Szerethetnél feketén – tudod, mint a kávét. Úgy, ahogy vagyok, teljes valómban. Talán már nem díjazom a folytonos kontextus keresést: kívánj cukorral, hideg tejjel vagy éppen tejhabbal. De méz is lehet a poharam alján, esetleg kérhetsz jegesen, s ha jól meggondolom, akkor a tejszínhab is elfér, fahéjjal meghintve természetesen.
Értem én, kell a változatosság, a személyre szabhatóság. De azért kicsit mégis fáj, mert fekete a valóság. Ha ennyire díszíteni kell azt, ami puritán, édesíteni azt, amit keserűnek ítél meg a szád, s ha ennyire más a színvilág, amit valójában kívánsz, akkor miért nem iszol inkább mást? Teát, üdítőt, szódát?
Szeretem a fekete szoknyám! Ismerem pörkölésem minden zamatát! Miért kell megváltoznom ahhoz, hogy megcsókoljon a szád?Vágyom az elfogadást! S, ha nem megy, csókolj inkább mást!
