E szavak arra hivatottak, hogy megérintsenek, s engedelmeddel életre hívjak belőled azt, ami mindegyikünkben benne van: érzéseket, válaszokat, tapasztalásokat. A szavakhoz tartozó hosszabb-rövidebb írások segítségével elmélyülhetsz, magadra találhatsz, és a közös dolgaink között is sétálhatsz. Válassz egy hívószót, és olvass kedvedre téma szerint!

Tanítás

Megcsalás, tőled

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Érdekel, mert bonyolult, mert több, mint aminek látszik. Mert lépten nyomon megtörténik mindenkivel. Hol poklot élve, hol mennyet ölelve, belesodródva és kikászálódva belőle. Mert az elmém nem értheti meg teljesen – legalábbis meggyőződése. Mert hiába szenvedtem el, most már túlságosan is sok oldalról, még mindig nem fejtettem meg. Mert érdekel az összes döntés, az összes kín, a benne lévő helyes, helytelen, s semleges. Az összes minden. A komplexitás, a millió érzelem, a halálhoz hasonló, mégis éltető, mindent megrengető mozgatóelem. Talán ezért járkál az életemben. Szimplán ezért, csiribá-csiribú nélkül. Mert érdekel. Néztem kívülről, szenvedtem el közvetlenül, s közvetetten, rántottam vállat és voltam a részese. Most már mindenhogyan megtörtént, ugye? Mindig azt hiszem, hogy na, végre, ezzel a feladatnak vége. Nem értem, miért van rá még mindig szükségem. Mi az, amit nem fejtettem meg? Talán túlságosan mélyen ítéltem el. S, hiába oldottam fel már ezerszer, hiába volt, hogy a leginkább éreztem helyesnek, valami bennem, továbbra is tapasztalásba hívja a kedvest. Persze, hogy félek, ha ekkora kalamajkát vagyok átélni képes. De tudod mit? Bocsánatot kérek. Megcsalás, tőled. Forgószélként közeledsz, és élesen, könyörületlenül osztasz esélyeket. Játékra hívod az embereket. Megváltoztatsz mindent. Éltetsz. Mégis, ölésnek neveznek téged. Mindannyiunk nevében, elnézésedet kérem. A gyarlóság, nem a te műved. A kihívás, a változtatás lehetősége, az az érdemed. Talán teljesen rosszul fogunk fel. Szánalmasan gyáván nevezzük tragédiának a jelenléted. Te csak jöttél. A dolgodat tetted. S, mi bűnösnek ítéltünk meg. Nem nőttünk fel. Bevallom, továbbra sem értelek. Elfogadom, hogy a titkaidat nem feded fel előttem, legalábbis, hogy nem vagyok képes látni őket. De innentől, inkább csak megmosolygom a jelenléted.

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Vedd észre!

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

És akkor vedd is észre! Igen. Már akkor történt, amikor éppen elégedetlenkedtél. Amikor kimondtad szavakkal, hogy állóvíz az életed, s nem mozdul benne a jólélek. Mozdult, képzeld el. Vagy mondjam, hogy soha nem állt meg? Csak úgy hitted. Vedd észre, akard észrevenni – hisz az élet táncol veled, s közben engedi, hogy figyeld. Beavat minden titkába, elsuttogja az összes jelet. Érkezik a megrendelésed! Várod, kedves? Vagy még mindig kételkedsz?

3 FacebookTwitterPinterestEmail

Határtalan

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan? Először a test, aztán a szoba, majd a ház. Ezekkel azonosítod magad. Nem vagy te határtalan. Vége van az utcának, jön a városhatár, megyehatár, országhatár. Határ után, határ. Ugyan milyen a határtalanság? Földanyánk ölében, a szoknyához közel, biztonságban. Nincsen innen tovább. Ez a világ. Milyen a végeláthatatlanság? Holdra nézve, földhözragadttan, fél lábbal mindig a realitásban. Szeparáltan, ide-oda tartozóan, határok közt súrlódva. Semmiképpen sem folyva! Darabokban.. Csillagmesék, otthonérzés, érdeklődés. Szép is a képzelgés! Bárcsak igaz volna, s nem az ezotéria üres pusmogása. Pedig spiri körökben ez így megy, de hazaérve már megint mindegy. Kicsit se hiszed. Test, szoba, ház. Ennyi a világ! Jó lenne flowban, egybehangzóan, áramlóan. Formátlan, igazian, önvalóan. Felébredve, emlékezve az illúzióban. Határtalan..

1 FacebookTwitterPinterestEmail

Kívánalmaid lesni

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni! Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani! És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!

