A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Emlékezni akartam. Mindenre, amennyire csak lehet. Nem akartam kidobni semmit, próbáltam ragaszkodni. Mert annyi minden történt. Nem volt elég a nyoma, tudni akartam azt is, mi hagyta őket rajtam. Még mindig emlékszem.


Minden egyes alkalommal, amikor a fejembe költözöl – más. Pedig nem történt semmi másként, nem változott meg az, ahogyan történt, csak én. Mégis, mást érzek minden egyes alkalommal. Lassan nem emlékszem a valóságra, lassan nem tudom mi és hogyan történt. Csak arra emlékszem, amire szeretnék.

Féltem, hogy elmúlik, talán ezért szorítottalak olyan erősen magamhoz. Féltem, de nem hittem, hogy tényleg megtörténik. Örülök, hogy végül megtörtént, hogy végül elmúlt. Táncoltam a múltammal, és azt akartam, hogy csupán a múltam maradjon. Tisztellek, amiért megváltoztattál, hálás vagyok, amiért megtörténtél. A múltamnak ennyi jár, most elhagyom a jövőmért. Nem szeretném, hogy egy magadban elég legyél, hogy képes legyél meghatározni.

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még. Nem szeretném, hogy vissza gyere. A múltamként nem jöhetsz vissza. Mire újra látlak, más leszel és más leszek. Látom majd az arcod, a mosolyod, mindazt, ami felidézi az emlékeim. Azokat, amiket szerettem, azt az embert, akit szerettem.

Táncra kérlek, fogom kezed és csókot csenek. Mert emlékszem, és érezni szeretném még egyszer – újra.

Ezen kívül semmi mást nem szeretnék a már elmúlottól. Érezni szeretnélek szabadon, mindaz nélkül, ami miatt nem működött. Ami miatt nem fordultunk meg többet, ami miatt nem gondoltuk meg magunkat többet. Ami miatt most is tudom, hogy csak az emlékem maradhatsz, a múltam, az egyik történetem. Ezt a csókot szeretném csupán. Ezért felelősséget vállalni nem tudok és nem is akarok.

Mert polcra tettelek mindenestül, nem dobtalak ki. Emlékszem, és szeretem az emléked. Előveszlek időről időre, engedem, hogy átjárj, aztán tovaengedlek. Nem gondolom, hogy a jelenem, jövőm kellene, hogy legyél. Így nem jöhetsz vissza, kérlek, ne is gyere vissza. A múltam vagy, lehetne, hogy továbbra is az maradj? Nem tudom, hogy van-e helyed itt mellettem. Nem tudom, hogy lehetsz-e bármi más nekem, a múltam helyett a jövőm vagy jelenem. Képes vagyok-e mást érezni irántad, akarok-e egyáltalán?

Tiéd a kedvenc hajnali csókom. Te vagy a törődés, az igazi odaadás. A lelkem egy darabja, a majdnem családom. A felejthetetlen, perzselő útmutatás. A filmbéli, hihetetlen szerelem. Az egyik, a történeteim közül. Akárhányszor látlak, érzem, amit éreztem. Szeretem, hogy érzem, de azt hiszem, csak ennyit szeretnék. Félek mást érezni, a jövőmbe rajzolni, mert a múltam nem férhet oda.


Az, aki voltál, aki veled voltam, akik együtt voltunk nem jöhetnek velünk tovább. Ha a jövőm lennél, ne legyél többé a múltam: mert a múltamnak csak egy csókot adnék, a jövőmnek viszont az életem.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Mielőtt megcsókolna a végzet

Az A, B és C tervem folyton megmosolygod. Megérted persze, hogy egyelőre csak így, darabokra bontva látom, és nem dorgálsz azért, mert makacsul meg szentül hiszem, hogy ezek egymást kizárva valósulhatnak csak meg. Nem, Te terelsz békésen.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »

A történetnek, amelyet megcsaltam

Idejövünk! Itt vonzunk és taszítunk, itt sírunk és mosolygunk, itt játszuk el a drámánkat, amelybe mindketten szerelmesek vagyunk. Amiért élni és halni is képesek vagyunk. Ez a mi játékunk. Válaszolj. Jössz játszani velem?

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »

Elég a hagyományokból!

Pedig régen csíptem, amikor valóra vált egy áhított film jelenet, vagy végre velem is megtörtént az, amit addig csak mások meséjéből ismerhettem. Aztán megtörtént mind, és rájöttem, hogy annyira nem is azonosak velem. Fontosból jelentéktelenné váltak azok az igények, amik még csak nem is voltak az enyémek!

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X