Ha akarom, kívül élem meg minden belső rezdülésemet.
Elszenvedek helyzeteket, sodródok, másokra figyelek.
Ha akarom, felismerem, hogy a kívül zajló dolog, valójában belül indul el.
Milyen vágyam teljesül azzal, hogy másik vágyaimat késleltetem?
Mi van a vágyam túloldalán, amitől valójában félek?
Miért jó nekem a kudarc, igazából mitől ment meg?
Ha nem akarom látni, fogom az egészet és kívülre teszem. A szenvedésre figyelek.
Épp nem akarom a felelősséget, a helyzet terhét, a saját részemet benne. A következményét viselem.
Ha úgy akarom, magamra figyelek. Megkeresem az okaimat belül, megértem a miértjüket.
Nyitott szemmel, s a felelősséggel bennem, körbenézek az életben. Van kedvem, erőm, képességem erre. Belül vagyok, a külvilágot csodálom.
Aztán váltok.
Kívül vagyok. Elfelejtem, hogy belül is van maradásom.
Váltok.
Belül vagyok. A külvilágot illúziónak tartom.
Váltok.
Nincs is a külvilágra hatásom. Hogyan lehetne felelősségem? Beleszólásom?
Váltok.
Minden belőlem van. Muszáj látnom. A kívül nem egy kőbe vésett dolog. Nem lehet rám ekkora hatással. Nekem van rá hatásom, ha van elég rálátásom.
Aztán megint váltok.
Felejtek és emlékszem, felelősséget hárítok. Gyakorlok, megállok, felháborodok. Megtörténnek velem dolgok. Szenvedek, félek, sodródok. Máskor látok, irányítok, alakítok. Megtörténnek velem dolgok. Mosolygok.
Állandóan váltakozom.
Kívül és belül is vagyok.