Levélhullásra fel!

Akármerre lépünk, talpunk alá keveredik egy, még száradó félben lévő érzelem, melyet valaki már úgy-ahogy elengedett, de azért még mindig fájó pontnak él meg. A földön hever, átsétál rajta a tömeg. Enyém is, meg a tiéd is lehet.

Önkéntelen járunk lábujjhegyen, hisz mindenhol ott vannak a levelek – rájuk lépni zajos, kellemetlen. Hiába vagyunk türelemmel, egyre több lesz. Már a kis szellőtől is zörrenünk, a szárazságban törünk, majd az esőben rejtjük el könnyeinket. Bármikor földre hullhat féltve őrzött levelünk, ha kedveltük, ha csak megtűrtük, de akkor is, ha szívünk szerint soha nem eresztettük volna el. El kell engednünk!

Vajon a fáknak is fáj ereszteni a levelük?! Rögeszmésen gereblyézzük a kertet, mert nem olyan, mint régen. Nincs rend. Kupac hátán kupac – halomban állnak az érzelmek. Minden olyan szemetes! Számunkra szemét az, ami kikerül belőlünk, s többé már nem részünk, hiába volt az imént még fontos alkotó elemünk.

Összeszedjük, kidobjuk, és nem hagyjuk, hogy táptalaj váljék belőle. Pedig most van itt az ideje! A zajos lépteknek, a félig meleg napsütésnek, a hidegrázásnak, durva szélnek és a szomorkás esőnek. Könnyeknek, nehézségnek, a legnagyobb, legnehezebb leveleknek. Igazán tisztelhetnénk őket.

Mert ha lehullnak a levelek, puritán lesz minden. Nem lesznek díszek, hangos zörejek. Egy ideig magunk leszünk, meztelen, majd a természet betakar minket – idővel. Előtte kezünkben a feladat, hogy megéljük a levélhullást, hogy tiszteljük saját, egyéni őszünket. Vetkőztessük lelkünket, tisztuljunk meg, vessünk számot, takarítsunk be: érjünk meg arra, amire lelkünk kijelölt minket!

Levélhullásra fel!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Lehetne ezt jobban

Benne vagy. Túlságosan fáj.Végre kint vagy, véletlenül sem akarod átérezni újra.  Bárcsak ne lopna el a jelenből a darabokra törött, a trauma. Gyógyulni fogsz. „Majd az idő megoldja.”Neked lassú lesz,

Tovább olvasom »

Kérdez-felelek

Mesélj a lelked egy darabjáról! – kérjük erre a másikat. Na, jó, de milyen érzés ez? – kérded. Tényleg erre lenne szüksége a szeretteimnek? Milyen tapasztalás lehet számukra, amikor a

Tovább olvasom »

Nem akarnánk tudni!

Azt hisszük, ha elmondják, hogy hol, mikor, hogyan okoznak majd nekünk fájdalmat, akkor majd nem fogjuk érezni, átélni azt. Nem lesz ugyanolyan. Nem fog jólesni a boldogság, ha tudjuk, hogy

Tovább olvasom »

Sötéted a fényben

Viharod mélyen, csillapíthatatlanul kavarog benned. Némának hiszed, de állandóan sziszeg. Dühösen. Így csak pislákol a fényed. Látom már a sötétet, érzem – pont úgy, ahogyan mesélted. Tudom, hogy mar, s

Tovább olvasom »

A te igazad mit mond?

Mindenképpen jobb lesz. Én mondom. Kitől lesz jobb? Mitől lesz jobb? Miért lesz jobb? Tőlem lesz jobb, mert jelen vagyok, hogy változást eszközöljek az életemben. A döntésemtől, a gondolatiságomtól, a

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X