E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Változás

Útmutatásnak

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Lehet utálni őket. A megerősítéseket. Mert tényleg üres pusmogásnak tűnnek. Amikor van egy meggyőződésünk és kész hitrendszer épült rá, akkor elég gyengén hat egy mézesmázos pozitív mondat. Nem változtatja meg az életünket csettintésre és kicsit sem tűnik úgy, hogy varázsereje volna. Hiába hallgatjuk kitartóan vagy mantrázzuk a szívünket is beleadva. De nem is ez a célja. Persze, hogy egy jól kigondolt, derűs mondat nem tud szembeszállni egy ezerszer átélt élménnyel, ami túl erősen lüktet. Millió tapasztalás szól ellene. Mondat vs. élmény. Egyértelmű a válasz. Ötleteket viszont adhat. Mondhatja azt az elménknek, hogy figyelj, néha, amikor gondolsz, akkor gondolhatnál valami ilyesmit is.. Ismételni szeretnél vagy kipróbálni valami újat? A megerősítés itt van, útmutatásnak. Megerősíthet benned egy érzést, élményt, kinyithat egy ajtót a világodban. Valami újra, másra. Vajon milyen az az élet, amiben egy ilyen derűs mondatra nem legyintünk szkeptikusan? Milyen az az élet, amiben ezek a mondatok erőt adnak és célul szolgálnak? Milyen az az élet, amiben körbenézve jelenként ismerjük fel a kívánságainkat? A válaszok igazán megérdemlik az esélyt. Amikor arra van szükség, hívj segítségül megerősítést: „Már minden megoldódott.” „Jobbnál jobb utakon járok.” „Szeretem a tapasztalásom.” Itt vannak, csupán útmutatásnak, míg meggyőződéssé nem válnak.

1 FacebookEmail

Ékszer

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Lassabban, bizalmatlanabbul, mégis csodálattal ismerjük fel. A boldogságot. Nem hisszük üresen, nem tévesztjük össze. Hisz egészen mást jelent – nekünk mindenképpen. Azok vagyunk.. A biztonságvágy és a bizonytalanság ellenére is sziklák. Akik túl sok vihar után, a napsugarakat leginkább a szívükben tudják. És most itt van. Az éppen nehéz boldogság. Kéri a részét az életünkből, könyörtelenül, feladattal, egész lényünket követelően. Kéri, hogy mutassuk magunkat és mérettessünk meg. Könny csordul, mert alig, mégis bizakodóan hódítjuk meg. A boldogságot! Mert végre ő az. Most mutasd a sugárzó napsugarakat! Szokatlan, derűs ékszer vagyunk, ami igazán sokáig lapult a fiókban. Messzi földről hozott gyémánt, amit nem kímélt a nyomás.. épphogy halálra nem zúzta. De ez egy beképzelt mondat, aminek a zamatát csak az érzi ki, aki megjárta. Szóval hogyan lehet, hogy bennünk, az igaz lényünk, végig tudta? Nem csak remélte, tudta. Ne keverd, a felismerést nem a csillogás hozta. A keserves tudat, ami végig zakatolta. Ami miatt sehol sem volt jó, semmi sem passzolt. A fájóan üres, a kevés. A zéró elfogadás, az annál is kevesebb megértés. A fullasztó nyomor, ami mostanra.. csak mosoly. Megérettünk, azt mondod? Talán csak elfogadjuk a boldogságot. Másként mosolygunk.. Ez az ékszer, amit hordunk. S, én mondom, sugárzunk!

3 FacebookEmail

Nem lehetsz ugyanaz

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Miért akarnám akadályozni magunkat, miért állnék az örökösen vágyott, sziporkázó boldogságunk útjába, hogy végre áradjon, s átírja a valóságunkat? Mert a boldog élet rágalmazás. Becsmérlése annak a küzdelemnek, amin akarva akaratlanul keresztül kellett mennünk. Amit a szívünkben még mindig gyászolunk. Szembeköpése annak a verziónak, aki oda akart érni, olyan nagyon oda akart érni, de az utat végül nem élte túl. Most meg azt mondod, hogy felejtsük el és csettintésre legyünk boldogok? Nézzünk szembe azzal, hogy ugyanilyen könnyen, a küzdelmek közepette.. ezt bármikor megtehettük volna? Dönthettünk volna másképpen? Ráadásképp, építettünk valamit. Keservesen, verejtékkel. Dobjuk el?! Fel tudom fogni, hogy nem tesz minket boldoggá, hogy nem szolgál. Hogy a maximum helyett, ez a legósdibb takarékláng. A legmélyebben megvetett langyos víz. De mégis, hogyan képzeled, hogy valaha megbocsátaná neked? Egyáltalán felfogod, hogy erre nem készültünk fel?! Az út, amely közben meghaltunk, a boldogságra nem készített fel. A boldogság, az nekünk.. vagyis neki, nem adatott meg. Nem ért össze a szál, a történet nem fordult jóra, csak szürke maradt, mert tettünk is róla. Soha ne feledjük el, hogy mennyit küzdött, mennyire fájt, mennyire ölt.. Tiszteljük meg, hogy folytatjuk az útját és reménykedünk benne, hogy túlélőként valahogyan, másként alakul. Túlélte a testünk, a látszat már megvan. Mi ezzel a baj? Az a baj elmém, hogy meghaltunk. A verziónk, tényleg meghalt. Nem tettethetjük, hogy él, s élhetünk továbbra is neki. Hurcolhatjuk a sebeit magunkkal, az élettelenséget benne, amikor nem akar mást, csak, hogy méltón búcsúzzunk tőle. Engedjük meghalni, engedjük ott maradni, a múltban. Ne nevezzük túlélőnek, ne becsüljük le a fájdalmát, hogy az a sok nehéz ellenére erős volt és az egészen felülkerekedve túlélte, mint egy jelentéktelen semmiséget. Nem élte túl. Belehalt. Értsd meg. Tudom, nem akarsz meghalni, mert félsz, hogy nem születsz újjá. Nem ismered a következő verziót, csak a tetszhalottat. Nem lehetsz ugyanaz, soha-soha többé. És ez talán nem baj. Az új bennünk, odaér. Könnyedén. És ez szép.

