Jól gondold meg a választ – megnézted, biztosan kulcsra zártad? Egye fene, akkor nyisd ki azt a másikat!
Ezt azt ajtót te magad választottad, arra az eshetőségre, ha végre készen állsz belépni rajta. Részletekbe menően megálmodtad, mi terüljön eléd, mikor a mellkasod végre a benti levegőhöz ér. Ahogyan megjelensz a térben, ahogyan eggyé válik veled minden, minden apró rezgésed tapasztalássá lesz. Ez volt a terv.
Kinyitottad?
Ne szerénykedj, mondd meg! Ilyennek képzelted?
Már nem ölelnek az érzelmek, csak akkor, ha azok másokat érintenek – akkor megfogják a kezem, és sétálnak is velem. De egyedül nem megy, nincs saját élményem. Másokéból élek: csodálom,
Boldogulni. Ismerni a boldogság útjait, módjait és mindenkor bizalommal hozzájuk fordulni. Körbenézni, s akárhol boldogságot lelni. Magamba lesni, és magamban is boldogságot ölelni. Boldognak lenni, boldogulni! Szerencsét próbálni. Kipróbálni milyen,
Lépcsőfok, amire egyedül lépsz fel. Lent hagyod, ami többé nem téged illet. Ott hagyod a bizalmatlanságot, ami úgyis csak ritkán, szinte sosem hagyott nyugton. Megtettem mindent? Igaz-igaz módon élek? Nyavalygok
És akkor kiállok a fénybe, anyaszült meztelen, és engedem, hogy méregessenek. Nem félek. -Pedig jobb a sötétben – vélekedsz. -Miért jobb? – kérdem. Fényben, sötétben, ugyanaz lakozik bennem. Mindegy, hogy
Nem készakarva csinálom, de nem érezheted mellettem a biztonságot. Tudom jól, látom minden alkalommal a szemedben: ismered a döntéseimet, tudod, milyen hirtelenek. Rettegsz, hogy egy csettintésre eltűnhet minden. Bárcsak megígérhetném,
