Boldog leszek, magamnak

Igen, ez a feladat. Boldognak lenni minden élethelyzetben, akkor is, ha az elsőre, másodszorra, és harmadszorra is úgy tűnik, lehetetlen.


Valakinek betegség jut, valakinek pénzügyi mizéria, és van, akinek nincs mása, csak szerelmi bánata. Azon kívül, hogy ezerrel azon dolgoznak, hogy kimásszanak az aktuális gödörből, gondoskodniuk kell a pillanatnyi örömökről. Miért? Mert egy betegség, pénzügyi mizéria, de egy szerelmi bánat sem csak két hétig tart. És se a test, se a lélek nem bírja a folyamatos készenlétet, égig érően magas stressz szintet – valahogyan pihennie kell teljes lényednek.

Ezzel ellentétes egyébként a problémamegoldó mentalitás, ami fáradhatatlanul kiút után kutat, méricskéli az alternatívák hasznosságát, célra vezetőségét, legfőképpen pedig nem hagyja békén az ember boldogságot kereső összetevőjét, iránytűjét. Direkt szorítja ki adott élethelyzetekből az örömöt a boldogsággal együtt, hiszen az ilyen pillanatok elfecsérelt időnek minősítve csak a helyet foglalják a megoldáshoz vezető tevékenységek elől. Ilyen gondolkodással pedig csak bűntudat árán kerülhet valamilyen mosoly az arcunkra, és egy valamiben megegyezhetünk, hogy az semmiképpen sem lesz felszabadult vagy önfeledt.

De azért nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. Még a betegség, pénz, vagy szerelem kemény árnyoldala sem kért arra minket, hogy áldozzuk fel mind a huszonnégy óránkat, ráadásul a hét minden napján, és tegyük félre az öröm iránt érzett mélyből feltörő, igencsak nagy igényünket. Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket, hogy mi a helyes vagy a  helytelen.

Csak annyit mondtak, hogy tessék, tanulj ember, tanulj meg rendesen.

Ránk van bízva, hogy mit kezdünk az előttünk álló helyzettel – teljes mértékben, hisz akár évekről is beszélhetünk, legyen szó akármiről. Kérne bárki, vagy bármi arra, hogy évekig ne legyél más, csak boldogtalan? Ilyen aljas átkot kitalálni még csak nem is könnyű, nem is olyan egyszerű! És ha kértek is arra, most van itt az ideje, hogy szót fogadj?!

Igenis meg kell találni azt, ami virágzik bennünk ott belül, és öntözni kell, szüntelenül csak védeni, ápolni, nevelni! Szét kell tépni az illúziót magunk körül, ami térdre kényszerít, ami eltakarja előlünk a Napot – holott az sosem szűnt meg ragyogni ránk. Emlékezni arra, hogy milyen nevetni, hogy muszáj haladni, hogy van, amiért érdemes élni. Muszáj tervezni!

Álmokat kell szőni, és a legőszintébben hinni, hogy megvalósításra kerülnek – arról kell dönteni, hogy nincs lehetetlen, s ha már döntöttél, hidd el, máris arra vezet az összes lépésed! Boldognak kell lenni, ha kell, csak magadnak, mert ha valamiről bármikor szabadon dönthetsz, az az, hogy hogyan érzed magad. Sosem leszel már ugyanaz, de egy dolgot borítékolhatsz: a mindenkori boldogságodat. Ismerni fogod a hozzávezető utat, mert amikor leckét kaptál, te ezt tanultad. Tovább vihettél volna bármi mást, de ezt választottad – azért, hogy tudd, mindenestől tudd, hogy hogyan vetkőzd le a legégetőbb körülményeket is, hogy többé ne befolyásolhassanak.


Arra kért egy helyzet, hogy tanuljak. Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, magamnak. Hogy hogyan? Hát, ez a feladat!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Mielőtt megcsókolna a végzet

Az A, B és C tervem folyton megmosolygod. Megérted persze, hogy egyelőre csak így, darabokra bontva látom, és nem dorgálsz azért, mert makacsul meg szentül hiszem, hogy ezek egymást kizárva valósulhatnak csak meg. Nem, Te terelsz békésen.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

Rombolj kislány!

Ha kihagysz egy lépést, akkor nem táncolhat veled az élet. Ha kihagyod a rombolást, kihagyod a teremtést és a megtartást is. És kilépni az élet kerekéből azt jelenti, hogy kint is maradsz. A történéseken kívül, az áldásos változásokon kívül, egy megfagyott valóságban egy szeretett fantáziával, mely a régről maradt szennyek miatt, egyszerűen képtelen a manifesztálódásra..

Tovább olvasom »

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

Bizalomra születtem

Csak velem lehet a baj, hisz az összes velem történt meg – mindben én vagyok az ismétlődő elem. Véletlen? Miért érdemlem, mit tettem? Ez lenne az én történetem? Bízni vágyó lélek egy megbízhatatlan életben? Ugye nem? Egy zsigeri berögződés egyszerűen nem lehet a végzetem. Másra születtem, annyira más szól a szívemben.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X