E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Önismeret

Én vagyok minden történetem

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Átszaladnak rajtam, mint a derűs, néha kalamajkás szelek. Borzonganak. De idővel mind elcsendesednek. Sejtetik azt, aki egykor voltam, akivel örömmel forgattak le egy filmet. Elavult előzetes, annál is inkább idejétmúlt képkockákon táncol velem az élet. Van egy ilyen történetem. Több ezer. Amikor sokáig kapaszkodom egy-egy ilyen történetbe, már egészen megrészegülve a tudattól, hogy a történet velem egy, s én, egy vagyok a történettel – teljesen elfelejtem a lényemet. Nem lehetek én a történet. Hogyan lehetnék már csupán egy, szeretett, nagyító alá vett történet? Hiszen nem is látom az egészet! A történeteim velem történtek meg. A tieid, te veled. Belőlünk születtek. A történetünk velünk egy. De mi, kedvesem – mi nem lehetünk a történet! Akkor kik is vagyunk tulajdonképpen? Ui.: Egykori énképem, legvadabb és izgalmasabb történetem legyen mindenkori áldás, nosztalgikus emlék a szívemben – de helyettem, soha, de soha ne mondja meg, ki lehetek, s ki nem!

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Nem kell túlélni. Csak élni.

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Nem elfelejteni, hogy kell. Szívedbe vésni a szépet. Megölelni a kedvest. Könnyezni, ha érzed. Eltompulni, élesedni, elaludni és felébredni. Jelen lenni. Lélegezni. Rezegni. Álmodni valami szépet. Keresni, ami éltet. Megérteni, ha nem megy. Elfogadni, simogatni a lelket. Táncra hívni a szenvedélyed. Érezni a szelet, borzolni a hideget. Beleremegni, amibe bele lehet. Átszellemülni, fennköltnek lenni, könnyen venni mindent. Engedni, szakadjon csak ki belőled. Nézni, észrevenni a részleteket. Beleszédülni, mert bele lehet. Nevetve sírni, ahogyan igazán érdemes. Végre megcsókolni az életet. Mondani, igen. Sokszor igen. Végtelenszer. Nem túlélni, csak élni kell. És azt táncolva is lehet!

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Hagyni folyni

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Hagyni folyni, ha már úgysem lehet megállítani. Nem is kell az útjába állni. Kifelé – nyögi – engedjetek menni! A világotokat akarom látni. Úgy, ahogyan még sosem.. Folyni az élettel, nekem ez a legigazabb medrem. Cseppenni hegyen, potyogni a völgyben, ott teremni, akárhányszor a lélek nem bírja el. Szétkenődni az ujjbegyeden, a pillákról az öledben terülni el. Áradni a világra, megnézni, az milyen. Túlontúl érdekel! Ott akarok lenni veled, lélek – érzel? A Földre hullni, összekötni vele az Eget. Magokat ültetni el, virágokat locsolni meg. Lüktetni, ahol kell. Igazi pillanatokat morzsolni el. Mert igazi vagyok, tudod? Az igazi, az önazonos. A hamisítatlan és az örökkévaló. Végtelen, mert ott lakozom mindenkiében. Az örömükben és a bánatukban, s kettejük szerelmében. A létben, az ösztönben, s a mindenségben. Hagyj folyni, kérlek, hisz lételemem! Megállítani pedig úgyis lehetetlen.. Látni akarlak – s, ezúttal úgy, ahogyan még sosem! Ölelnek, a könnyek

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Égig érő fa

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Tudod, a csodás égből hívtak ide, tapasztalásra. Megnyitották a teret szeretettel, szerelemmel, ősi egységgel. Rohantam! Azt ígérték vigyáznak rám, óvnak, s nem hagynak magamra. Tényleg ezt ígérték? Tényleg ezt akartam? Szétfeslett az egység, a biztonságos tér, amiben mozogtam. Kihullott alólam a talaj: többé nem éreztem, hogy dolgom, hivatásom volna. Vissza az égbe – gondoltam – úgysincs gyökerem, mi visszafogna. Szeressenek, fontos legyek, tartozzam valahova. Ennyit akartam. Hogy számítsak. Tényleg ezt ígérték? Tényleg ezt akartam? Fáj kimondanom, őrjítő fontolgatnom, de a szívemben igaz. Magamnak választottam. Ezt a talajt, ezt a sorsot, ezeket a pillanatokat. Ezért vagyok itt, jelen a tapasztalásomban, hol emlékezve, hol elfeledve önvalómat. Gyökerek nélkül, apró magvakban, csak sodródva a világban. Örökké az égbe vágyva. Megérkeznék, kapaszkodnék, növekednék – leföldelve, esélyt kapva, táptalajban. De kiköp a föld, nem képes a befogadásra. Azt mondja, dolgom van. Újra és újra útnak indít, messzire, távolabbra, a világ végén is túlra. Dolgom van – búgja. Aztán hazahív, mintha az egész csak szórakozás volna. Az otthont, találjam meg magamban – súgja – legyek bárhol is a világban. A termőföldet álmodjam, s teremtsem magam köré szorgosan. A szeretetet daloljam, a sebeket gyógyítsam, s mindezt, kezdjem magammal: Gyökércsakra, égi mantra, nyílj meg magvam, s áradj a világra! Törd meg burkod, engedd fájdalmad, bízz az égben, s kapaszkodj meg a talajban. Nyisd meg tered, szülj szeretetet, s teremts világot, melyben virágozni érdemes. Növekedve, nyújtózva, lassan, légy égig érő fa! Add oda magadnak, amire szükséged lett volna. Szeresd oda a múltba, öleld meg a jelenben szorosan, s töretlen, álmodd a jövőbe tiszta szándékkal. Add oda mindenkinek, hisz tudod, végtelen a forrása: légy csatorna – égig érő fa – mi összeköti az eget a talajjal!

