Maradtam, pedig azt sem tudtad, hogy menni akartam. Ihlettél, pedig rég nem hitted, hogy a múzsám vagy. Emlékeztem, pedig az emlékeim vészesen koptak. Álmodtam, pedig a lelkem alig bírta. És hittem, mert a szívem mélyén élni akartam. Miattad.
Miattatok, hogy egészen pontosan fogalmazzak. A jövőm miatt, mely a jelenemben némán bukdácsol előre. Egy család miatt, amelyet a határtalan szeretet tart össze. Amelyben többé nem nélkülözzük egymást kibírhatatlan fájdalom közepette. Amelyben egyik érzelem sem bűnös, áramoljon bármerre.
Elképzeltem milyen, ha végre őszinte lehetek. Ha – amikor szeretek – nem mossa tenger a szememet. Ha nem azért szerettek, mert szenvedek. Elképzeltem milyen, létjogosultságot adni a történetünknek. Elképzeltem milyen felszabadulni végre. Ez inspirált az életre.
Elképzeltem, amit azelőtt lehetetlennek éreztem – most valóságosabb volt – olyan, amihez tényleg odaérek egyszer az időben. Nem volt választásom vagy lehetőségem a kételkedésre. Nekem élnem kellett és Ti voltatok az egyetlen indokom erre. Csak azt kívántam, hogy még időben történjen.. Mert megtapasztaltam milyen, amikor a régi család szép lassan múlni kezd.
Elbúcsúznak emberek. Pedig hittem, hogy az oltár előtt csintalan mosollyal nézhetek hátra a vállam felett: Idenézz, minden, amiről beszéltem, valósággá lett! És Te boldogan sírod el azokat a könnyeket, hogy a bolondságom mennyire megérte. Végre boldogsággá lett és lesz is örökre. Meg is ígértem.
Ezt az álmot adtam Neked és a szívednek, hogy maradj velem életben.
Éveken át hallgattad, Neked meséltem. Remélted és reméltem. Éppen ezért rég nem akartam egyedül lenni, amikor integetni kell. Mégis megtettem.
Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.
Hittem, hogy ha valamikor, akkor most jönni fogsz. Hittem, annyira hittem gyermeki szívvel, hogy egyik játék sem érdemes annyira, hogy egyedül hagyj ezzel. Féltél tőlem? Mondd, miért nem hallottad a szívem, amikor az veled egy?
Csak azt a teát akarom inni veled, amely soha nem fogy el ebben az életben. Végtelenül beszélni felette. Nézni a csodálatos szemedbe. Együtt lenni a jelenben és hívni a jövőt a keblünkre. Azzá a családdá lenni, amelyet szentül ígértünk egymásnak az égben. Határtalan, formabontón, őszintén élni földi létünkben.
Nem számít, hogy mennyi idő telt el. Nem számít, hogy már-már idegenné lettünk. Semmi sem, hisz a lelkünk egy.
