E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Kapcsolódás

Feltételek

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Használjuk, mint szófordulat. Díszes mondat. Odavetjük egymásnak. Azt mondjuk, hogy szeretünk. Észre sem vesszük, mennyire súlytalan a beszédünk. Hogy egyetlen pillanatnyi próbát sem bírna ki. Az élet, játszani, véletlenül se hívjon ki.. Hisszük, hogy ismerjük a mélységet. Állítjuk, nincsenek feltételek. Tényleg? Nem a számonkérés vagy a kételkedő hangnem a lényeg. Az őszinteséged. Mit jelent a szeretet, amikor a legrosszabb történik meg? Amikor azért nincsenek feltételek, mert nem is lehetnek. Nem léteznek. Az elképzelhetetlen, amire nem készültél fel. Akkor is szeretsz? Bírod a súlyt, amit miattam cipelsz? El tudod olvasni ezt úgy, hogy nem hibáztatást feltételezel? Elfogadni, megbocsátani, együtt létezni a mélységgel, amit a tapasztalás hozott el. Valami ilyesmit jelent a feltétel nélküliség. Nekem. Befogadni a kéretlen adományt, amikor az életpróbám igencsak kipróbál.. Arca lettél egy tanításnak, amit magamért tanultam meg. Nem kértem, a szeretet mégis megjelent. Könnyű lélek. Az enyém és a tied. Pehelykönnyű legyen, ezt kívánom neked. Nincsenek feltételek.

3 FacebookEmail

Végtelen

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Jelen szeretnék lenni. Így, ahogyan most vagyok. Neki. Nem történne másképpen, a múlt nem változna meg. De én ott lennék, neki. Most, ahogyan ez megszületett bennem, talán azt hiszem a szívemben, hogy valahogyan más lesz majd. Neki. Más, amire emlékszem – csak egy kicsivel jobb, egy hajszállal könnyebb, egy könnycseppel kevesebb. De éppen annyi. Nem azért, mert kőbe van vésve, vagy, mert olyan vaskos dolog a múlt. Már elmúlt. Nem is azért, mert a változtatás csökönyös szándéka dobbanna bennem. Tévút. Inkább a végtelen kígyózik. Tekereg és szólít. Keresem a szavakat, a megfelelőket – kutatom, hogy mit mondjak. Végül minden választásom ösztön, valami eleve szózat, amit Istenemre esküszöm, most először formálok a számmal. Mégis, egyszerre idézem egy emlékből, egy érzésből, a múltban. Ezeket a szavakat már mondtam. Hallottam? A rezgést belőlem, odaadtam. Öleltem és szorítottam. Támasz is voltam. Emlékszem rá, hogy ezeket tényleg megkaptam.. Adtam? Most, amikor téren és időn át szólok, az akkori fülemmel is hallom. A hangom. Mindez egyszerre történelem, s közben maga a jelen. Misztikus köd, valódi végtelen. A vágyam, hogy ott legyek.. Eleve itt is csak tőle lehetek. Jelen.

3 FacebookEmail

Kéretlen tanácsok

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Olyan jó, hogy vagytok! Mindig rámutattok, pontosan hol is vagyok lobbanékony. Az illúzió fáj ilyenkor, hogy már egészen elhittem. Látnak, értenek, átéreznek. Mégsem? A kedélyes tanácsok, amik ordítva árulkodnak: nem láthatod, amit én látok. Fogalmad sincsen. És ezt értem.. akkor mégis miért érint ez ilyen mélyen? Mert még mindig sokat jelent. Még mindig függök tőle. Még mindig igazítom magam érte. Hol van így a végtelenségem? Az eredeti, a vágatlan – az igazán komplex. A színes. Vágytam az elfogadást, mert belül, magamat, igazán, még mindig nem fogadtam el. Álmodtam a hited, mert belül, a szívemben, igazán, még mindig szükségem van rá. Kértem a megértésed, mert belül, s igazán, minden porcikámban, még mindig.. És mindig is vágyni fogok rá. A legszívszorítóbb tanácsod pedig összetöri ezt az egészet. Hát mégsem látsz? Mégsem érzel? Mégsem értesz meg? Mégis egyedül vagyok odakint és idebent? Akkor ennyi az önelfogadás? A híres neves önszeretet? A túlcizellált önismeret? Addig vagyok jól, amíg nem koppan az állam, hogy senkinek, még csak fogalma sincsen? Rólam. A szívemről. A mindenről odakint, s a mindenről idebent. Hol van ebben a belső stabilitás, a végtelen nyitottság magam felé és a sziporkázó boldogság? Miért nem teljesen oké ez nekem? Mit érdekel? Kicsit sem vállrándítva vagy dacosan. Inkább igazán. Fáj.. Ugyanakkor az is igaz, hogy mások akarunk lenni. Oka van, amiért nem állunk meg állandóan magyarázkodni. S, rendben van, hogy különbözünk, mert enélkül nem is lenne izgi.. Mások lehetünk.. és mások is akarunk lenni. Szeretünk igazán, mélyen mások lenni. Akkor most örömteli vagy könnyfakasztó ez a dolog? A választ pedig kéretlen tanácsok nélkül is tudod.

