Mindegy, hogy mi a véleményed. Mindegy, hogy mi a tapasztalásod. Mindegy, hogy miként látod.
Útja van, amin menni kell. Az úton küzdelem van, valódi veszély. Hullámvölgy és reménytelenség.
Az aggodalmad, féltésed, szándékod, mind helytálló. Ettől még az út, út marad.
Lebeszéled? Mondod neki, hogy neked ez nem menne? Képtelenség?
Nem a sajátod. Őszintén, kicsit utálod.
Te nem csinálnád, kiszállnál, felemelnéd a fejed. Bármit tennél..
De ez miért nem győzi meg? Miért nem kapcsol?
Bárcsak kizökkenthetnéd..
A sorsából?
Az út az övé. Legyen ennyi elég. Bőven elég.
Nem bánja, meghallgat, megnyugtat. Füllent a kedvedért, hogy nem fél.
Olyan a mosolya, olyan minden szava. Zavaros, ami nem összeegyeztethető ezzel a kiállhatatlan úttal.
Hihetetlen, de egy pillantással meg tud akasztani a monológodban. Hisz az igaz érzés, szenvedély, szinte polgárpukkasztás az olvasatodban.
Honnan ez az egész? Igaz a fészkes fenét!
Őszintén.. egészen biztosan nem cserélnél. És ez oké.
Minden oké. Tényleg oké. Csak egyetlen kérdést még..
Mert jó volna. Annyi minden jó volna!
És azért..
Mert megsúgom: előre, mindig és örökké.
Odaér. Ő tényleg odaér.
Vele mész?
