Szerelem

Mindannyiótok arcában pillantom meg magamat. Mindannyiótok lelkével kapcsolódom, szabadon. Mindannyiótok szívében fürdetem a szeretetet, amit az égből hoztam magammal. Mindannyiótokból ugyanaz a szellemiség árad.  Egység van. Azonos minden dobbanásunk, s a zene bennünk szól az örökkévalónak. Kikapcsolhatatlan. Táncolok, mert szép az élet és boldogság van. Béke van. Szavak nélkül, földi dallam hiányában, zajban s képzelt zűrzavarban, bármilyen világban is hallom, éneklem és együtt dúdolom.  A szeretetet, ami vagyok. S, mi vagyunk. 

Függővé válni tőled. Amikor megvonod magad, s tőlem minden figyelmed. Meséled, hogy neked: Teher jelen lenni. Teher világmindenségnek lenni. Értsd meg szerelem. Félelmetes a függőségedet látni. Neked ragyogni. Magamat sem tudom összetartani. Hogyan akarsz rám támaszkodni? Nem bírom el a szerelmed, nem bírom el a vágyaid, nem bírom el a reményed. Nem jövök, értsd meg. Nem érkezem meg. Hozzád, NEM! Ha nem halnál meg nélkülem, ha egész jól lennél akármi is legyen.. Könnyebb volna nekem. Nem roppanna össze a mellkasom, nem emésztene fel a szorongás, hogy az életeddel játszom. Nem kéne távol maradnom. Égethetnélek a melegségben, hisz tudnám, csak nagyobb tűzre lobbannál tőlem. A jeged, nem lenne áthatolhatatlan, egészen idegen szféra a létezésben. Amit nem ismerek, ami veszélyes vidék nekem, ahova a lábam be sem tehetem. Értsd meg. Akarlak, szeretlek, nézlek. Mikor jöhetek már közelebb? Semmi nem függ tőlem. Az életed főleg nem. Hogyan éljek nélküled? – kérded. Ahogyan eddig, szerelem. – felelem. Bízzál ebben. Bízom benned. Szeretlek.

Folyamatosan egymást választani. Ez valós. Egymásért lenni. Ez igaz. Nem tetszett, amilyenné váltam. Féltem, hogy aki lenni szeretnék, az veled nem összeegyeztethető. Veled boldogabb voltam, akkor is, ha időről időre elborzadtam. A szerelmet válasszam? Magamról, bizonyos részeimről, lemaradtam. Magamat válasszam? Miért gondolom, hogy veled ezek a részeim, semmiképp nem lehetnek párban? Az érdekel a legjobban, hogy milyen vagyok veled, s egyszerre magammal, a legcsodálatosabb formában. A legjavában. Folyamatosan egymást választani. Ez valós. Egymásért lenni. Ez igaz: Remélem, hogy ezúttal is egymás mellett kötünk ki. Egymást választjuk anélkül, hogy feladnánk saját magunkat. Megtaláljuk a közös valóságunkat.

Nem a szép indokaidért, a soha végig sem gondolt mondandódért. Az át nem látott lényegért, a meg nem értett történésekért. Az üveges tekintetért vagy a mélységes elveszettségért. Nem azért, mert neked sikerült, s én maga vagyok a kudarc. Ébredtem, mert a legkedvesebb szerepeink helyett egészen más került színpadra. Nehéz voltál, amikor utálatos álruhákat öltöttél magadra. Meg sem értve, tetted a dolgodat. Nem akartam, a magamét eljátszani.. Rémálomban ragadtam. Időről időre megpillantva a húrokat, maradtam ugyanaz. Megtetted, a magadét, az új és megszokott szerepeimért. Véletlenül se változzak. Kicsit sem tudatos, a meseszép. Marionett. A legszebb, akit valaha láttam. Párja vagyok, a tehetetlen, s az örökké néma. Rángattalak, s rángattál, hogy megpendítsük a húrjainkat. Disszonáns hang. Én kérlek erre? Te kérsz erre? Valami mindkettőnket rángat. Amolyan vándor vagy. Voltál. Nekem az voltál. Akinek teher a főszerep, aki mindenképp koldusnak született. A pisze orránál tovább nem látó, a saját lábában megbotló. Ennek láttalak. Akit távolról, sohasem közelről, még csak megérinteni sem szabad. Belőlem nem íródott főszerep, hogy az utadba simuljak. Sokkal inkább messzire, messzire taszítsalak. S, miért nem szerettem a vándormadarat? Miért nem szerettem magam, aki ugyanolyan szabad? Hogy lehettél volna szívem választottja, amikor egyszerre vagy kitaszítottja? Elfogadni magamat. Mások kezéből, a múltból, az összes mentális térből, kitépni a zsinórjaimat. Ne rángassanak.. Hadd legyek szabad! Szaladni, a kedvenc színpadomra fel. Az ölelésedben veszni el. Csodálni a szabadságodat. Megismerni, benned milyen: a szabad akarat.

Az út, amit magamért járok. Az olyan, amit nem képzeltem. Amire mégis, mindig is vágytam. Mert az egyszerű az üres, a macerás pedig a szívemben lüktet. Szeretném azt hinni, hogy különleges. Hogy részletgazdag, legalább annyira, mint én magam. Mennem kell, vár a kaland. A hely, amit ismerek, különleges. A szeretett emberek, emlékek, ízek, no meg a kacifántos nyelv. Ahogyan használom, ahogyan élek, ahogyan mindez nekem, igazán sokat jelent. Elmegyek. Ideszültek. Lesz ez még különleges? Bárhova is megyek.. A hely, ami ismeretlen, egyelőre csak álomképben villan. Mégis húz magához, szemérmetlenül szólítja meg az önvalómat. Táptalajom akar lenni. Szenvedélyes akar lenni, az összes énemmel szeretkezni. Belőlem, valaki egészen mást akar kihozni. Életre szóló akar lenni.. Kaland. Mindenkinek más van: nekem a szerelem az. A történet, amit valahonnan mélyről ismerek. Eleve mesélem, s látom magamat, ahogyan ezer meg ezer énem meséli velem egyként a jövőben. Azt hiszem ilyen, amikor felismered, s a történet is felismer téged. Szerelemből van! Ahogyan én magam, meg a kaland.

A szívből jövő spiritualitás. Az elkerülhetetlen akarás, ami jobbá tesz, ami nem hagy más választást. Az akarok lenni, olyan akarok lenni, tapasztalni akarom, élni akarom. Tiszta a szándékom. A fejlődést választom. Változtatom a világot, változtatom a történetet, magamat változtatom. Felelősséget vállalok. Tiszta a spiritualitásom. Szerinted messzire jöttem? Szerinted megváltoztam? Szerinted máshogy gondolkozom? A szívem kérte, a szívem kényszerített, a szívem intézte el. Mert éreztem mindenemmel. Ebből van a spiritualitásom, az akarásom, a változtatásom. Az erőm. A földöntúli, a hatalmas, a kimeríthetetlen. Persze néha a neveden nevezem a fejlődésemet. Téged figyellek, érted lépek. Azt mondom, hogy miattad van. De tudjuk mindketten: miattam. A hatásom rád, leírhatatlan. Hatalmas. Mert helyetted, magamért csinálom. Egymásért, a közösért, a szívünk által. Akarod? Akard. Kezdd magaddal, s csináld magaddal. Magadért és általad. Tapasztald. S, a végén mondhatod a szíveddel, hogy mindezt miattam. Egymásért, a közösért, a szívünk által.