E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Meg-érzés

Belső Virágzás II.

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Hogy van az, hogy csak én hiszem? Hogy egyedül kell? Hogy ez az egész szembemegy mindennel, és mindenkiével. Mindenki történetével. A világ tele jelekkel, de senki nem figyel. Mindenki mást lát, mást hisz el. Mintha csak egy út lehetne, mintha nem lenne A és B terv. Vagy másik százezer. Legalább végtelen, megannyi lehetőséggel. Miért kotyog nekem mást, miért súg különbözőt a fülembe? Miért tudhatom, miért van bizonyosság a zsebemben? Ne mondd nekem, hogy téveszme! Érzem a szívemben! Nem mondom, sok bennem a kérdőjel, de tudom, hogy a forrásom a legigazabb hely. Bízom benne. Te és én, mi ketten, sosem lehetünk ugyanazon a térfelen. Hogyan is lehetnénk, hisz kiegészíteni a másikat, ennyit jelent. Te vagy a másik felem, s én a tied. Arra szerződtünk, hogy mást élünk meg másként, teljesen más időben, minőségben, érzéssel. Miért hasonlítanám a jövőt a jelenhez? Rángatnám a múltat, hogy feleljen, vonnám kérdőre?! Sosincs ennek ideje. Mindig van, de talán még sincs itt a helye! A bölcs bennem, tudja ezt. A mártír bennem, többé nem szenved. A gyógyító felébred. A kétkedő köddé lesz. A hitetlen világgá megy. Az álmodó beszélni kezd. A teremtő, teremt: Az vagyok, akit a szerelme felismer. Az vagyok, akit a hite felemel. Az vagyok, aki világít a sötétben. Az, akinek virágba borul az élete.

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Belső virágzás I.

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Látlak. A múltat, a jelent, a jövőt egyszerre – te benned. Ismerem. Az ég adta szerelmet, elemi vonzást, ösztönt, érintés nélkülit, testtelent. Látom a szemedben. Vágyálom. Önmagát beteljesítő jóslat. Gyémánt ígéret. Mindez egyszerre. Mégis, annyi minden más eközben. Egy részed velem egy, egy másik pedig idegen. Tapasztalom, beszélek vele, de sokszor nem értem. Összeegyeztethetetlen, hogy ki is van a testedben, milyen színész játssza a szereped – hova rejted ilyenkor az otthont, melyet benned megleltem? Mélyrepülés. Taszítás. Félelem. Téveszme. Jártam a levéltárban, ott, ahol neked is van leveled. Fogtam a kezemben. Sokan a sajátjukat sem foghatják meg, én mégis kezemben tartottam a tied. Össze vagy kötve velem – így volt ez eleve – zuhanásunkban sem feledtem. Meg van a miértje, halványan még mindig emlékszem. Már akkor ismerlek, amikor a mindenség benned, még nem engem illet. Amikor az égig érő fád még csemete, s neveled. Amikor a hozzám tartozó részed még alszik, álmában pedig nincs rám ideje. Nehéz lecke vagy nekem. Súlyt cipelek, ami húzza, cibálja a szívem. Egyrészről itt vagyok, jelen, féllábbal mégis mindig máshol, másik időben. Érzem a rétegeket: néha összeérnek, és egysíkon élhetem meg őket. Nehéz összeegyeztetni bennem mindezt, mégis, mindig megteszem. Ha figyelek, érthetem, és a nyugalmam is végtelen – különben széttépne az ösztön, az érzelem. Tanítasz ezzel, s hálám ezért örökké ölel. Utam hozzád, lelkedhez vezet. Azon is túl, lelkemhez. S, míg hozzád igyekszem, Önmagamra lelek.

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Hihetnék magamnak, ugye?

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Mondjuk, mert a megérzéseim mindig bejönnek, mert a deja vu velem fekszik és kel, mert egyszerűen mindig érzem a szívemmel, amit a szavak már nem bírnak el. De félek, mert a hit felelőssé tesz. Bízom magamban ennyire? Ha becsukom a szemem, figyelek, akkor elhiszem, amit a bensőm mutatni akar nekem? S, ha a „hiszem” egyszerre tetté lesz, akkor felelősséget is vállalok érte? Igaz, amit látok, érzek, tapasztalok? Hihetem? Vagy szükségem van még egy sor kérdőjelre? Tényleg az ős-forráshoz járkálok éjjelente, majd az álmomból ébredve igaz-igazat mesélek? Komolyan merem állítani, hogy olykor valóságosabb a hang bennem, mint bármi, amit kívülről meghallhatok a fülemmel?Valóban megértem, s jól tolmácsolom azt, amit a szívem szavakkal sosem, de rezgéssel igenis tudat velem?Biztos, hogy éppen jó időzítéssel, pont jó léptékkel, kivételesen jó ösvényen vezet, s tanít engem az élet? Ha ennyire hiszem, már-már egészen tudom, akkor merem így élni az életem? Vállalok minden felelősséget? Merek dönteni érzésre? Vagy meg-érzésre? Egyáltalán milyen, amikor nem csak nagyzolok ezzel, és az egész kapcsolatra a bensőmmel, nem csak hobbiként tekintek? Létezik ilyen életvitel? A tökéletes összhang saját lényegemmel, tényleg valósággá lehet? Ez nem csak a fejemben lehetséges? Hiszem, hogy nem! És hihetnék magamnak, ugye?

