Gyere lélek, vesszünk kicsit el

Nem tudok semmit sem. Talán ez nem is olyan nagy baj – bár irgalmatlan nehéz nem agyalni. Érzem, hogy a mentális teremben vagy 100 kérdés lebeg egyszerre, melyek sürgetően, követelőzően várják, hogy sorra kerüljenek. Válaszolj meg!


De már csak az is jó lesz nekünk, ha felteszed a kérdéseket. Tedd meg – hisz ne feledd, a válaszok eleve léteznek. Pedig kínosan ügyelve igyekeztem, hogy egyik kérdés se tudjon túl pontosan megfogalmazódni, nehogy kiejtsem őket a számon, s tényleg farkasszemet nézzenek velünk. Azt mondják, felelj!

Maguk a válaszok is féltenek engem, legalábbis úgy érzem. Tudom, hogy léteznek, míg Te azzal áltatod magad, nem. Rettegsz. Próbáljuk megállítani az időt, következmény nélkül cselekedni, egy kicsit leragadni, mert jó. Ennyi az ok: jó. Imádom ezt a jót.

De felelnünk kell. Egyetértek veled, szeretem, hogy a mindenségbe vésnéd az együttlétünket. Jó magam is szép helyen őrzőm veled a múltat is, s a jelent. De kicsit én is félek. Hajlandó vagyok megmártózni ezekben a pillanatokban, töltődni, s felismerni, mekkora ajándékot ad az élet. Ezt kértem!

Ugyanakkor érdekelnek jövőbeli kérdések. Hiszem, hogy lépnünk kell. Hiszem, hogy a bátorság erényünk, hiszem, hogy előnyünkre lesz. Én repülni szeretnék a széllel, engedni, hogy simogasson selymesen – nem akarom, hogy ide-oda dobáljon, mint egy száraz falevelet.

Tudok és akarok is dönteni a saját életemet illetően. Ezt érzem.

Tudunk és akarunk is dönteni a közös életünket illetően. Érezhetnénk ezt. Ha halljuk a szívünket, minden létező a kedvünkre tesz. Hallottam az enyémet, hallottam és értettem. Azt mondtam neki, hogy figyelj, kisszívem, most végre megteszem, amit meg kell. Nem hagyom, hogy más döntsön helyettem, s a sorsunk felett. Tudjuk, mi kell, érezzük, helyesen.

Életerő lobbant bennem, apró, szikra küzdelem. Szeretem. Becsülöm. Istenítem.

Találok indokot az életben, meg is tudom nevezni őket. El tudom mondani az érzéseimet és tudok tenni értük érdemben. Érzem az erőt a kezemben. Végre azt mondom, hogy ez és ez kell! Szeretném, és nem siratom el, hogyha olybá is látszik, lehetetlen. Inkább csak felteszem a kérdést, mégis hogyan tehetném meg.

Nem tudok semmit egyelőre – hisz a kérdéseimet nem tettem fel. Pedig felkéne, itt az ideje. Együtt is fel kellene tenni őket. Bátran ki kellene mondani az érzéseinket. Mondani, szemtelenül és szemérmetlenül, hogy ez a férfi, s ez a nő kell. Ez a lélek bújjon az enyémhez. Szeretem, ha ott van mellettem, szeretem, ha hozzá érhet a mindenem. Szeretem, hogy a világunkban van egymásnak hely. Szeretem, hogy irracionális döntések őszinte úton vezetnek bennünket. Szeretem benned az összes szándékot, mely holmi óhaj helyett, erős akaratban szilárdul meg.


Képesek vagyunk tenni érte. Érdemes tettekben mérni erőnket. Bizonyára megsegítenek az égiek. Mindenképpen van számunkra hely. Honol béke a szívünkben. Létezik az otthon, mely minket ölel. Gyere lélek, vesszünk egy kicsit el.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »

A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még.

Tovább olvasom »

Ne várj, nem jövök

Ha láthatnál olyannak, ha csak engednéd, hogy kibontakozzam. Nyílnék, mint egy virág, csodásan virágba borulnék, s bevirágoznám a mindenedet – tényleg találkoznál velem. De ha elképzelsz, ha mindig csak színezel, szavakat adsz a számba és úgy hiszed, ismersz, akkor sosem jöhetek el. Valójában sosem lehetek veled, ha nem engedsz közel.

Tovább olvasom »

Miattad

Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X