0 FacebookTwitterPinterestEmail

Engedd magad lélegezni!

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Persze, veszed a levegőt, nem vitás – nem is erről beszélek, hanem a pillanatokról, melyeket lélegzetfojtva élsz meg. Annyira koncentrálsz, annyira szeretnéd, annyira igyekszel, annyira fontos neked, hogy egy igazán mély, éltető lélegzet sem fér bele. Nem fér bele, mert hátha megremeg a kezed, hátha elillan a nehezen elkapott pillanat, hátha történik valami, ami miatt füstbe megy a dédelgetett terv. Pár felszínes szusszanat a fulladás ellen, de azon kívül a lélegzés most várhat! Ugyan mit számít néhány kihagyott ütem, egy pillanatnyi megállj a testnek s a léleknek? A lélegzés – ha jól meggondolod lélek-zés – az összekötő kapcsolat lelked és a világ dolgai között. Belső figyelmed ritmikusan, a maga ösztönös módján árad ki a tapasztalni vágyott tünemények sorára, már ha nem állsz az útjába! Olykor azért akad el a lélegzetünk, mert legszívesebben eltűnnénk a tapasztalt pillanatból, mert túl nehéz, mert túl szívfacsaró, már-már kibírhatatlan. Ilyenkor összeszorítjuk a fogunkat, visszatartjuk lélegzetünket, sőt, néha még a szemünket is becsukjuk, csak legyen már vége a tapasztalásnak. De emlékezz csak! Nem ezt teszed a legcsodásabb pillanatokban is? Szinte elfelejted, hogy hogyan vedd a levegőt, megáll a világ és egy pillanatra megdermed minden. Nem mersz levegőt venni, mert félsz, hogy elmúlik a pillanat. Ez a félelem meggátol abban, hogy áradj, hogy beleereszd magad a legszebb pillanatokba. Olyan, mintha kispadra ültetnéd a lelkedet, mintha azért nem engednéd tapasztalni, mert tudod, hogy a pillanat tova fog majd szállni. Engedd magad lélegezni! Tapasztalni jöttél, áradni, belefolyni. Felszabadulni minden egyes lélegzettel, kiereszteni a szellemet a palackból, együtt rezegni a világgal. Engedd magad lélegezni! Engedd magad érezni, lüktetni, átjárni, eggyé válni!

2 FacebookTwitterPinterestEmail

Játszani kell!

írta: Flóra Babett
írta: Flóra Babett

Kell.. úgy értem szabad. De talán a „kell” nyomatékosabb. Jó volna játszani! Játszani igen, nem játszmázni! A kettő nem ugyanaz. Felszabadultan, nyugodtan és izgatottan játszani az életet – semmiképpen sem egy szerepet. Játszunk már egy ideje, mondhatod, csak a mi játszmánk vérre megy. Nem vagyunk már gyerekek! A gazdálkodj okosan többé annyira nem vicces. A filmek sem, hisz tudjuk jól, igaziak azok az érzelmek. Minden olyan merev, szinte beletörünk minden lépésbe. Előre remegve, reszketve éljük meg a körünket. Dobunk, húzunk, beadjuk a derekunkat. Lépünk, mert valamit lépni kell: nem adatott meg az „ebből a körből kimaradsz” lap – de akkor meg az volna a baj! idézet 1 2 3 Akárhogyan történjék is, latolgatva az esélyeimet feltűnt, hogy minden vérre megy. Hisszük, hogy minden élet-halál kérdése – különben milyen játék volna az élet?! Könnyű, élvezetes esetleg? Nem vagyunk már gyerekek! Pedig jó volt játszadozni, ártatlanul, s őszintén. Gyermekien. Talán direkt felejtettük el, talán óvatlanul lettünk ilyenek. Talán mosolygunk most a szép emlékeken, talán legyintünk, hogy az élet már csak ilyen. Lehetne másmilyen.. Vehetnénk kevésbé komolyan, játszadozhatnánk a gondolattal. Persze lépünk majd, csak nem halunk meg lépéseink közepette. Mert sosem volt élet-halál kérdése! Jó volna játszani kicsit, sokat, jókat, bámulatosakat. Játszani veled, velük, együtt. Játszva élni, játszva szeretni, játszva nevetni, játszva álmodni mindent. Játszani kell! Én mondom neked ember, ne vegyél már annyira komolyan – én csak játszani szeretnék veled! S, nyugodj meg, azt játszunk, amit te szeretsz.. Puszi, Élet

1 FacebookTwitterPinterestEmail
error:
X