Múltban lévő árnyakban, félénk, gyáva figurákban, gyakran használt szó: a sajnálom.
Ott maradtok a múltban, az ezeregy csalódásban, a soha ki nem sírt könnyben, az ordításban. Fejjel a falnak őrültségben, a fájdalomban és szorításban, az összezavarodott kínlódásban. Tiltásban, bűnben, okoskodásban. Próbálkozásban.
Nem sikerült. Nem sikerült! Ezeregyszer sem sikerült!
Egyedül próbálkoztam?
A csodát, miért tőletek vártam?
Nem jönnek. Onnan el. A múltból.
Hiába az ajtó, résnyire meg tárva nyitva.
Adtál időt, vártál, néztél hátra.
Emlékeztél, egyben mesélted, össze akartad fűzni: híd akartál lenni.
Életben maradni.
A múlt árnyaiba, nem szabad szerelmesnek lenni.
Ennyire félni. Egy-egy én-részt örökre akarni. Ott maradni. Menni?
Sorra csukódik az ajtó, kattan a zár. Mindegyik verziójukból megvan az utolsó pillantás. Gördülő könnycsepp, üres magány, csalódás. Ezeregy csalódás.
Meghaltál.
A jelen, már vár.
