Kimondatlan, eltemetett szavak helyett éld meg perzselő érzelmeidet! A szívedben milyen történetet mesélsz éjt nappallá téve?
Ismerős érzések?
Ha fáj, ha szúr, ha nyom vagy fullaszt – de akkor is, ha repdes, szárnyal és egyszerűen nem fér már el..
Meséld el! Amint kiírod magadból az érzéseket és birtokodba veszed a saját történeted, végre megkönnyebbülhetsz.
Legyen utad kanyargós vagy göröngyös, esetleg lendületes és mosolygós, a tapasztalatod mindannyiunk számára lehet tanulságos. Írni róla pedig, mindenképpen áldásos!
Ha a történeted mesélnéd, mert szereted, vagy engednéd, mert már rég nem kell, de akkor is, ha meghatározónak, emlékezetesnek, vagy éppen fájdalmasnak és félelmetesnek érzed – engedd meg, hogy történeted az írásterápia útján az önismeret felé vezessen!
Vajon mit tartogat számodra az írás? Miért érdemes belevágni? Hogyan lesz az írásterápiából önismeret?
Őszinteség
Kivel lehetnél kendőzetlenül őszinte, ha nem éppen saját magaddal? A toll és papír nem ítél el, bármilyen érzések is kavarogjanak benned.
Minőségi idő
Amíg fókuszáltan az írásra figyelsz, magadnak és a belső világodnak is olyan minőségi időt szentelsz, amilyet valójában érdemelnek.
Öngyógyítás
Elismerni az érzéseidet és birtokba venni a saját történetedet a narrátor szerep megtapasztalásával, teljesértékű öngyógyításnak számít.
Feltöltődés
A világ ingereitől telítődve teljesen lemerülhetsz. Az írás segít feldolgozni a történteket, rendet tenni magadban és helyet csinálni az új tapasztalásoknak.
Légy az ihletem!
Jelen eseménysorozat létrejöttét az írás szeretete motiválta, s a szándék, hogy ezt a szeretetet bárki megtapasztalhassa.
Alkalmat szeretnék teremteni számodra, hogy magadra figyelve, elvárások nélkül leülj és papírra vesd belső világodat. Szeretném, ha megtapasztalnád az írást magát, az önkifejezést, a megkönnyebbülést, a terápiát. Ha tennél egy lépést magadért és egy békésebb életért.
Az események mindenkori célkitűzései közé tartozik az egymásra hangolódás és kapcsolódás, a közös alkotás és értékteremtés, illetve az írásterápia maga. Ebben a szellemben Téged is szeretettel várlak: kísérd figyelemmel közös alkotásainkat és gyere, légy az ihletem!
A kérdés pedig, hogy magam mellett döntsek vagy melletted? Nem. A kérdésem nem ez. Nem lehet ez. Ne legyen ez! Bármit kérdezhetek. Bármire választ kapok. Pontosan arra kapok választ, amire a kérdésem vonatkozik. A kérdésem meghatároz. Bármit kérdezhetek. Léteznek a válaszok. Addig gyakorlok.. Míg kérdezni, megtanulok. Létezik a valóságunk. Létezik legalább egy olyan verzió, ami működőképes, elég szép, szerethető és mámoros. Egy ilyen, biztosan van. Hol van? Milyen az? Ha legalább egy van, biztosan több is van. Az eggyel jobb, a még jobb, az annál is jobb. Gondolatról gondolatra, érzésről érzésre képzelem el, a szívemmel. Elég azt az egyet megtalálni, ami már elég jó. Hitet adjon a többre, megengedje, hogy felolvadjon a szívem. Segítsen fókuszálni, a kihívásaim megugrani, az összes hegyem megmozdítani. Olyan tiszta dolog ez. Hogy lehet, hogy ennyi akadály van előtte? Ne ezt kérdezzem, ne is akarjam a magyarázatot. Nem fontos. Nem sikerült, elsőre. Szívem minden vágyát teljesíteni. A tökéleteset hagyni megnyilvánulni. Csak létezni, s megcsodálni. Nem sikerült.. De nem is a tökéleteset akartam. Csak egyetlen jó verziót kívántam. Az álmodást abba, miért hagytam? Sok kérdésre, felesleges a válasz. Érdemes megfelelő kérdésekre találni. Nem a tökéletes kérdésre várni, hanem gyakorolni. Újra meg újra kérdezni, az egyre jobb és jobb válaszokban fürdőzni. Végtelenül kíváncsinak lenni. A kérdés pedig: … ? Olyan lesz a válasz.
