Táncol velem az élet

Miért jó tudni? – kérded. Azon kívül, hogy türelmet kell gyakorolni, és kínzásnak is tűnik, valójában áldás – egy másféle, mint amilyeneket eddig ismertünk. Mondod, hogy nem akarnád tudni előre, hisz úgy elveszne az izgalom, s én nem hibáztathatlak ezért. Én is féltem, hogy elvész az a csodás, kínzó, éltető izgalom. De találtam másféle izgalmat: nem a kételyét, hanem a bizonyosságét.

Igen, a bizonyosságnak is van izgalma: többé már nem azt kérded, hogy valami megtörténik-e vagy sem – ezen túllépve arra vagy kíváncsi, hogy hogyan és miként fog táncolni veled az élet. Bizonyos, hogy eljönnek történések az életedben, ezért megtörténésüket már nem kérdőjelezed meg. Azt viszont nem tudod, hogy a bizonyosság hogyan bontakozik ki előtted, hogy hogyan borul virágba az egész életed. Lesz vagy ezer másik kérdésed az előző helyett: hol, mikor és hogyan történik veled az, amiről már rég biztosított az élet?

Sokan ezen a ponton kérdőjelezik meg újra az egészet: ha nem kapnak válaszokat, akkor visszatérnek az eredeti kérdéshez. Bizonyos még az a bizonyosság az életemben? Tényleg megtörténik majd velem? Igen vagy nem?

Visszatérnek a kezdeti kínokhoz, mert kivárni azt, amit elkotyogott már az élet, túl nehéznek bizonyult. Pedig maga a bizonyosság nem változott – mégis, könnyebb egyetlen kérdéssel kínlódni, mint megválaszolva azt, még több kérdés ölelésében elveszni: Felkérnek táncolni? Ki kér fel, mikor és milyen érzéssel? Hogyan táncolunk, meddig, milyen lépésekkel?

Ha már kérdezted, válaszolok. Azért szeretem tudni, mert az eddig félig izgalmas „megtörténik-e vagy sem” dilemma helyett, most valami egészen mással ajándékozott meg az élet. Már régóta tudom, hogy táncolok. S, ha a sok kérdés terhes is néha, nem sajnálom ezt a bizonyosságot.

Láthatok egy táncot, melyet velem táncol az élet – melynek lépéseit előre nem ismerem – csak azt tudom, hogy a végén ölelés lesz. Tiszteletre tanított ez, türelemre, hitre. Egyszerre élem meg, és egyszerre kísérem figyelemmel a saját életemet. Mondhatom, hogy a színház bérletem nem csak az előadásokra érvényes: színfalai mögé hívott az élet, hogy értsem meg a lényeget, csodáljam, tiszteljem, s legyek belé szerelmes. Ez a szerelem pedig olyan, mint egy végtelen energiaforrás. Átjár, éltet, emel. Engem nem az érdekel, hogy valaha megtapasztalod-e ezt, hanem az, hogy mikor teszed!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Határtalan

Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan? Először

Tovább olvasom »

Belső Virágzás II.

Hogy van az, hogy csak én hiszem? Hogy egyedül kell? Hogy ez az egész szembemegy mindennel, és mindenkiével. Mindenki történetével. A világ tele jelekkel, de senki nem figyel. Mindenki mást

Tovább olvasom »

Megcsalás, tőled

Érdekel, mert bonyolult, mert több, mint aminek látszik. Mert lépten nyomon megtörténik mindenkivel. Hol poklot élve, hol mennyet ölelve, belesodródva és kikászálódva belőle. Mert az elmém nem értheti meg teljesen

Tovább olvasom »

Megérzem az energiád

A szemünk tán csak bőrt lát, de pezsgés van ott, örök mozgás, változás. Megérzem, ha hozzám ér az energiád. S, nem csak akkor, amikor a kézként felém nyúló energianyaláb fizikailag

Tovább olvasom »

A mai lesz az a nap

Éreztem. Éreztem, hogy amire várok, az már csak hajszálnyira van tőlem. Tudtam, hogy ha kimegyek az utcára, akkor fogalmam sincs hogyan, de beléd botlok majd. Ez volt az a nap,

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X