot, melyben virágozni érdemes. Növekedve, nyújtózva, lassan, légy égig érő fa! Add oda magadnak, amire szükséged lett volna. Szeresd oda a múltba, öleld meg a jelenben szorosan, s töretlen, álmodd a jövőbe tiszta szándékkal. Add oda mindenkinek, hisz tudod, végtelen a forrása: légy csatorna – égig érő fa – mi összeköti az eget a talajjal!

2 FacebookTwitterPinterestEmail
HitIdőTanítás

Vedd észre!

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

És akkor vedd is észre! Igen. Már akkor történt, amikor éppen elégedetlenkedtél. Amikor kimondtad szavakkal, hogy állóvíz az életed, s nem mozdul benne a jólélek. Mozdult, képzeld el. Vagy mondjam, hogy soha nem állt meg? Csak úgy hitted. Vedd észre, akard észrevenni – hisz az élet táncol veled, s közben engedi, hogy figyeld. Beavat minden titkába, elsuttogja az összes jelet. Érkezik a megrendelésed! Várod, kedves? Vagy még mindig kételkedsz?

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Őszintén? Nem tudom, hogyan. Ettől még igen a válasz. Az előző kérdésre, még mindig igen a válasz. Pedig már majdnem lebeszéltem magamat. Nemet mondani tudok, ismerem az utat. Tudom, hogyan kell lemondani, szomorkodni, elszenvedni és sírni. Tökéletesen megy a gyakorlat. A végtelenségig gyakoroltam, ismételtem oda s vissza. De szeretném, ha ez egyszer, és még sokszor, másképpen volna! Igent szeretnék mondani, de nem látom az utat. Nem tudom, hogy mi lesz utána, hogy hogyan is válik valóra. Igen, és..? Elvárom magamtól, hogy tudjam, de ha nem rendelkezem válaszokkal, akkor boldogan áradok vissza a nem-mondásba. Vissza az előző kérdéshez, amire már annyiszor adtam világos választ. Megint, mindig, ugyanaz?! Sosem kérdeztem meg, hogyan csináljam máshogyan. Hogy ha igen, akkor mégis hogyan? Pedig a válaszok megvannak, csak a kérdést kell feltennem magamnak. Feladni a leckét a világnak. De ha nem kérdezek, akkor várhatom a választ! Élhetem megint, mindig, ugyanazt. Az ismerős utat. Felelj élet, hogyan váltsam valóra, ami a szívemben van? Kérlek, mutasd az utat – mert az előző kérdésemre, ezerszer is igen a válasz! Tudni akarom, hogyan..

1 FacebookTwitterPinterestEmail
error:
X