Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Szeretni vagy félni: melyik legyen? Muszáj dönteni? Miért kell e kettő közül választani? Lehetne szeretve félni, vagy félve szeretni – szeretni és félni. Persze jó volna nem félni, de ha egyszer tétje van! Akkor sem kötelező félni, mégis megtesszük szorgalmasan. Igazad van.


És ha félünk, akkor nem szeretünk, valahogy így van ez a gyakorlatban. Talán azért, mert veszélyes, mert a félelem arcunkba nyomja a következményeket, a végtelen lehetőséget, ahogyan ez végződhet. Tudva mindezt, mutass olyan szívet, mely szorulás nélkül szeret – ha szeret, mert talán még képes.

Akkor már egyszerűbb volna egyáltalán nem szeretni. Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Ilyenkor tárgytalan az érzéseim vitája, jóllehet azért, mert bezártam őket a szobába. Elzártam mindent, így nincs fejfájásom, se szívfájdalmam – kettőt egy csapásra! De egyáltalán nem fair, hogy ez a kérdés mindent vagy semmit alapon dől el! Hogy választani kell. Hát milyen alku ez?! Valaki magyarázza meg!

Nem szerethetek, ha félek, de már nem is félhetek, mert szeretet híján minek..

Talán elhatalmasodott rajtunk ez a bestia, nem is olyan ártalmatlan, mint ahogyan azt állította. Pedig jobb félni, mindig mondja. Először csak óva intett minket – nem kért sokat – ezért ártatlanul vigyáztunk a kérésére. Fogta a kezünket, sétált velünk, de mindvégig békésen viselkedett. Aztán lassan, ravaszdin, ujjról ujjra cibálni kezdte a kezünket, már nem viselkedett szépen. Szorított itt is, ott is, szinte fájdalomban tartotta egész testünket. A szeretet keservesen rít, de egy ideig csak megfértek mindketten – majd egyszerre tarthatatlanná vált a helyzet.

Válassz ember! Nekem több hely kell! – követel a félelem. Válassz engem! – nyögi az utolsókat a szeretet. Kettőt könnyebbet.. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Hogyan viseljem el a sivár ürességet a szívemben? Vagy hogyan legyek elég bátor a félelemhez, hogy szerethessek? Bátorság, mi fán teremsz?


Minden alkalommal, amikor félve, de szeretsz, bátorságot ölelsz. Bátorság, de mindegy, hogy minek nevezed. Testvériségnek, mely a másik kettő – félelem és szeretet közt – rendet tesz; bölcseletnek, mely helyt ad mindkettőnek; vagy tapasztalatnak, mely tudja jól, hogy e kettő valójában egy.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

A Nő kívül-belül nő

A helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Tovább olvasom »

Az élvezetek elringatnak

Pedig emlékszem, hogy mennyit tudtam fejlődni egy nehézség kapcsán, hogy mennyit tett valójában hozzám egy kevésbé könnyen átléphető akadály. Milyen volt tükörbe nézni úgy, hogy minden nap küzdöttem valamiért, hogy egy áhított cél érdekében különböző utakon kellett lépdelnem, különböző dolgokat tanulva. Amióta kezemben vannak az elképzelt vágyaim, nem gondolkozom azon, ki vagyok, miért jöttem, hova tartok, és mi is a feladatom. Hogy van-e feladatom egyáltalán.

Tovább olvasom »

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »

Rombolj kislány!

Ha kihagysz egy lépést, akkor nem táncolhat veled az élet. Ha kihagyod a rombolást, kihagyod a teremtést és a megtartást is. És kilépni az élet kerekéből azt jelenti, hogy kint is maradsz. A történéseken kívül, az áldásos változásokon kívül, egy megfagyott valóságban egy szeretett fantáziával, mely a régről maradt szennyek miatt, egyszerűen képtelen a manifesztálódásra..

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X