Hívószavak (1)

E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Lélekszó

Maradjak vagy szaladjak?

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Féltem, mint még soha életemben. Olyan jelentékteljes félelemmel, mint amikor beteljesíted a sorsodat. Egyenesen reszkettem, s riadt őz tekintetem mögött nem bújt meg higgadt gondolat: maradjak, vagy szaladjak azonnal?! Meghatóan naivan, azt gondoltam, hogy van alternatíva. Hogy maradhat a kontroll, hogy vigyázhatok magamra és másokra. Ezerszer kigondolva, megvalósítva, már teljesen szétmorzsolódva, hittem, hogy ha más nem, szaladhatok, ahogyan az ösztönöm is mondja. Csapda. El akarok szaladni, mert félek. Rohanni, ameddig a szem ellát, hogy ne érezzem a közelséget. Ki akarok keveredni, meg akarok gyógyulni, menekülni. Üres akarok lenni, ellökni mindent és mindenkit, még akkor is, ha szívem szerint nem ez a módja.. De nem szaladok sehova. Titkon magamba kívánom a tapasztalatot, érezni szeretném a bőrömön, s a félelem, mint olyan, nem győzi a vágyamat. Pedig, mint űzött vad az erdőben: menekül, vagy megeszik vacsorára. Őszintén? Hát akkor egyék meg vacsorára! Itt a sors, ez a sors, és percre pontos. Büszke őz, szelíd őz, csak áll földbegyökerezett lábakkal. Kívánja, hogy egyék meg vacsorára. Ösztöne a menekülés, vágya a beteljesülés, hezitál, mert ordít benne az elégedettlenség. Most fussak el, megint, ahogy mindig, s tegyem ezt örökké? Hát nem volt még elég?! Itt a sors, ez a sors, és percre pontos. Ezredszerre is percre pontos. Az esély, a másképpen döntés, az esetleges beteljesülés. Az a bizonyos, jelentőségteljes félelem, s a cikázó gondolat: maradjak, vagy szaladjak azonnal?! Vajon hogyan döntök ezúttal?

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Történnie kell

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Talán túl nagy az álmom, egyszerűen óriási ebbe a világba. Hiszek én, hiszek, nem azért mondom, hidd el. Szemérmetlenül álmodok mindent, részletgazdagon, érzéssel. Egy részem régen ott él az általam teremtett csodavilágban – de egy másik itt ragadt, ebben a valóságban. Ez a világ pedig, még nem olyan.. Türelemmel, persze. Alázatosan, kitartóan, hittel. Kérdés nélkül, kétségtelen, könnyen. Értem én, értem, de mégis mit kezdjek a szétszakadt tapasztalásommal? A skizofrénia ehhez képest, móka.. Kész az útitervem, itt a csomagom mellettem – bele a végtelenbe, erről döntöttem. De tudod, már az sem érdekel, ha egyedül kell mennem, meztelen, s nem vihetek magammal senkit, és semmit sem. Nem érdekel, nincs semmilyen kikötés, semmilyen feltétel. Történjen! Nem lehet, hogy túl nagy az álmom, lehetetlen, hogy ne férne el. Itt a helye velem, bennem, mellettem, körülöttem. Megérdemlem a kerekséget, az egységet, amit a születésem ígért meg. Ezért létezem, a fene egye meg.. Eleget voltam széthasadva, két darabban, messze az eredetemtől, elsodorva a világban. Megpróbáltam mindet, de a se veled, se nélküled, a mindent vagy semmit, és a világgá megyek verzió sem vigasztalt meg. Az elmém bánatára, nem érhetem be kevesebbel. Történnie kell!

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Határtalan

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan? Először a test, aztán a szoba, majd a ház. Ezekkel azonosítod magad. Nem vagy te határtalan. Vége van az utcának, jön a városhatár, megyehatár, országhatár. Határ után, határ. Ugyan milyen a határtalanság? Földanyánk ölében, a szoknyához közel, biztonságban. Nincsen innen tovább. Ez a világ. Milyen a végeláthatatlanság? Holdra nézve, földhözragadttan, fél lábbal mindig a realitásban. Szeparáltan, ide-oda tartozóan, határok közt súrlódva. Semmiképpen sem folyva! Darabokban.. Csillagmesék, otthonérzés, érdeklődés. Szép is a képzelgés! Bárcsak igaz volna, s nem az ezotéria üres pusmogása. Pedig spiri körökben ez így megy, de hazaérve már megint mindegy. Kicsit se hiszed. Test, szoba, ház. Ennyi a világ! Jó lenne flowban, egybehangzóan, áramlóan. Formátlan, igazian, önvalóan. Felébredve, emlékezve az illúzióban. Határtalan..

