Minden énemben ott vagy. Sohanemlátottakban.
Vasmacska vagy. Voltál. Szabad.
Néma ordítás, amit az összetartozás melegsége takar.
Hála vagy. Hogy éppen így voltál. Szabad.
Mondani kell. Elsírni, formálni, megtapasztalni. Az érzéseket. Alkotni belőle, de ha kell, csak önteni formátlan. Megélni, ami belül van.”Megtanította szeretni a lelkem. Nem volt feltétel nélküli, tökéletesen tiszta. Volt benne
Megpróbálom mindenemmel, önerőből, tudással, tapasztalattal és intuícióval, érzéssel. Legalább millió impulzust szerzek kívülről, ha a válaszomat belül nem találom meg. Beszélgetek, kérdezek, megfigyelek. Mindent is megteszek, hogy a szenvedésből újra
Kártya van a kezünkben. Nem döntöttük el, hogy játszmához kell, kártyavárhoz, vagy jövendöléshez. Csak forgatjuk a kezünkben, de nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk vele. Nincs rálátásunk az asztalra, se egymásra
Akad bennem pár hiedelem. Nőnek kertemben a feltételezések, a berögződések – a rosszak és jók – mint mindenkiében. Lelkiismeretes kertész lévén nevelem őket, helyt adok nekik vagy szélnek eresztem őket.
Benne vagy. Túlságosan fáj.Végre kint vagy, véletlenül sem akarod átérezni újra. Bárcsak ne lopna el a jelenből a darabokra törött, a trauma. Gyógyulni fogsz. „Majd az idő megoldja.”Neked lassú lesz,
