Mondhatnánk, hogy egy elmúlt, előző élet zenél bennem. De ezek a dallamok csak azért szólalhatnak meg, mert valahol még most is léteznek.
Úgy képzeltem magamat, mint aki teliszívű. Akinek az örökre mámoros ígérete gyakran csókolja az arcát, s erős benne a bizonyosság. Ez vagyok, az önképem szilárd, nem sodródok és a hontalanság
Valakitől már csak azért sem elfogadni a jó tanácsot, mert ugyan ki ő, hogy beleszóljon, hogy értékes és éles meglátása legyen, valójában csak és kizárólag a mi szegénységünk: Ugyan már,
Dolgozol a múlton, s közben a jövőt teremted. Ráadásul békésen csókol meg a jelen. Ilyenkor aztán igazán megölel az élet.
A kis történet a szívünk csücskében megmutatkozik a világ minden részében. Ezért többről szól, mint gondolnánk. Jóval többről. Az életről, meg arról, ahogyan éljük azt. Elvről, értékről, világrendről szól, a
Mersz csendben maradni? Sétálni el, a kedvenc naplementédbe sétálni el. Hiszed, hogy hallanak? Némán, láthatatlan. Féled, hogy megfeledkeznek rólad? Elfelejtik, amit nem szabad. Igyekezel, hogy hangosak legyenek a szavak? A
