Miért akarnám akadályozni magunkat, miért állnék az örökösen vágyott, sziporkázó boldogságunk útjába, hogy végre áradjon, s átírja a valóságunkat?
Mert a boldog élet rágalmazás. Becsmérlése annak a küzdelemnek, amin akarva akaratlanul keresztül kellett mennünk. Amit a szívünkben még mindig gyászolunk. Szembeköpése annak a verziónak, aki oda akart érni, olyan nagyon oda akart érni, de az utat végül nem élte túl.
Most meg azt mondod, hogy felejtsük el és csettintésre legyünk boldogok?
Nézzünk szembe azzal, hogy ugyanilyen könnyen, a küzdelmek közepette.. ezt bármikor megtehettük volna? Dönthettünk volna másképpen?
Ráadásképp, építettünk valamit. Keservesen, verejtékkel. Dobjuk el?!
Fel tudom fogni, hogy nem tesz minket boldoggá, hogy nem szolgál. Hogy a maximum helyett, ez a legósdibb takarékláng. A legmélyebben megvetett langyos víz.
De mégis, hogyan képzeled, hogy valaha megbocsátaná neked?
Egyáltalán felfogod, hogy erre nem készültünk fel?!
Az út, amely közben meghaltunk, a boldogságra nem készített fel. A boldogság, az nekünk.. vagyis neki, nem adatott meg. Nem ért össze a szál, a történet nem fordult jóra, csak szürke maradt, mert tettünk is róla.
Soha ne feledjük el, hogy mennyit küzdött, mennyire fájt, mennyire ölt..
Tiszteljük meg, hogy folytatjuk az útját és reménykedünk benne, hogy túlélőként valahogyan, másként alakul.
Túlélte a testünk, a látszat már megvan. Mi ezzel a baj?
Az a baj elmém, hogy meghaltunk. A verziónk, tényleg meghalt. Nem tettethetjük, hogy él, s élhetünk továbbra is neki. Hurcolhatjuk a sebeit magunkkal, az élettelenséget benne, amikor nem akar mást, csak, hogy méltón búcsúzzunk tőle. Engedjük meghalni, engedjük ott maradni, a múltban.
Ne nevezzük túlélőnek, ne becsüljük le a fájdalmát, hogy az a sok nehéz ellenére erős volt és az egészen felülkerekedve túlélte, mint egy jelentéktelen semmiséget.
Nem élte túl. Belehalt. Értsd meg.
Tudom, nem akarsz meghalni, mert félsz, hogy nem születsz újjá. Nem ismered a következő verziót, csak a tetszhalottat. Nem lehetsz ugyanaz, soha-soha többé.
És ez talán nem baj.
Az új bennünk, odaér. Könnyedén.
És ez szép.
