Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni!
Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani!
És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!
És akkor vedd is észre! Igen. Már akkor történt, amikor éppen elégedetlenkedtél. Amikor kimondtad szavakkal, hogy állóvíz az életed, s nem mozdul benne a jólélek. Mozdult, képzeld el. Vagy mondjam,
Mezítlábas bizalom, az kell neked. Olyan szeretet. Olyan természet. Világ, amiben tényleg szétnézhetsz. Biztonságban lévő gyermek, stabil felnőttel. Azzá lettél? Felelj! Nem veszhetett oda. El. A kapcsolatod az élettel. Pityereg
Megváltozott képességű.. mármint, lelkileg. Mit szépítem? Sérült. Sebesült. Szétszaggatott szívű. Hideg, vacogó lelkű. Akkor ez így már félelmetes. Olyan, amit takargatni érdemes. Vetíteni, hogy ugyanúgy megy. Nincsen baj, nem látszik,
Szerethetnél feketén – tudod, mint a kávét. Úgy, ahogy vagyok, teljes valómban. Talán már nem díjazom a folytonos kontextus keresést: kívánj cukorral, hideg tejjel vagy éppen tejhabbal. De méz is
Tapasztalatlannak, majd tapasztaltnak nevezem magamat. Mintha kapnám, elérném, elvenném a tapasztalatokat – valahonnan, az élet cselekmény forgatagából, hogy azok gazdagítsák a mindennapjaimat. Pedig minden „megszerzett” és „elérendő” tapasztalat eleve bennem
