Elengedés

Minden énemben ott vagy. Sohanemlátottakban. Vasmacska vagy. Voltál. Szabad. Néma ordítás, amit az összetartozás melegsége takar. Hála vagy. Hogy éppen így voltál. Szabad.

Múltban lévő árnyakban, félénk, gyáva figurákban, gyakran használt szó: a sajnálom. Ott maradtok a múltban, az ezeregy csalódásban, a soha ki nem sírt könnyben, az ordításban. Fejjel a falnak őrültségben, a fájdalomban és szorításban, az összezavarodott kínlódásban. Tiltásban, bűnben, okoskodásban. Próbálkozásban. Nem sikerült. Nem sikerült! Ezeregyszer sem sikerült! Egyedül próbálkoztam? A csodát, miért tőletek vártam? Nem jönnek. Onnan el. A múltból. Hiába az ajtó, résnyire meg tárva nyitva. Adtál időt, vártál, néztél hátra. Emlékeztél, egyben mesélted, össze akartad fűzni: híd akartál lenni. Életben maradni. A múlt árnyaiba, nem szabad szerelmesnek lenni. Ennyire félni. Egy-egy én-részt örökre akarni. Ott maradni. Menni? Sorra csukódik az ajtó, kattan a zár. Mindegyik verziójukból megvan az utolsó pillantás. Gördülő könnycsepp, üres magány, csalódás. Ezeregy csalódás. Meghaltál. A jelen, már vár.

Létezel, s hiány vagy. Akarlak látni, boldognak. Távolról. Örömkönnyeket sírni. Neked, az összes jót kívánni. Rohanni. Csak tőled külön lenni. Nem akarlak az életemben tudni. Szabad ezt beismerni? Szabad ennyire, mérhetetlenül, kibaszottul őszintének lenni? Nehéz volna szembenézni. A benned élő pokollal tényleg szembenézni. Nem én akarok ebben a tükröd lenni. Tőled messze, létezni. Távolról szeretni. Az összes jót, az összes szépet és csodálatosat odakívánni. Látlak, túl jól látlak. Távolról akarlak nézni. Az örömödben tisztes távolból fürdőzni. Az utolsó sorból a leghangosabban tapsolni. Örök hívednek lenni. El akarok búcsúzni.. Magamnak, a nekem járót megkeresni. Belőled meggyógyulni, merni függetlenedni. A sorainkat, elrendezettnek tekinteni. Örökké, s állandóan, nem kell mindenkivel kapcsolódásban lenni. Távol, tőled távol akarok lenni. Soha meg nem bánni. A legjobbakat kívánni. Hátra se nézni. A teljességnek lenni.

Beszéltem róla eleget?Éreztem, hogy figyelnek?Elismerték az igényeimet?  Volt még bennem levegő, amit nem fújtam ki?Mondat, amit elharaptam?Történet, amit jó lett volna mesélni?Érzés, amit mindenképpen ki kell fejezni? Ritkán történik meg. Érzem az elégedettséget?Az úgymond, ürességet?A békességet? Puhák bennem a mondatok? Félig készek, még éppen érzések?  Nem kell siettetnem őket.  Élvezhetem a szótlan csendet?Jelen lehetek mindennek? Érzem, sehol máshol nem kell lennem?Megérkeztem?Elfogyott belőlem, amit ezidáig cipeltem? Meghatározó volt. Kíváncsivá lettem?Felismerhetem újra a lényem?A szabadság örökké tartó kincsem?

Használjuk, mint szófordulat. Díszes mondat. Odavetjük egymásnak. Azt mondjuk, hogy szeretünk. Észre sem vesszük, mennyire súlytalan a beszédünk. Hogy egyetlen pillanatnyi próbát sem bírna ki. Az élet, játszani, véletlenül se hívjon ki.. Hisszük, hogy ismerjük a mélységet. Állítjuk, nincsenek feltételek. Tényleg? Nem a számonkérés vagy a kételkedő hangnem a lényeg. Az őszinteséged. Mit jelent a szeretet, amikor a legrosszabb történik meg? Amikor azért nincsenek feltételek, mert nem is lehetnek. Nem léteznek. Az elképzelhetetlen, amire nem készültél fel. Akkor is szeretsz? Bírod a súlyt, amit miattam cipelsz? El tudod olvasni ezt úgy, hogy nem hibáztatást feltételezel? Elfogadni, megbocsátani, együtt létezni a mélységgel, amit a tapasztalás hozott el. Valami ilyesmit jelent a feltétel nélküliség. Nekem. Befogadni a kéretlen adományt, amikor az életpróbám igencsak kipróbál.. Arca lettél egy tanításnak, amit magamért tanultam meg. Nem kértem, a szeretet mégis megjelent. Könnyű lélek. Az enyém és a tied. Pehelykönnyű legyen, ezt kívánom neked. Nincsenek feltételek.

Légyszi, légyszi, add fel. Ugye megteszed?! De ígérd is meg! Ha ilyen szépen kérsz, örömmel. Ki a kezemből, bele a világba. Engedem. Agy kikapcs, mostantól zéró gondolat. Az érzésekről többé nem hallasz. Elismerem, elbuktam. Hogy kell? Elfáradtam, elfogytam, abbahagytam. Elég is volt, nincs is több, jó is ez. Annyira fenomenálisan piszok jó ez. Feladni, mert nem bírod el. Könnyű érzések, levegő, emelj fel. Szép dolog is ez. Az elméből megoldhatatlant megoldják az égiek. Így vagy úgy, lesz, ahogyan kell. Lemondani róla, persze, az másmilyen.. Magadról mondani le, kicsit sem vicces. De itt lenni és belátni, hogy nem megy. Rendben van, hogy nem megy. Hova erőltesd?! Amit aggyal, kitalálni nem lehet, s egyáltalán nem is kell.. Jön, meg megy. A szíved intézi el. A bizalom öleli meg. A jelenlét ismeri fel. A mosolyod örökíti meg. A szabadság benned, az égig emel. Most már azt is tudod, hogyan kell. De tényleg, légyszi, légyszi, add fel!