Gyere lélek, vesszünk kicsit el

Nem tudok semmit sem. Talán ez nem is olyan nagy baj – bár irgalmatlan nehéz nem agyalni. Érzem, hogy a mentális teremben vagy 100 kérdés lebeg egyszerre, melyek sürgetően, követelőzően várják, hogy sorra kerüljenek. Válaszolj meg!


De már csak az is jó lesz nekünk, ha felteszed a kérdéseket. Tedd meg – hisz ne feledd, a válaszok eleve léteznek. Pedig kínosan ügyelve igyekeztem, hogy egyik kérdés se tudjon túl pontosan megfogalmazódni, nehogy kiejtsem őket a számon, s tényleg farkasszemet nézzenek velünk. Azt mondják, felelj!

Maguk a válaszok is féltenek engem, legalábbis úgy érzem. Tudom, hogy léteznek, míg Te azzal áltatod magad, nem. Rettegsz. Próbáljuk megállítani az időt, következmény nélkül cselekedni, egy kicsit leragadni, mert jó. Ennyi az ok: jó. Imádom ezt a jót.

De felelnünk kell. Egyetértek veled, szeretem, hogy a mindenségbe vésnéd az együttlétünket. Jó magam is szép helyen őrzőm veled a múltat is, s a jelent. De kicsit én is félek. Hajlandó vagyok megmártózni ezekben a pillanatokban, töltődni, s felismerni, mekkora ajándékot ad az élet. Ezt kértem!

Ugyanakkor érdekelnek jövőbeli kérdések. Hiszem, hogy lépnünk kell. Hiszem, hogy a bátorság erényünk, hiszem, hogy előnyünkre lesz. Én repülni szeretnék a széllel, engedni, hogy simogasson selymesen – nem akarom, hogy ide-oda dobáljon, mint egy száraz falevelet.

Tudok és akarok is dönteni a saját életemet illetően. Ezt érzem.

Tudunk és akarunk is dönteni a közös életünket illetően. Érezhetnénk ezt. Ha halljuk a szívünket, minden létező a kedvünkre tesz. Hallottam az enyémet, hallottam és értettem. Azt mondtam neki, hogy figyelj, kisszívem, most végre megteszem, amit meg kell. Nem hagyom, hogy más döntsön helyettem, s a sorsunk felett. Tudjuk, mi kell, érezzük, helyesen.

Életerő lobbant bennem, apró, szikra küzdelem. Szeretem. Becsülöm. Istenítem.

Találok indokot az életben, meg is tudom nevezni őket. El tudom mondani az érzéseimet és tudok tenni értük érdemben. Érzem az erőt a kezemben. Végre azt mondom, hogy ez és ez kell! Szeretném, és nem siratom el, hogyha olybá is látszik, lehetetlen. Inkább csak felteszem a kérdést, mégis hogyan tehetném meg.

Nem tudok semmit egyelőre – hisz a kérdéseimet nem tettem fel. Pedig felkéne, itt az ideje. Együtt is fel kellene tenni őket. Bátran ki kellene mondani az érzéseinket. Mondani, szemtelenül és szemérmetlenül, hogy ez a férfi, s ez a nő kell. Ez a lélek bújjon az enyémhez. Szeretem, ha ott van mellettem, szeretem, ha hozzá érhet a mindenem. Szeretem, hogy a világunkban van egymásnak hely. Szeretem, hogy irracionális döntések őszinte úton vezetnek bennünket. Szeretem benned az összes szándékot, mely holmi óhaj helyett, erős akaratban szilárdul meg.


Képesek vagyunk tenni érte. Érdemes tettekben mérni erőnket. Bizonyára megsegítenek az égiek. Mindenképpen van számunkra hely. Honol béke a szívünkben. Létezik az otthon, mely minket ölel. Gyere lélek, vesszünk egy kicsit el.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

A Nő kívül-belül nő

A helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Tovább olvasom »

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »

A történetnek, amelyet megcsaltam

Idejövünk! Itt vonzunk és taszítunk, itt sírunk és mosolygunk, itt játszuk el a drámánkat, amelybe mindketten szerelmesek vagyunk. Amiért élni és halni is képesek vagyunk. Ez a mi játékunk. Válaszolj. Jössz játszani velem?

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X