Engedd, hogy történjen

Ne gondold túl, ne tekerd összevissza, ne akard megtervezni – engedd, hogy történjen. Illetve, hogy történhessen. Úgy áramlik az életedben az, aminek áramolnia kell, hogy akár engedhetnéd is. Hagyhatnád azt a fene nagy ellenállást, ami benned van. Mi lesz ezután? Hogyan számolok el ezzel? Ez mind a jövő gondja. Ha gond lesz belőle egyáltalán.


Könnyű azt mondani, hogy lazulj el, vigyen kicsit magával az élet, eközben pedig maradj nyugodt és ne aggódd túl. Lesz, ami lesz, jó lesz úgy, tökéletes lesz az nekem úgy. Ember legyen a talpán, aki annyira le tudja magát csitítani, a feje homokba dugása nélkül, hogy nyugodtan úszhat a történésekkel. Azt gondolom, hogy nem megy ez egy kettőre, zsigerből. Van, hogy komoly munka áll mögötte.

Mire oda jutsz, hogy tudsz zuhanyozni gyilkos eszmefuttatás nélkül, és nincs szükséged zajra, hogy nyugodtság legyen ott fenn a fejedben, addigra túl vagy te jó pár nehéz órán. Megszenvedsz ezt azt, de végtére is hasznodra válik a jó tanács. Elengeded azokat a dolgokat, melyeket nem tudhatsz előre, és megbarátkozol azzal, hogy ideje előtt semmivel nem nézhetsz szembe. Ha már nincs min rágódni, akkor pedig nincs mese, végre élvezheted a jelened. Na és addig? Addig túl fogod gondolni elégszer, frusztráltan nézel majd magad elé vagy ezerszer.

Bevallom, hogy túlbonyolítom, hogy mindig tovább gondolom, hogy nehezen csitítom el magam. Nehézség nekem csukott szemmel bízni, és kicsit nehéz kiengedni a kezemből az irányítást. Bevallom, hogy óriási ellenállás bír bennem lenni, hogy makacs vagyok és bizalmatlan. Félek is talán. Mind bevallom, mert úgy szeretném már, hogy történhessen. Hogy meg bírjon lepni az élet, mert én magam hagytam neki.

Muszáj túlgondolnom?

Osztani, szorozni, mindenképpen mérlegelni, hogy ne érhessen meglepetés? Biztonságban tartom magam ezzel igen, de el is zárom magam a spontán jó dolgoktól. Az olyanoktól, amik csak úgy megtörténnek, és életem legszebb emlékei lesznek. Tényleg kell nekem ez a görcsös rágódás? Hányszor álltam így a saját magam útjába, mert tartottam valamitől, mert kicsit kockázatos lett volna. Mert kicsit kizökkentett volna a hétköznapokból, talán még több fejfájást is okozott volna nekem. De a valódi fejfájást a nyüglődésem okozta, amíg azon rágódtam, hogy megtegyek-e valamit, vagy sem.

Engedem, hogy történjen. Ezt tanulom éppen. Csak egy kicsit, engedem. Előre veszem azt, ami nekem fontos, amire tényleg vágyom. Vállalok mindent, amit csinálok, amit magamért teszek tulajdonképpen. Tanulok magammal élni akkor is, amikor nem akarok tökéletesen viselkedni. Amikor nem vagyok mintapolgár, amikor vannak kígyóim, és gyötörnek gondjaim. Amikor csorognak a könnyeim, és forróság mossa az arcom. Ráeszmélek, hogy csak én állok a saját magam útjába. Magamnak felelek, a magam barátja vagyok. Miért ne lennék sokkal jobb barátja magamnak? Lehetnék.


Könnyű nekem tanácsot adni, de annál nehezebb azokat a dolgokat megvalósítani, betartani. De megpróbálom, mert a nap végén magammal alszom el. Ez választ el attól, hogy ott legyek, ahol lenni szeretnék, nem pedig ott, ahol most toporgok. Mert lehetnék sokkal jobb barátja saját magamnak. És azt hiszem, hogy az is leszek. Kezdve azzal, hogy engedem, hogy történjen.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még.

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

A Nő kívül-belül nő

A helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X