Minden énemben ott vagy. Sohanemlátottakban.
Vasmacska vagy. Voltál. Szabad.
Néma ordítás, amit az összetartozás melegsége takar.
Hála vagy. Hogy éppen így voltál. Szabad.
Felkerülni oda, ahonnan tudatosan tűntél el. Szándékosan. Mert elég volt, mert fájt, mert nem ment tovább. Nem az életet, a szerelmet, vagy a szeretett személyt, de nem is a történetet
Kérd arra, hogy legyen ugyanolyan. Mert szeretted, ismerted, szívedbe vésted úgy, ahogyan van. A változás pedig, ebbe a békés emlékképbe csak zűrzavart hozna. Fejtörést okozna, nehézkes volna átrajzolni az ismerős
Felkerülni oda, ahonnan tudatosan tűntél el. Szándékosan. Mert elég volt, mert fájt, mert nem ment tovább. Nem az életet, a szerelmet, vagy a szeretett személyt, de nem is a történetet
Akármerre lépünk, talpunk alá keveredik egy, még száradó félben lévő érzelem, melyet valaki már úgy-ahogy elengedett, de azért még mindig fájó pontnak él meg. A földön hever, átsétál rajta a
Amit ma írok, holnap már nem érted. Pedig lehet, hogy ismersz. Ez erősen elgondolkodtat azon, hogy minek is találgatjuk, ki mit érzett akkor, amikor száz évvel ezelőtt papírra vetett pár
