Talán nem az a feladatom, hogy ösztönösen tudjam. Talán tévednem, ismételnem, tapasztalnom kell. Talán ráébrednem kell.
Az igényeket. Attól függetlenül is lehetnek, hogy bárki elismerné őket.Akkor is életszerűek, ha esetleg sérülnek. Ha nem tudnak találkozni, ha nem tudnak teljesülni, ha becsmérlésre kerülnek, ha sértegetik őket. Léteznek.Születtek.Okkal.
Beszéltem róla eleget?Éreztem, hogy figyelnek?Elismerték az igényeimet? Volt még bennem levegő, amit nem fújtam ki?Mondat, amit elharaptam?Történet, amit jó lett volna mesélni?Érzés, amit mindenképpen ki kell fejezni? Ritkán történik meg.
Álmodom a nehéz lehetőséget a könnyebb ösvény mellett, a fejetlenséget, a félelmet, a döntésem. Újra és újra átélem, átfut rajtam minden. Izzadtan ébredek, még emlékszem. Látom, hogy merre mehetek, s
Kimondom, amit senki nem mond el nekem. Döntök, amiről senki nem dönt helyettem. Odaadom, amit senki nem ad nekem. Meglépem, amit csak én léphetek meg. Becsszó? Becsszó. Megígérem, fogadom, állítom,
Félsötét van, látom a kijelzőn a neved. Fel akarlak hívni, emlékszem – félelmet érzek. Érzem a füst szagot, már mindenhol fűtenek. Zaj is van, de nem számít, balra fordulok, tudom,
