Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni!
Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani!
És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!
Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni!
Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani!
És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!

Ezt akartam mindig is. Hinni, hogy akármit is kívánok, megölelhetem. Felkelni reménnyel, hittel és tudomásul venni, hogy ezzel a gondolattal magamban, már célt értem. Szeretettel akarni, boldog könnyekkel, megkönnyebbüléssel. Sírni

Miért jó tudni? – kérded. Azon kívül, hogy türelmet kell gyakorolni, és kínzásnak is tűnik, valójában áldás – egy másféle, mint amilyeneket eddig ismertünk. Mondod, hogy nem akarnád tudni előre,

Terv, amiről azért mesélek, hogy elfogadjon a környezetem. Hogy amikor rám néznek felhúzott szemöldökkel, s indulattal bolondságnak nevezik az elképzeléseimet, tudjak mit felelni: Nyugi, van B terv. Precíz ámítás, igaz.

Mondhatnánk, hogy egy elmúlt, előző élet zenél bennem. De ezek a dallamok csak azért szólalhatnak meg, mert valahol még most is léteznek.

Hisszük, hogy mindig zaj van. Zaj a fejben, zaj a gondolatban. De csend is van – csak ő csendben van. Szelíden, megfontoltan. A csend tér, intervallum, tapasztalat. Egy üres lap.