Hit

Kimondom, amit senki nem mond el nekem. Döntök, amiről senki nem dönt helyettem. Odaadom, amit senki nem ad nekem. Meglépem, amit csak én léphetek meg. Becsszó? Becsszó. Megígérem, fogadom, állítom, hiszem és harsogom. Minden egyes nap tudatosítom. Álmodom, teremtem, vonzom. Csinálom. Teszem ezt akkor is, ha félek. Sőt, leginkább akkor. Amikor épp rettegek, hogy elveszítem a rezgést, pezsgést, dobbanást, szikrát. Az egyedülit, ami itt tart. Amikor nem értem, egyáltalán miért. Akkor hű vagyok magamhoz, az érzéshez, a vízióhoz. A feladathoz. A fényemhez, ami vezet – ha nem is nyújtanak kezet. Amiből adni tudok, ami nem fogy el. Ami ígéretre bírja a szívemet. A vakmerő égi villám bennem, amely átvezet a viharvert élethelyzeteken. Akkor is, ha az ürességre nincs szó és hazudni annyira nem jó. Becsszó. Az ígéret márpedig szép szó..

Mersz csendben maradni? Sétálni el, a kedvenc naplementédbe sétálni el. Hiszed, hogy hallanak? Némán, láthatatlan. Féled, hogy megfeledkeznek rólad? Elfelejtik, amit nem szabad. Igyekezel, hogy hangosak legyenek a szavak? A szavak, amik semmit nem mondanak. Félelemre pazarolni a rezgést, oly szomorú kezdés. Amikor tudod jól, ez az élet az. Érzed, hogy emlékezni fognak. Bízol, mert erre tanítottak. S, végül csendben maradsz – bátran. Hisz hallanak.

Mindenképpen jobb lesz. Én mondom. Kitől lesz jobb? Mitől lesz jobb? Miért lesz jobb? Tőlem lesz jobb, mert jelen vagyok, hogy változást eszközöljek az életemben. A döntésemtől, a gondolatiságomtól, a cselekvésemtől lesz jobb, mert képes vagyok előnyömre fordítani ezeket. Azért lesz jobb, mert esélyt sem adok más lehetőségnek – határozottan döntök a sorsomról. Nem feltétlenül lesz jobb. Ha te mondod. Elhiszed, amit gondolsz? Biztosan nem lesz jobb. Nem lehet jobb. Ugye nem mondod? Az egész eleve rossz. Így döntesz a sorsodról. Mesélsz szépet másról? Erőt kell csiholnod. Neked kell szikráznod. Könnyek közt bénultan is fel kell állnod. Akarni, hogy neked legyen igazad – s, az igazad bölcsen megválogatnod. Már most is jobb. Én mondom. A te igazad mit mond?

És akkor vedd is észre! Igen. Már akkor történt, amikor éppen elégedetlenkedtél. Amikor kimondtad szavakkal, hogy állóvíz az életed, s nem mozdul benne a jólélek. Mozdult, képzeld el. Vagy mondjam, hogy soha nem állt meg? Csak úgy hitted. Vedd észre, akard észrevenni – hisz az élet táncol veled, s közben engedi, hogy figyeld. Beavat minden titkába, elsuttogja az összes jelet. Érkezik a megrendelésed! Várod, kedves? Vagy még mindig kételkedsz?

Először azt hiszem, hogy nem vagy elég jó nekem. Aztán rájövök, hogy mégis, igen. Utána azt hiszem, hogy nem vagyok elég jó neked. Aztán rájövök, hogy mégis, igen – kétségtelen. Kis idő múltán azt hiszem, hogy ez nem véletlen, hogy így kellett lennie. Aztán azt is hiszem, hogy az élet ilyen, és minden folyik tovább, ugyanabban a mederben. Nem jöttem rá semmire. Rá kellett volna jönnöm valamire! Mást akartam, nem de? Azt hiszem, hogy az élet ilyen. Aztán rájövök, hogy mégsem, nem. Az élet olyan, amilyenné teszem – igaz, nem véletlen. Ha nem tetszik a meder, máshová kell terelnem. Mondd meg nekem, meddig kell hinnem valamiben, hogy ráébredjek, nem jó irányba vezet? Mikortól nincsen harmóniában velem, mikor engedhetem el? Kapok égi jelet, vagy észrevétlen történik mindez? Tudom egyáltalán, hogy mi mindenben hiszek? Ha nem ott vagyok, ahol a szívem szerint lennem kell, és e tényt elfogadom, hitembe veszem, majd az élet rendjének nevezem, akkor magam választom a medret, melybe létezésem minden élményét terelem. Egy darabig majd azt hiszem, hogy így kell lennie, ha kiabál a szívem, ha nem. És ha a kiabálást normálisnak hiszem, sokáig kiabálhat majd a szívem-lelkem.. Aztán egy napon talán másként ébredek fel, valaki megmutatja, hogy másként is lehet, és talán kapok égi jelet.. Rájöhetek! Eddig így volt, így hittem, ezt tettem. Hihetem, hogy így kellett lennie. Aztán rájöhetek, hogy sosem kellett volna így lennie. Lehet másképpen, választhatok másik medret, folyhat másfelé az életem! Felelj, lelkem: ott vagy, ahol a szíved?!

Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni! Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani! És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!