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Hogyan?

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Őszintén? Nem tudom, hogyan. Ettől még igen a válasz. Az előző kérdésre, még mindig igen a válasz. Pedig már majdnem lebeszéltem magamat. Nemet mondani tudok, ismerem az utat. Tudom, hogyan kell lemondani, szomorkodni, elszenvedni és sírni. Tökéletesen megy a gyakorlat. A végtelenségig gyakoroltam, ismételtem oda s vissza. De szeretném, ha ez egyszer, és még sokszor, másképpen volna! Igent szeretnék mondani, de nem látom az utat. Nem tudom, hogy mi lesz utána, hogy hogyan is válik valóra. Igen, és..? Elvárom magamtól, hogy tudjam, de ha nem rendelkezem válaszokkal, akkor boldogan áradok vissza a nem-mondásba. Vissza az előző kérdéshez, amire már annyiszor adtam világos választ. Megint, mindig, ugyanaz?! Sosem kérdeztem meg, hogyan csináljam máshogyan. Hogy ha igen, akkor mégis hogyan? Pedig a válaszok megvannak, csak a kérdést kell feltennem magamnak. Feladni a leckét a világnak. De ha nem kérdezek, akkor várhatom a választ! Élhetem megint, mindig, ugyanazt. Az ismerős utat. Felelj élet, hogyan váltsam valóra, ami a szívemben van? Kérlek, mutasd az utat – mert az előző kérdésemre, ezerszer is igen a válasz! Tudni akarom, hogyan..

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Mesésen

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Meséltél az életemről nekem, és én olyan szívesen hallgattalak. Ittam minden szavad, hittem, amit mondasz. Engedtem, hogy szívszorító sorsszálamra támaszkodva, tovább sződd a szálakat, hogy tekerd és fond a vezérfonalamat. Aztán, hogy az orromnál fogva vezess, és olyan meggyőzően meséld el az egészet. Mint egy szomorú háttérdallam, ami aláfesti az életeseményeimet. Dübörög a fülemben, hallom éjjel, s nappal – kikapcsolhatatlan. Kíséri lépteimet a szürke árnyvilágban, melyet csak megszokásból nevezek valóságnak. A keserű szabályok és a tudattalan emlékképek valahol mind arra emlékeztetnek, hogy ennél többet érdemlek, ennél többet kellene mesélnem – nekem. Nekem kellene mesélnem.. Tudod, volt idő, amikor énekeltek nekem – hangosabban, mint amire a szomorúság vagy a félelem képes. Szerettem. Lélegeztem. Éltem. Mégis, talán felelőtlenség más hangját remélnem, ha a sajátomat kellene megélnem.. De mondd, hogyan is szólalhatnék meg?! Ha a szavaim, a rezgésem, a zeném, mind másé – hisz birtokolja, használja egy rémtörténet. Szinte életre kelt: azt hiszi, szent. Talán emlékeztetnem kellene, hogy én vagyok Andersen, és ez még mindig az én történetem! Fényben élni, felszabadító, határtalan narratívával a kezemben. Dübörögni azt, ami igazából a lelkemben van. Ezt szeretném, erről döntöttem, ezt rezgem! Így szólalok meg. Édes ébredés, mámorító tettrekészség, a végtelen lehetőség. Hiszem, hogy mind az enyém. Hiszem, merem hinni. Ezt mesélem, ezt élem, s így állok előtted: bármire, mindenre készen. Az életbe szerelmesen, mesésen. Igen. Ez az én történetem..

0 FacebookTwitterPinterestEmail
error:
X