3 FacebookEmail

Odaér

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Mindegy, hogy mi a véleményed. Mindegy, hogy mi a tapasztalásod. Mindegy, hogy miként látod. Útja van, amin menni kell. Az úton küzdelem van, valódi veszély. Hullámvölgy és reménytelenség. Az aggodalmad, féltésed, szándékod, mind helytálló. Ettől még az út, út marad. Lebeszéled? Mondod neki, hogy neked ez nem menne? Képtelenség? Nem a sajátod. Őszintén, kicsit utálod. Te nem csinálnád, kiszállnál, felemelnéd a fejed. Bármit tennél.. De ez miért nem győzi meg? Miért nem kapcsol? Bárcsak kizökkenthetnéd.. A sorsából? Az út az övé. Legyen ennyi elég. Bőven elég. Nem bánja, meghallgat, megnyugtat. Füllent a kedvedért, hogy nem fél. Olyan a mosolya, olyan minden szava. Zavaros, ami nem összeegyeztethető ezzel a kiállhatatlan úttal. Hihetetlen, de egy pillantással meg tud akasztani a monológodban. Hisz az igaz érzés, szenvedély, szinte polgárpukkasztás az olvasatodban. Honnan ez az egész? Igaz a fészkes fenét! Őszintén.. egészen biztosan nem cserélnél. És ez oké. Minden oké. Tényleg oké. Csak egyetlen kérdést még.. Mert jó volna. Annyi minden jó volna! És azért.. Mert megsúgom: előre, mindig és örökké. Odaér. Ő tényleg odaér. Vele mész?

1 FacebookEmail

Csak úgy, kíváncsi

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Őt akarom, vagy magamat. Őt vagy mást, melyik verziómat? Nem vagyok biztos, pedig tudnom kéne, s ez így tarthatatlan. Amíg nem tudom.. nem próbálhatom meg? Lehetek csak úgy, kíváncsi? Felfedező? Dóra? Lehetne oké az, hogy meglesem a szívemet fizikai valódban..? Elfogadhatom magamat azért, mert csukott szemmel, háttal, a tapasztalás nélkül nem érzem magamat biztosnak? Vajon rámförmedsz majd, ha nevetni akarok veled, s megnézni, miként érzem magamat? Belenézni a tükörbe, megpillantani benne magamat. Így akarom látni magamat mindennap? Baj, hogy ez így rólam szól, magamról, teljes valómban? S, rólad, hisz a szemeimben csodálod a csodádat. Rendben van? Játsszunk inkább, szívvel, szívből. Csintalansággal, mert azt már ismerjük, igazán szeretjük egymásban. A legjobb verzióm úgyis a játszótársad – már kipróbáltam. Őt akarom, magamat. Ezt a verziómat.

3 FacebookEmail

Hol volt, hol nem volt

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Eggyé válni akarok. Megsemmisülni, vagy másként mondva: a mindenségbe olvadni. Kiválasztom erre a szívemmel azonosat, mert megismerem messzi földről. Az élet kanyargós útjain sem veszítem szem elől, hiszen téren és időn át is hallom a dobbanásait. Rezgésük földöntúli. Eggyé válni akar. Velem, s velünk. Hallod ezt szívem? A szívét, s ahogyan vele beszélget. Emlékeznek ránk. Ketten ők, s az egységük jönnek értünk, kettőnkért. Hallod ezt szívem? Minden dobbanásod, útjelző. Nekik útjelző. Az ütemünk, ami oly páratlannak tűnhetett, ami oly rég és eleve van hangolva az övékre, szinkronba lendülhet. Talán hiszed, hogy éltető érzés ez. Ugye szívem? Hívószó, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, s egyszerűen nem is érdemes. De pusztító, lezáró, végzetes érzés is ez. Mert kört zár, befejez. S, amikor kész, akkor bizony vége. Ez lehet félelmetes. Minek is mondom.. ismered jól, az érzéseket. Ugye szívem? Tudod azt is, hogy beteljesülni mivel jár. Miért kezdtél erre vágyni, mit jelent az Egy, s abban hol van a különállóság elvesztése. Befejeződik a történet. Amikor kezdődött, amikor szerződtünk, amikor a maskaráinkat próbáltuk, s az izgatottság, kalandvágy, sőt, maga a tapasztalás volt bennünk az elhívás – talán nem is sejtettük, mennyire vágyunk majd a végére. Legyen vége. Oda akarunk érni, azzá akarunk lenni. Kerüljön bármibe. Olyan történetet akartunk, amit szenvedéllyel, ízesen és ezernyi kifürkészhetetlen szálon lehet vezetni, majd elégedett beteljesüléssel, könnyes szemmel, immár egyként lehet mesélni. A megsemmisülés pillanata előtt mondani: megvagy. Végre megvagy! És tényleg megvagy. Ez az a finálé.. legalábbis valami olyasmi. Az ölelés, amiből többet nem kászálódunk ki. Most legyünk így, vagy ezer, időben nem is mérhető „évig”, mert nem vágyunk másik történetre. Maradjunk megsemmisülve, együtt a mindenségben. A hol volt, hol nem voltnak, így van vége.

3 FacebookEmail
error:
X