1 FacebookEmail

A változásról nem szóltak

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Annak lenni, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. A változásról nem szóltak. Benne vagy a változásban, maga vagy a változó, mégsem tudod magadévá tenni. Tényleg erre kellett menni? Olyat csinálni, úgy csinálni, akkor csinálni. Most pedig, létezni. Ezzel együtt. Várni magadtól, hogy az légy, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. Fáj, ahogyan elhatalmasodik rajtad a verseny, amit egy verzióddal futsz. Neki, ő neki, megvan, ami neked nincs. Ott tart, ahol neked nyomod sincs. Neki, ő neki, nem kellett olyat, úgy és akkor csinálni. Elfogadni. Egyáltalán felismerni, hogy hányszor szorul titokban a szíved, amikor a futamot újra meg újra elveszíted. Nincs esélyed. Akkor mire fel a verseny? Egy ígéretnek. Az álomnak, amit csöppség rezgés óta álmodsz. Ami most nincs úgy. Nem lesz úgy. Később, másként, talán, valahogyan lesz – máshogy, picit hasonló. Nem lesz az ígéreteddel, az álmoddal egyenlő. Ez egy változás, amiről tényleg nem jött értesítő. Száradó könnyek nyomán nincs más teendő, mint jobbá tenni. Százszor merészebben álmodni, integrálni, birtokolni, mítosszá tenni. Mesévé, amiben hős vagy, amiben minden kanyar érted van. Rugalmas változóvá lenni, s folyni – a partról egyenesen a közepébe ugrani. Mondani: itt vagyok, hogy beváltsam az ígéretem, s az álmom valósággá tegyem. Talán elvesztettem a versenyt, lemaradtam egykori önmagamról, sőt, elhagytam félúton. Talán nem így képzeltem. De egyikünk sem. Változóvá lettem, hogy magam legyek, s igaz legyek. Hogy verseny helyett megéljem a történetet, amit mesélek.

1 FacebookEmail

Mérföldek

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Vannak határvonalak, a vonalak mentén kövek. Mérföldek. Valamelyikhez futva rohansz, egy másikhoz szinte lassúznod kell. Van, amelyik hív, egy másik sokkal inkább taszít. De időről időre – óhatatlan – megpillantod őket. Nézel: határ, vonal, kövek. Ezek szerint éppen lépek. Át valamin, fel valamire, túl ezen, keresztül azon. Innen el, oda. Jelentősége van. Akkor is, ha kavics, akkor is, ha szikla. Ha nincs kerítés, ha égig érő fal van. Széles a vonal vagy éppen cérna. Jöttél, s mész majd. A pillanatod emlékké, szellővé, csenddé válik majd. De amíg itt van: elmesélnéd neki? Mielőtt lépnél, s megpillantanád a következőt: megmártózni, szétnézni, benntartani a levegőt. Mesélni a hozzá vezető utat.

1 FacebookEmail

Tükröm vagy

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Valami történt. Keresem, kutatom az okot, akkor is, ha reménytelennek tűnik meglátnom. Valami csak történt! Tükröm vagy, tudom. Kedves, kitartó tükör, amelyben ezerszer és még többször láthattam meg magamat. Szembesülhettem mindazzal, ami bennem van. Most nézem, keresem magamat benned, s nem találom. Elvesztem volna? Nem szívesen fordulsz felém. A szemed lesütöd, takargatod a felületeidet, menekülsz a fény elől. Én menekülök vajon? Bujkálok? Mi fáj ennyire, amit nem szabad megmutatnod? Egyszerre keresem magamban, s benned az okot, hisz én is tükröd vagyok. Neked fáj valami? Mit nem szabad megmutatnom? Mi szorítja a szívedet, amikor ismerős tekintetemben felismered magadat? Most már mindkettőnknek fáj, ahogyan a tükreink repedezni kezdenek, s félő, hogy ripityára törnek. Nem akarom, hogy ez történjen! Ugye te sem akarod ezt..?! Én taszítalak? Te taszítasz? Mit taszít téged bennem, ami benned is benned van? Mi taszít engem benned, ami bennem is bennem van? És mondd, hova tűnt az, ami mindkettőnket vonzott? Valami csak történt.. Meséld el, nyílj meg, öntsd rám. Folyó vagy, s medred vagyok, amiben folyhatsz. Bizalmasod vagyok. Értő vagyok. Odaadó vagyok. Több vagyok. Nem csak a tükröd vagyok. Lehetek más, bármi, amit kívánsz. S, ha többé nem találjuk magunkban, egymásban a vonzást – feldolgoztuk a köztünk lévő taszítást – köszönthetjük az elmúlást. Többé nem lesz köztünk erőhatás. Lehet így is. Lehet máshogyan is. Mit mondasz Lelkem, hogyan legyen?

3 FacebookEmail
error:
X