A teremtés tavában

Vágyak. Óhajok, sóhajok, kívánságok, féltve őrzött álmok, tervek és víziók – van egy hely, ahol valóra válnak. Nevezhetjük tónak? A teremtés tavának.


Elsétálsz a tóhoz, a kedvenc tavacskádhoz, felszedsz egy kavicsot, majd minden szavad belemondod. Érzésből elhajítod, izgatottan, lendülettel, sok-sok energiával. Látod, hogy a víz felszíne mozdul, hogy a cselekvésed eredményes, hisz selymes gyűrűk sora továbbítja kívánságod. Suttognak egymásnak, izgatottak, s finoman megrezegtetik az egész tavat – teremtésed tavát.

Elégedett vagy. Elégedett, mint aki jól végezte dolgát, s megtette magáért és vágyáért a legtöbbet. Érthető módon békés, hisz minden a legkiválóbban lesz. Jó itt, a tó mellett, emlékezve az igazságra a szívedben, gyönyörködve a végtelenben, együtt lüktetve mindennel. Nincs ellenállás, az izmaid pihentek, s csoda módon, harmonikusan is lélegzel. Mennyivel könnyebb így minden!

Idővel a hullámok elülnek, és se híre se hamva a gyűrűknek. Nyugtalankodni kezdesz. Nincs mozgás, de ha mégis látni vélnél valamit, azt úgyis csak beképzeled. Talán van valami, amit másként kellett volna tenned? Érdemes volna megpróbálni még egyszer? Ezúttal erősebben dobod a követ, előtte pedig nyomatékosan elismételsz mindent. Csobban, jönnek a gyűrűk, de türelmetlenül várod, hogy vajon elülnek-e.

Ugye nem feleslegesen dobálod a köveket?!

Bemész a vízbe, immár térdig állsz benne. Legjobb lesz, ha eggyé válok a vízzel – gondolod – és most egy egész marék kővel próbálkozol. Erőszakosan mondod ki a szavakat, majd egyszerre zúdítod a vízbe a nehéz, nem mellesleg már sáros, rossz energiájú köveket. Sok a gyűrű, ez tény: indul tőled, belőled egy temérdek, aztán ott vannak a zubogó kövek, ne felejtsük el – mégsem látod őket szépnek.

Egymásba érnek a különböző rezgésű és intenzitású vágyak, szinte kiabálnak. Ahelyett, hogy finoman átrezegtetnék a tavat, felfordítják és felkavarják azt. Nyugtalan a színe – látod – és egy baljós érzés is elkap. Most már biztosan tudja a tó, hogy mit akarsz, de nem érzel békét, se nyugalmat. Valami nincs rendben, az izmaid görcsben, a feszültséget harapni lehetne körülötted. Miért megy minden olyan nehezen?!

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell. Piszkáltad a tavat, fröcskölted a vizet, csak kiabált benned az elégedetlen gyermek. Pedig eggyé válni, teremteni, nem ezt jelenti..


Van egy hely, ahol a vágyak valóra válnak. Nevezhetjük tónak? A teremtés tavának. Alázatos kavicsokkal itt bármit kérhetsz, megrezegtetheted a felszínt, s a gyűrűző vágyak csodájára is járhatsz. Teremtéseddel eggyé válva pedig, veled harmóniában, végre kisétálhat a tóból mindaz, mi szíved kívánsága.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

Madárhangok

Valaha az élet voltál, aztán maga a halál. Egyszerre kéretlen kopogás lettél az ablakomon, amit elhozott hozzám egy madár. A szárnyas papírmasé lettél, amit kezembe nyomott egy jó barát. Ki vagy te, akinek mesélni akarok, s akinek a válaszaira szomjazom?

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X