Én vagyok minden történetem

Átszaladnak rajtam, mint a derűs, néha kalamajkás szelek. Borzonganak. De idővel mind elcsendesednek.


Sejtetik azt, aki egykor voltam, akivel örömmel forgattak le egy filmet.


Elavult előzetes, annál is inkább idejétmúlt képkockákon táncol velem az élet. Van egy ilyen történetem. Több ezer.


Amikor sokáig kapaszkodom egy-egy ilyen történetbe, már egészen megrészegülve a tudattól, hogy a történet velem egy, s én, egy vagyok a történettel – teljesen elfelejtem a lényemet.


Nem lehetek én a történet. Hogyan lehetnék már csupán egy, szeretett, nagyító alá vett történet? Hiszen nem is látom az egészet!


A történeteim velem történtek meg. A tieid, te veled. Belőlünk születtek. A történetünk velünk egy.


De mi, kedvesem – mi nem lehetünk a történet!


Akkor kik is vagyunk tulajdonképpen?


Ui.: Egykori énképem, legvadabb és izgalmasabb történetem legyen mindenkori áldás, nosztalgikus emlék a szívemben – de helyettem, soha, de soha ne mondja meg, ki lehetek, s ki nem!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

A boldogság maga

Hittem, hogy az élet legboldogabb fele a csúcspillanatokban van.  A mérföldköveknél, a nagy események mentén. Most hiszem, hogy a megkönnyebbülésnél. Sokan úgy képzelik az önismereti alkalmakat és az egyéni terápiát,

Tovább olvasom »

Hogyan?

Őszintén? Nem tudom, hogyan. Ettől még igen a válasz. Az előző kérdésre, még mindig igen a válasz. Pedig már majdnem lebeszéltem magamat. Nemet mondani tudok, ismerem az utat. Tudom, hogyan

Tovább olvasom »

A változásról nem szóltak

Annak lenni, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. A változásról nem szóltak. Benne vagy a változásban, maga vagy a változó, mégsem tudod magadévá tenni. Tényleg erre kellett menni? Olyat

Tovább olvasom »

Szabad sorolni őket

Az igényeket. Attól függetlenül is lehetnek, hogy bárki elismerné őket.Akkor is életszerűek, ha esetleg sérülnek.  Ha nem tudnak találkozni, ha nem tudnak teljesülni, ha becsmérlésre kerülnek, ha sértegetik őket. Léteznek.Születtek.Okkal.

Tovább olvasom »

Maga vagy a térkép

Felkerülni oda, ahonnan tudatosan tűntél el. Szándékosan. Mert elég volt, mert fájt, mert nem ment tovább. Nem az életet, a szerelmet, vagy a szeretett személyt, de nem is a történetet

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X