Hogyan szeressem magam jobban? Szeretlek, csak ne lennél olyan, amilyen vagy. Szeretlek, viszont az egész világ ellenünk van. Szeretlek, de.. és a szívem beleszakad. Hogyan szeresselek jobban? Nem tudom elképzelni. A világot, amiben minden rendben van. Mindannyiunk vágya összhangban. Majd ha láttam a gyakorlatban! Ültem asztaloknál, mondtam szavakat, magamnak és mindenki másnak bebizonyítottam.. Láttam kisimult arcokat, békét kötött konfliktusokat, átvészelt időszakokat. Megtapasztaltam, ahogyan a lehetetlen is könnyen jár, s kél, a legigazabb valóságban. Elfáradtam. Ebben a bizonyításban, előre tapasztalásban, önmagam sanyargatásában. Az összes teherben és felelősségben, amit magamra aggattam. Akad társam, ebben a világban. Minden kihívásban. Az összes csodában. Szeretem magamat. Bízom magamban. Ismerem a valóságunkat. Ezzel akarom sokkal jobban szeretni magunkat. Mindannyiunk vágya összhangban.
Folyamatosan egymást választani. Ez valós. Egymásért lenni. Ez igaz. Nem tetszett, amilyenné váltam. Féltem, hogy aki lenni szeretnék, az veled nem összeegyeztethető. Veled boldogabb voltam, akkor is, ha időről időre elborzadtam. A szerelmet válasszam? Magamról, bizonyos részeimről, lemaradtam. Magamat válasszam? Miért gondolom, hogy veled ezek a részeim, semmiképp nem lehetnek párban? Az érdekel a legjobban, hogy milyen vagyok veled, s egyszerre magammal, a legcsodálatosabb formában. A legjavában. Folyamatosan egymást választani. Ez valós. Egymásért lenni. Ez igaz: Remélem, hogy ezúttal is egymás mellett kötünk ki. Egymást választjuk anélkül, hogy feladnánk saját magunkat. Megtaláljuk a közös valóságunkat.
Furcsa dolog a csoda. Mintha soha nem is vágyná, senki, igazán, soha. Hangzatosan, büszkén, persze. A valóságban? Nem tudják mi az: a csoda. A csoda, a szívemnek kedves. Amit megölelek az összes sejtemmel, magamévá teszem, a lényemhez tartozóvá és bearanyozom vele az életem. Engedem, hogy az legyen nekem, akinek lennie kell. Csoda. És csodálom érte, szeretem, bátorítom, viszem. Létezik a csoda. Magányból palota. Míg a hétköznapok mocska be nem fogja. Ott van, már-már eltiporva. Legyél ilyen, legyél olyan. Ne maradj csoda. Nem lehetek veled, csoda. Minek vagyok földi csillag? Néha, pillanatokra elkapnak. Szikra vagyok, a tűzről pattant. Csodálnak és látnak. Emlékeznek, s a szívükbe zárnak. Majd elhagynak. Hosszútávra, miért nem maradhatok útitársnak? A tűz vagyok, az újra meg újra lángoló. A tekintetet magával ragadó. Az egész életet végig kísérő. Mindent bearanyozó. Mégis elhittem, hogy semmi bennem, még csak nem is különleges. Hisz elfordultak tőlem. Hisz megszoktak. Hisz kicsit sem láttak. Meguntak. Eldobtak. Három napig tart? Lemaradni rólam. Hogyan lehet egyáltalán lemaradni rólam?! Az összes szavam inni, a végtelen hajam megmosolyogni. A nevetésemben úszni, a ragyogásom látni. Bájom, szenvedélyem vágyni. Az aurám ölelni. Körülöttem, velem, általam boldogulni. A démon mondja bennem, aki nem evilági. Az a csoda bennem, amit még én magam is megkérdőjeleztem. Meg lehet őt szokni? Be lehet vele telni? Hétköznapinak csúfolni? Elfeledni. Elcserélni. Elfecsérelni. Szabad a belső fényét kioltani? Szabad hagyni, kialudni? Önmagáról, teljesen megfeledkezni. A csodák, nem így szoktak élni. Démonnak, tényleg kell születni. Magunkhoz, ajánlatos méltóvá válni. Kiscsillagnak, nagycsillagnak, galaxisnak, világegyetemnek lenni. Fényként élni.
Múltban lévő árnyakban, félénk, gyáva figurákban, gyakran használt szó: a sajnálom. Ott maradtok a múltban, az ezeregy csalódásban, a soha ki nem sírt könnyben, az ordításban. Fejjel a falnak őrültségben, a fájdalomban és szorításban, az összezavarodott kínlódásban. Tiltásban, bűnben, okoskodásban. Próbálkozásban. Nem sikerült. Nem sikerült! Ezeregyszer sem sikerült! Egyedül próbálkoztam? A csodát, miért tőletek vártam? Nem jönnek. Onnan el. A múltból. Hiába az ajtó, résnyire meg tárva nyitva. Adtál időt, vártál, néztél hátra. Emlékeztél, egyben mesélted, össze akartad fűzni: híd akartál lenni. Életben maradni. A múlt árnyaiba, nem szabad szerelmesnek lenni. Ennyire félni. Egy-egy én-részt örökre akarni. Ott maradni. Menni? Sorra csukódik az ajtó, kattan a zár. Mindegyik verziójukból megvan az utolsó pillantás. Gördülő könnycsepp, üres magány, csalódás. Ezeregy csalódás. Meghaltál. A jelen, már vár.
