Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Szeretni vagy félni: melyik legyen? Muszáj dönteni? Miért kell e kettő közül választani? Lehetne szeretve félni, vagy félve szeretni – szeretni és félni. Persze jó volna nem félni, de ha egyszer tétje van! Akkor sem kötelező félni, mégis megtesszük szorgalmasan. Igazad van.


És ha félünk, akkor nem szeretünk, valahogy így van ez a gyakorlatban. Talán azért, mert veszélyes, mert a félelem arcunkba nyomja a következményeket, a végtelen lehetőséget, ahogyan ez végződhet. Tudva mindezt, mutass olyan szívet, mely szorulás nélkül szeret – ha szeret, mert talán még képes.

Akkor már egyszerűbb volna egyáltalán nem szeretni. Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Ilyenkor tárgytalan az érzéseim vitája, jóllehet azért, mert bezártam őket a szobába. Elzártam mindent, így nincs fejfájásom, se szívfájdalmam – kettőt egy csapásra! De egyáltalán nem fair, hogy ez a kérdés mindent vagy semmit alapon dől el! Hogy választani kell. Hát milyen alku ez?! Valaki magyarázza meg!

Nem szerethetek, ha félek, de már nem is félhetek, mert szeretet híján minek..

Talán elhatalmasodott rajtunk ez a bestia, nem is olyan ártalmatlan, mint ahogyan azt állította. Pedig jobb félni, mindig mondja. Először csak óva intett minket – nem kért sokat – ezért ártatlanul vigyáztunk a kérésére. Fogta a kezünket, sétált velünk, de mindvégig békésen viselkedett. Aztán lassan, ravaszdin, ujjról ujjra cibálni kezdte a kezünket, már nem viselkedett szépen. Szorított itt is, ott is, szinte fájdalomban tartotta egész testünket. A szeretet keservesen rít, de egy ideig csak megfértek mindketten – majd egyszerre tarthatatlanná vált a helyzet.

Válassz ember! Nekem több hely kell! – követel a félelem. Válassz engem! – nyögi az utolsókat a szeretet. Kettőt könnyebbet.. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Hogyan viseljem el a sivár ürességet a szívemben? Vagy hogyan legyek elég bátor a félelemhez, hogy szerethessek? Bátorság, mi fán teremsz?


Minden alkalommal, amikor félve, de szeretsz, bátorságot ölelsz. Bátorság, de mindegy, hogy minek nevezed. Testvériségnek, mely a másik kettő – félelem és szeretet közt – rendet tesz; bölcseletnek, mely helyt ad mindkettőnek; vagy tapasztalatnak, mely tudja jól, hogy e kettő valójában egy.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Mielőtt megcsókolna a végzet

Az A, B és C tervem folyton megmosolygod. Megérted persze, hogy egyelőre csak így, darabokra bontva látom, és nem dorgálsz azért, mert makacsul meg szentül hiszem, hogy ezek egymást kizárva valósulhatnak csak meg. Nem, Te terelsz békésen.

Tovább olvasom »

Tiszteld a tempódat

Szorítani fogom a kezed, amíg nem értem miért fontos az elengedés. Időt fogok kérni, amíg túl gyorsnak érzem a közeledést. Megálljt fogok mondani, ha nekem ennyi elég, és szólni fog a szám, ha valami már régen kevés. Szabad leszek, ha nem érzek magamon láncokat, és majd szabadulok, ha börtönben érzem magamat.

Tovább olvasom »

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

Bizalomra születtem

Csak velem lehet a baj, hisz az összes velem történt meg – mindben én vagyok az ismétlődő elem. Véletlen? Miért érdemlem, mit tettem? Ez lenne az én történetem? Bízni vágyó lélek egy megbízhatatlan életben? Ugye nem? Egy zsigeri berögződés egyszerűen nem lehet a végzetem. Másra születtem, annyira más szól a szívemben.

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X