E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Sorskérdés

Végtelen

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Jelen szeretnék lenni. Így, ahogyan most vagyok. Neki. Nem történne másképpen, a múlt nem változna meg. De én ott lennék, neki. Most, ahogyan ez megszületett bennem, talán azt hiszem a szívemben, hogy valahogyan más lesz majd. Neki. Más, amire emlékszem – csak egy kicsivel jobb, egy hajszállal könnyebb, egy könnycseppel kevesebb. De éppen annyi. Nem azért, mert kőbe van vésve, vagy, mert olyan vaskos dolog a múlt. Már elmúlt. Nem is azért, mert a változtatás csökönyös szándéka dobbanna bennem. Tévút. Inkább a végtelen kígyózik. Tekereg és szólít. Keresem a szavakat, a megfelelőket – kutatom, hogy mit mondjak. Végül minden választásom ösztön, valami eleve szózat, amit Istenemre esküszöm, most először formálok a számmal. Mégis, egyszerre idézem egy emlékből, egy érzésből, a múltban. Ezeket a szavakat már mondtam. Hallottam? A rezgést belőlem, odaadtam. Öleltem és szorítottam. Támasz is voltam. Emlékszem rá, hogy ezeket tényleg megkaptam.. Adtam? Most, amikor téren és időn át szólok, az akkori fülemmel is hallom. A hangom. Mindez egyszerre történelem, s közben maga a jelen. Misztikus köd, valódi végtelen. A vágyam, hogy ott legyek.. Eleve itt is csak tőle lehetek. Jelen.

3 FacebookEmail

Bátor dolog

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Magaddal nem szembenézni, s az igaz lényed letagadni. Eltakarni. Nem biztos, hogy jó a szó. A bátorság. Meggondolatlan vakmerőség talán, hinni, hogy nincsen következménye. Hogy lehet élni két vagy több száz életet, s a meghasonulás nem fáj. Próbáltad már? Bátor vagy, amiért meg mered tenni. Mersz másnak mutatkozni, s a színjátszáson túl, már egészen azzá lenni, ami. Elhinni és el is felejteni, hogy van benned valami eredeti. Mersz legyinteni a benned élő elhívásokra, ambíciókra, vágyakra. Mered azt mondani, hogy üres lárma! Degradálni a dobogásodat és vállat rándítani a jelekre, amik azt mondják, rossz ösvényen vagy. Persze, hallgatod a hangodat, a díszes intuíciódat. De csak mondjon olyat, ami nem fér el a kirakatodban. Csak merje suttogni az igaz valódat! A pokolba vele, igaz? Vakmerő vagy, hogy kerülőutakon hajszolod a boldogságodat, pedig a lelked már szólt róla. Valamiért azért még kitart.. Miközben mi bátornak mondjuk azokat, akik önazonosak. Pedig igazán, kicsit sem bátor dolog annak lenni, ami ott belül, úgy mindenestől, tényleg vagy. Mondhatni, a létezés egyszerűségével. Mindenki a saját elhívása szerint. Csak úgy, egészen mezítelen. Mégis dicsérjük, amikor valaki idáig merészkedik: olyan bátor vagy! De fordítva van. Az a bátor dolog, hogy mersz magadon kívül bárki más lenni. Színjátszani. Bátorság.. inkább vakmerő bolondság. Ez most túlzás? Talán. Talán egész életedben nem kell szembenézned a benned élővel – s, mindez károgás. Talán keményen kéri majd számon rajtad az élet – a mindenség benned, ami örökké kiált. Talán megúszod. Talán megbánod. Előre nem tudod, s nem is tudhatod. De mondd, tovább csinálod? Akárhogy is, bátor dolog.

3 FacebookEmail

Ékszer

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Lassabban, bizalmatlanabbul, mégis csodálattal ismerjük fel. A boldogságot. Nem hisszük üresen, nem tévesztjük össze. Hisz egészen mást jelent – nekünk mindenképpen. Azok vagyunk.. A biztonságvágy és a bizonytalanság ellenére is sziklák. Akik túl sok vihar után, a napsugarakat leginkább a szívükben tudják. És most itt van. Az éppen nehéz boldogság. Kéri a részét az életünkből, könyörtelenül, feladattal, egész lényünket követelően. Kéri, hogy mutassuk magunkat és mérettessünk meg. Könny csordul, mert alig, mégis bizakodóan hódítjuk meg. A boldogságot! Mert végre ő az. Most mutasd a sugárzó napsugarakat! Szokatlan, derűs ékszer vagyunk, ami igazán sokáig lapult a fiókban. Messzi földről hozott gyémánt, amit nem kímélt a nyomás.. épphogy halálra nem zúzta. De ez egy beképzelt mondat, aminek a zamatát csak az érzi ki, aki megjárta. Szóval hogyan lehet, hogy bennünk, az igaz lényünk, végig tudta? Nem csak remélte, tudta. Ne keverd, a felismerést nem a csillogás hozta. A keserves tudat, ami végig zakatolta. Ami miatt sehol sem volt jó, semmi sem passzolt. A fájóan üres, a kevés. A zéró elfogadás, az annál is kevesebb megértés. A fullasztó nyomor, ami mostanra.. csak mosoly. Megérettünk, azt mondod? Talán csak elfogadjuk a boldogságot. Másként mosolygunk.. Ez az ékszer, amit hordunk. S, én mondom, sugárzunk!