Létezel, s hiány vagy. Akarlak látni, boldognak. Távolról. Örömkönnyeket sírni. Neked, az összes jót kívánni. Rohanni. Csak tőled külön lenni. Nem akarlak az életemben tudni. Szabad ezt beismerni? Szabad ennyire, mérhetetlenül, kibaszottul őszintének lenni? Nehéz volna szembenézni. A benned élő pokollal tényleg szembenézni. Nem én akarok ebben a tükröd lenni. Tőled messze, létezni. Távolról szeretni. Az összes jót, az összes szépet és csodálatosat odakívánni. Látlak, túl jól látlak. Távolról akarlak nézni. Az örömödben tisztes távolból fürdőzni. Az utolsó sorból a leghangosabban tapsolni. Örök hívednek lenni. El akarok búcsúzni.. Magamnak, a nekem járót megkeresni. Belőled meggyógyulni, merni függetlenedni. A sorainkat, elrendezettnek tekinteni. Örökké, s állandóan, nem kell mindenkivel kapcsolódásban lenni. Távol, tőled távol akarok lenni. Soha meg nem bánni. A legjobbakat kívánni. Hátra se nézni. A teljességnek lenni.
Egyéni munka során ez tulajdonképpen a lépésed magadért, hogy nem vársz senkire, nem keresed az időt és alkalmat, csak leírod korlátlan, ami benned van. Nem kérsz rá reakciót, nem félsz attól, mit szól hozzá a külvilág – csak tiszteled azt, amit magadban találsz. Ezek lehetnek szavak, befejezetlen mondatok, amelyek segítségével dühös, túlontúl érzelmes, flegma, vagy nyers is lehetsz – a végén pedig senki nem ítél el. A belső munkádhoz kérhetsz és kaphatsz is iránymutatást, de az is rendben van, ha a saját elképzeléseid szerint valósítod meg az írásterápiát.
Leginkább elvárás-mentesen. Tisztelettel, büszkeséggel magadban, hogy lépsz egyet: kicsit, nagyot, nehezet. Megteszed! Randevúzni fogsz az érzéseiddel, s a magaddal töltött idő felbecsülhetetlen. Ehhez válassz méltó időpontot, az intimitásodnak megfelelő helyet, s teremts hangulatot – hisz az utazásod ennyit mindenképpen megérdemel! Hagyj időt magadnak, engedd meg a mélyről feltörő érzéseket és próbálj túlzott gondolkodás/megfontolás nélkül folyamatosan írni.
Élményekről, érzésekről, tapasztalásokról. Aktuális élethelyzetekről vagy emlékekről. Bármi lüktetőről. Hangosról, kikerülhetetlenről, jelentőségteljesről. Természetesen arról, ami bennünk van! A kedvesről és fájdalmasról, a felejthetetlenről és kivételesről, vagy éppen ellenkezőleg, a hétköznapiról. Édesről, keserűről, vegyesről. Szívbéli ügyekről! Tulajdonképpen bármiről, s mindenről, ami megérinti a lelkünket.
Az érzéseiddel sosem vagy egyedül. Megosztva őket végre ráeszmélhetsz, mennyi közös rejlik mindannyiunk szívében. Talán magadtól, magadnak nem írnál. Talán úgy érzed, hogy nincs értelme, nem használ, hogy céltalan az egész „mutatvány”. Engedd meg, hogy adjak neki értelmet: ha benne vagy, egy közös alkotás alkalmával felhasználjuk történeted energiáját és kellő perspektíva váltással arra kérjük, hogy újjászületett formájában mások számára is hasznos legyen. Hiszen a történeted fontos és mindannyiunknak jelentőségteljes – könnyen lehet belőle tanítás, segítség vagy útmutatás magunk és mások számára egyaránt.
Az ihletem úgy lehetsz, hogy az egyéni munkát és írásterápiát követően megosztod velem az érzéseidet, az így készült írásodat és a bizalmadba fogadsz. Az érzéseid párjait magamban is megkeresem és hagyom, hogy az alkotói folyamataim során azok vezessenek. Így találkozom veled. Később, magadat olvasva az írásomban találkozol velem. Így kapcsolódva, egymásra hangolódva tapasztaljuk a bennünk rejlő közöset, ráadásul a találkozásunkból közös alkotás is lesz. De szép is ez!
Thétatörténetek
Olyan történeteket olvashatsz, amelyek a ThetaHealing® módszer sokszínű alkalmazásával születtek.
Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.
Szorítani fogom a kezed, amíg nem értem miért fontos az elengedés. Időt fogok kérni, amíg túl gyorsnak érzem a közeledést. Megálljt fogok mondani, ha nekem ennyi elég, és szólni fog a szám, ha valami már régen kevés. Szabad leszek, ha nem érzek magamon láncokat, és majd szabadulok, ha börtönben érzem magamat.
Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.
Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?
Ha meghoztam a kedved egy mini írásterápiához és szívesen kipróbálnád magad, akkor vedd fel velem a kapcsolatot és megbeszéljük a részleteket! Gyere, légy az ihletem!
A weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk számodra. Az „Elfogadás” gombra kattintva vagy a további böngészéssel hozzájárulsz az ÖSSZES cookie használatához.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.