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Megérzem az energiád

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

A szemünk tán csak bőrt lát, de pezsgés van ott, örök mozgás, változás. Megérzem, ha hozzám ér az energiád. S, nem csak akkor, amikor a kézként felém nyúló energianyaláb fizikailag is simogatja a testet, amiben itt vagyok, jelen – azt, ami megtestesíti lényem. Akkor is, amikor álmodsz, amikor csak gondolsz, amikor beszélsz velem. Mindent, amit adnál nekem, megkapom, hisz nekem adod: Sugárzod felém az érzéseket

1 FacebookTwitterPinterestEmail

A mai lesz az a nap

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Éreztem. Éreztem, hogy amire várok, az már csak hajszálnyira van tőlem. Tudtam, hogy ha kimegyek az utcára, akkor fogalmam sincs hogyan, de beléd botlok majd. Ez volt az a nap, nem téveszthettem el. Szívemmel-lelkemmel éreztem, mégsem jelentél meg. Persze tudom, hogy elrontottam. Egyáltalán nem vártalak jól – szinte jobban vártam azt, hogy az eljöveteleddel igazolj egy elméletet, mint azt, hogy tényleg megölelj. Ez így nem volt rendben, kicsúszott kezemből a fegyelem. Hisz minden sejtemmel vártam, hogy gyere. De nem jöttél, és most fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Egyszerűen túl sok bennem a kérdőjel: Rosszul hittem volna? Hazudtál volna? Hiszen ezt írtad minden leveledben! Miért keltettél bennem hamis reményeket? Miért gondoltad, hogy próbára tenni jó ötlet? Még mindig nem tanultam eleget? Kegyetlennek érzem az egészet. Legszívesebben letagadnám a mögöttem álló időszakot, és úgy tennék, mintha nem érintene meg. Mintha nem fájna, hogy reményt vesztettem, hogy az általad elmesélt dolgok nem történtek meg. De azt hiszem, ezt nem tehetem meg. Nem élhetek hamis életet, nem hazudhatok magamnak, csak azért, mert úgy könnyebb. Mert én tényleg hittem benned, és a leveleidben! Őszintén, gyermekien vártam, hogy majd csoda történik a házunkhoz vezető utolsó öt méteren. Reménnyel tettem meg minden lépésem, végül mégis durcásan vettem le a cipőmet. Nem a mai volt az a nap! Illetve várjunk csak – biztosan? Talán nem arról szólt, amiről elképzeltem, hogy szólni fog. Talán nem úgy történt, ahogyan akartam, hogy történjen. Talán ennél több van ebben a történetben, vagy éppen ellenkezőleg, kevesebb. Majd te megmondod, kedves élet! Várom az újabb leveled..

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Táncol velem az élet

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Miért jó tudni? – kérded. Azon kívül, hogy türelmet kell gyakorolni, és kínzásnak is tűnik, valójában áldás – egy másféle, mint amilyeneket eddig ismertünk. Mondod, hogy nem akarnád tudni előre, hisz úgy elveszne az izgalom, s én nem hibáztathatlak ezért. Én is féltem, hogy elvész az a csodás, kínzó, éltető izgalom. De találtam másféle izgalmat: nem a kételyét, hanem a bizonyosságét. Igen, a bizonyosságnak is van izgalma: többé már nem azt kérded, hogy valami megtörténik-e vagy sem – ezen túllépve arra vagy kíváncsi, hogy hogyan és miként fog táncolni veled az élet. Bizonyos, hogy eljönnek történések az életedben, ezért megtörténésüket már nem kérdőjelezed meg. Azt viszont nem tudod, hogy a bizonyosság hogyan bontakozik ki előtted, hogy hogyan borul virágba az egész életed. Lesz vagy ezer másik kérdésed az előző helyett: hol, mikor és hogyan történik veled az, amiről már rég biztosított az élet? Sokan ezen a ponton kérdőjelezik meg újra az egészet: ha nem kapnak válaszokat, akkor visszatérnek az eredeti kérdéshez. Bizonyos még az a bizonyosság az életemben? Tényleg megtörténik majd velem? Igen vagy nem? Visszatérnek a kezdeti kínokhoz, mert kivárni azt, amit elkotyogott már az élet, túl nehéznek bizonyult. Pedig maga a bizonyosság nem változott – mégis, könnyebb egyetlen kérdéssel kínlódni, mint megválaszolva azt, még több kérdés ölelésében elveszni: Felkérnek táncolni? Ki kér fel, mikor és milyen érzéssel? Hogyan táncolunk, meddig, milyen lépésekkel? Ha már kérdezted, válaszolok. Azért szeretem tudni, mert az eddig félig izgalmas „megtörténik-e vagy sem” dilemma helyett, most valami egészen mással ajándékozott meg az élet. Már régóta tudom, hogy táncolok. S, ha a sok kérdés terhes is néha, nem sajnálom ezt a bizonyosságot. Láthatok egy táncot, melyet velem táncol az élet – melynek lépéseit előre nem ismerem – csak azt tudom, hogy a végén ölelés lesz. Tiszteletre tanított ez, türelemre, hitre. Egyszerre élem meg, és egyszerre kísérem figyelemmel a saját életemet. Mondhatom, hogy a színház bérletem nem csak az előadásokra érvényes: színfalai mögé hívott az élet, hogy értsem meg a lényeget, csodáljam, tiszteljem, s legyek belé szerelmes. Ez a szerelem pedig olyan, mint egy végtelen energiaforrás. Átjár, éltet, emel. Engem nem az érdekel, hogy valaha megtapasztalod-e ezt, hanem az, hogy mikor teszed!

0 FacebookTwitterPinterestEmail
error:
X