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Festővásznon

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Van egy kép a lelkemben – hiheted, hogy a kedvencem – hisz állandóan ezt nézem. Akármit festek, az része vagy egésze ennek az eredetinek. Nincs alkotásom nélküle, nincs olyan, ami tőle független. Hiheted, hogy én festettem – logikus lenne – de én is idegenként állok előtte, akárcsak te. Nem emlékszem, hogy ki alkotott bennem, nem tudom, hogy kinek engedtem. Csak azt, hogy azóta is hatással van az életemre. Egyetlen művész volt, vagy temérdek? Mintha egy egész életet örökített volna meg. Érintések, szimbólumok, visszavonhatatlan szavak – mind jelen vannak – annyira részletgazdag! Múzsaként ihleti az összes tapasztalásomat, majd önigazolásként simogat. Sorsnak hívatja magát, törvénynek, néhanapján pedig, rongyosra mesélt történetnek. Lüktet bennem, álmodik helyettem, mígnem elnyomja minden csepp művészetem. Szabad beismernem, hogy nem látom már szépnek? Hogy kiábrándultan, és elfogyva haldoklik bennem a világ legtehetségesebb művésze?! Hisz a kép a lelkemben, többé már nem azonos velem – nem akarom, hogy az legyen! Talán tévedésből hittem, hogy bárki alkothat helyettem. Talán mégsem annyira idegen az alkotó művészem – talán ismerem. Talán én vagyok az, aki tudattalan, börtönt festett magának. Van festékem. Van ecsetem és ihletem. Használnék más színeket, kipróbálnék új technikát. Szenvedélyesen festenék, ez az igazság! És tudom, hogy tudnék szebbet.. Festővásznon előttem egy olyan élet, amit tovább, biztosan nem élek. A művész bennem, felébredt. Múzsa lelkem dalolva ihlet, én pedig végre festek! Innentől a mestermunkámat élem..

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Azt hiszem

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Először azt hiszem, hogy nem vagy elég jó nekem. Aztán rájövök, hogy mégis, igen. Utána azt hiszem, hogy nem vagyok elég jó neked. Aztán rájövök, hogy mégis, igen – kétségtelen. Kis idő múltán azt hiszem, hogy ez nem véletlen, hogy így kellett lennie. Aztán azt is hiszem, hogy az élet ilyen, és minden folyik tovább, ugyanabban a mederben. Nem jöttem rá semmire. Rá kellett volna jönnöm valamire! Mást akartam, nem de? Azt hiszem, hogy az élet ilyen. Aztán rájövök, hogy mégsem, nem. Az élet olyan, amilyenné teszem – igaz, nem véletlen. Ha nem tetszik a meder, máshová kell terelnem. Mondd meg nekem, meddig kell hinnem valamiben, hogy ráébredjek, nem jó irányba vezet? Mikortól nincsen harmóniában velem, mikor engedhetem el? Kapok égi jelet, vagy észrevétlen történik mindez? Tudom egyáltalán, hogy mi mindenben hiszek? Ha nem ott vagyok, ahol a szívem szerint lennem kell, és e tényt elfogadom, hitembe veszem, majd az élet rendjének nevezem, akkor magam választom a medret, melybe létezésem minden élményét terelem. Egy darabig majd azt hiszem, hogy így kell lennie, ha kiabál a szívem, ha nem. És ha a kiabálást normálisnak hiszem, sokáig kiabálhat majd a szívem-lelkem.. Aztán egy napon talán másként ébredek fel, valaki megmutatja, hogy másként is lehet, és talán kapok égi jelet.. Rájöhetek! Eddig így volt, így hittem, ezt tettem. Hihetem, hogy így kellett lennie. Aztán rájöhetek, hogy sosem kellett volna így lennie. Lehet másképpen, választhatok másik medret, folyhat másfelé az életem! Felelj, lelkem: ott vagy, ahol a szíved?!

0 FacebookTwitterPinterestEmail

A szavak csodájára járni

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Boldogulni. Ismerni a boldogság útjait, módjait és mindenkor bizalommal hozzájuk fordulni. Körbenézni, s akárhol boldogságot lelni. Magamba lesni, és magamban is boldogságot ölelni. Boldognak lenni, boldogulni! Szerencsét próbálni. Kipróbálni milyen, amikor tényleg szerencsém van! Nem megkérdőjelezni, hogy van-e szerencsém egyáltalán – szimplán kipróbálni, átélni a szerencsét magát. Tehetőssé válni. Tenni tudni. Dönteni, lépni, reagálni, megtenni mindent, amit meg szeretnék tenni. De szerencsés is tehetősnek lenni! Szívlelni. A szívemben és a világban azonos dolgokat lelni, s azokat szeretni. Lelkesíteni és lelkessé válni, a lelkünkre emlékezni. Kapcsolódni, összekötő kapcsainkat egymásba kapcsolni. Világítani. A világot látni, mutatni. Elképzelni, képként látni. Megvalósítani, valósággá tenni. Létrehozni, lét-re, a létbe hozni. Megérezni, előre érezni. Érzékelni, érzékeinkkel érezni. Sugározni, belső sugarainkat szerte-szórni. Értékelni, értékként kezelni. Becsülni és becsben tartani. Egy-szerűnek lenni, egy-esülni és egy-ütt a szavak csodájára járni!

0 FacebookTwitterPinterestEmail
error:
X