3 FacebookEmail

Mozaik

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Ami most túlzásnak hangzik, tudod, a jó sztorihoz való kontraszt.. Bárcsak az volna! Lenne üres frázis, amit jól esik mondani, s ízesen lehet mesélni. Ami az örömtelit segít jobban megbecsülni. Imádni. A hálát mindenestül kitanulni. Mélységet ad. De nem az. Ilyenkor mi van? Szakadék van. A sérülés és gyógyulás között. Messzeség, a darabokban belőled, amik hirtelen nem is passzolnak. Maximum mozaiknak.. Nem erről álmodtam. Magamnak nem ezt kívántam. Egyáltalán nem így akartam! Mégis, híd vagyok, az összekötés, a megoldás, a megmentő, saját magam számára. A felelősség, ami a boldogságom ára. Újragondolom, mert egyáltalán nem vagyok fantáziátlan. Mindez perspektíva. Ami katasztrófa, az egy újrakezdés vitatható csomagolásban. Maradok az, aki a csodát látja. Lényem csillámpor minden dolgon, mert szívem örökké a különlegest vágyja. Leszek az, aki a keserűt is ízletesnek találja. Ha már így van, ha a mélység ennyire, s őrült módon akart.. A legkevesebb, hogy kinyitom a teret. A végtelent. A tapasztalásom pedig szélsőségessé teszem. Az én egem.. A magasságom, egészen máshol van. Túlzás nélkül, méltósággal: A mozaikom színes. Telibe kontraszt. Többé mégsem vagyok darabokban.

3 FacebookEmail

Én magam, meg a kaland

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Az út, amit magamért járok. Az olyan, amit nem képzeltem. Amire mégis, mindig is vágytam. Mert az egyszerű az üres, a macerás pedig a szívemben lüktet. Szeretném azt hinni, hogy különleges. Hogy részletgazdag, legalább annyira, mint én magam. Mennem kell, vár a kaland. A hely, amit ismerek, különleges. A szeretett emberek, emlékek, ízek, no meg a kacifántos nyelv. Ahogyan használom, ahogyan élek, ahogyan mindez nekem, igazán sokat jelent. Elmegyek. Ideszültek. Lesz ez még különleges? Bárhova is megyek.. A hely, ami ismeretlen, egyelőre csak álomképben villan. Mégis húz magához, szemérmetlenül szólítja meg az önvalómat. Táptalajom akar lenni. Szenvedélyes akar lenni, az összes énemmel szeretkezni. Belőlem, valaki egészen mást akar kihozni. Életre szóló akar lenni.. Kaland. Mindenkinek más van: nekem a szerelem az. A történet, amit valahonnan mélyről ismerek. Eleve mesélem, s látom magamat, ahogyan ezer meg ezer énem meséli velem egyként a jövőben. Azt hiszem ilyen, amikor felismered, s a történet is felismer téged. Szerelemből van! Ahogyan én magam, meg a kaland.

3 FacebookEmail

Ezt választod?

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Kerested, de mondd, meg is találtad? Itt a válasz, amit erősen a kérdésed határoz meg. Ami lehet felkiáltójeles, de valójában a kérdőjel sokkal érdekesebb. A válasz, s vele az összes, létezett. A kérdéseddel pedig kiválasztottál egyet. Akkor most a válasz vagy a kérdés határoz meg? A nézőpontod, a meséd, amit szősz és amihez a fonalat keresed. Eleve tekered. Hiszed, hogy meséli magát és te csak figyeled. Sőt, oda is kell figyelned! De a saját suttogásodra, még emlékszel? Feltettél kérdéseket – valaha –, s azonnal feletted. A válasz készséggel bontakozott előtted, bár nem értetted. Vagy ezer új lett, burjánzani kezdett. Egyik válaszba fonódik a másik, s talán még mindig hiszed, hogy válaszokat keresel. Közben pedig, válogatás nélkül kérdezel. Bármi lehet. Akkor a bármiből ez kell? Ezt válasz-tod megfontoltan a kérdéseddel? Csak úgy, kérdem.

1 FacebookEmail
error:
X