Valakitől már csak azért sem elfogadni a jó tanácsot, mert ugyan ki ő, hogy beleszóljon, hogy értékes és éles meglátása legyen, valójában csak és kizárólag a mi szegénységünk:
Ugyan már, hiszen semmi sincs a kezében! Egy fityinget nem tett még le az asztalra! Ugyan mennyi is a tapasztalata?! És ha ez így van, akkor csak ne okítson engem, ne javítson ki, s ne tegyen úgy, mintha lenne bármilyen tapasztalása, hisz ahogyan én tudom, semmivel sem több vagy különb nálam!
De mondd csak, ha valójában lenézlek és kevesebbre tartalak, akkor fogom én valaha is nagyra értékelni a szavadat? Lehetővé teszem egyáltalán, hogy meghalljam? Hol marad ilyenkor az alázat?
Lesznek égető kérdések, melyekre választ nem feltétlenül az általunk már megismert és elismert rendszer szolgáltat majd. Gátol minket a büszkeség és a tudálékosság, az alázat és nyitottság hiánya pedig kalitkába zárnak. Elzárnak egy olyan világtól, melyben mérhetetlen tanulság, tudás van.
Merre induljunk, hogyan tanuljunk meg tanulni, hogyan legyünk nyitottabbak? Önismeretünkben a válasz: Tudsz-e tanulni bárkitől, s van-e benned elég alázat? Meghallod-e a tanulságos és okító szavakat, akkor is, ha fáj, és szíved szerint azt mondanád, hogy nem is igaz? Elfogadod-e bárkitől a jó szándékot, vagy csak akkor értékeled nagyra, ha azt egy általad értékesnek ítélt személy adja?
Mondd, hol tartasz a tanulásban? Nyitott vagy mindenre, vagy még mindig válogatsz? Sikerült-e már megtanulnod, hogy bárhol, bárkitől és bármikor tanulhatsz?
