Gyere lélek, vesszünk kicsit el

Nem tudok semmit sem. Pedig a kérdések bennem sürgetően, követelőzően várják, hogy sorra kerüljenek. Válaszolj meg! De már csak az is jó lesz nekünk, ha felteszel minket. Tedd meg – hisz ne feledd, a válaszok eleve léteznek.


Pedig kínosan ügyelve igyekeztem, hogy egyik kérdés se tudjon túl pontosan megfogalmazódni, nehogy kiejtsem őket a számon, s tényleg farkasszemet nézzenek velünk. Azt mondják, felelj!

Maguk a válaszok is féltenek engem, legalábbis úgy érzem. Tudom, hogy léteznek, míg Te azzal áltatod magad, nem. Rettegsz. Próbáljuk megállítani az időt, következmény nélkül cselekedni, egy kicsit leragadni, mert jó. Ennyi az ok: jó. Imádom ezt a jót.

De felelnünk kell – akkor is, ha az nagyon félelmetes. Hiszem, hogy lépnünk kell. Hiszem, hogy a bátorság erényünk, s, hogy előnyünkre lesz. Ha nem döntünk, eldöntetik helyettünk. S, én repülni szeretnék a széllel, engedni, hogy simogasson selymesen – nem akarom, hogy ide-oda dobáljon, mint egy száraz falevelet.

Tudok és akarok is dönteni a saját életemet illetően. Ezt érzem.

Tudunk és akarunk is dönteni a közös életünket illetően. Érezhetnénk ezt. Ha halljuk a szívünket, minden létező a kedvünkre tesz. Hallottam az enyémet, hallottam és értettem. Azt mondtam neki, hogy figyelj, kisszívem, most végre megteszem, amit meg kell. Nem hagyom, hogy más döntsön helyettem, s a sorsunk felett. Tudjuk, mi kell, érezzük, helyesen.

Életerő lobbant bennem, apró, szikra küzdelem. Szeretem. Becsülöm. Istenítem.

Végre újra találok indokot az életben! El tudom mondani az érzéseimet és tudok tenni értük érdemben. Érzem az erőt a kezemben. Végre azt mondom, hogy ez és ez kell! S, talán nem tudok semmit sem, hisz a kérdéseimet nem tettem fel. De tudom, hogy éppen most van itt az ideje.

Bátran ki kellene mondani az érzéseinket. Mondani, szemtelenül és szemérmetlenül, hogy ez a férfi, s ez a nő kell. Ez a lélek bújjon az enyémhez! Szeretem, ha ott van mellettem, szeretem, ha hozzá érhet a mindenem. Szeretem, hogy a világunkban van egymásnak hely. Szeretem, hogy irracionális döntések őszinte úton vezetnek bennünket. Szeretem benned az összes szándékot, mely holmi óhaj helyett, erős akaratban szilárdul meg.


Hiszem, hogy képesek vagyunk tenni érte. Tudom, hogy érdemes tettekben mérni erőnket. Bizonyára megsegítenek az égiek. Mindenképpen van számunkra hely. Létezik az otthon, mely minket ölel. Gyere lélek, vesszünk egy kicsit el.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Miattad

Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Tovább olvasom »

Rombolj kislány!

Ha kihagysz egy lépést, akkor nem táncolhat veled az élet. Ha kihagyod a rombolást, kihagyod a teremtést és a megtartást is. És kilépni az élet kerekéből azt jelenti, hogy kint is maradsz. A történéseken kívül, az áldásos változásokon kívül, egy megfagyott valóságban egy szeretett fantáziával, mely a régről maradt szennyek miatt, egyszerűen képtelen a manifesztálódásra..

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

Életvirággal a szívemben

Tényleg dőljek? Amiért nincs itt ebben a világban semmi, amit a lelkem keres. Bár a hangzatos ígéretek sokáig adtak lendületet, egy pont után, tisztán éreztem: nincs tovább. Most kell! – nyögte bennem minden. A nullán, mínuszban is talán, a jövő talányos ígérete, többé már nem motivált.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X