Azok a jó szándékú szavak..

Nem olyan egyszerű felismerni a megfelelési kényszert, hisz halkan jár, és csak nagy ritkán kiabál. Ezért is hittem sokáig úgy, hogy csak negatív megerősítések kapcsán kerülhet belénk. De ez az állítás valahogy nem bizonyult tökéletesen igaznak az évek során. Mert azok a drága, kedves szép szavak, azok is befolyásolnak. Észrevétlenül irányítanak, könnyedén térítenek el az origótól, amit nem véletlenül nevezel egyébként origónak.

Míg egy nap felébredsz, és ráébredsz, hogy nem az vagy, aki lenni akarsz. Azok a jó szándékú szavak.. Némán lopódznak, csendesen csókolnak, aztán pihe puha ágyat készítenek ott fenn, a kobakodban. Már nem is emlékszel miért, de arról beszélsz sokat, ami kapcsán mindig jó élmény ért. Azért beszélsz, mert kell a jó élmény – tulajdonképpen mégis tudod, hogy miért. Csak ez az egész nem tudatos, olyan ártatlan cselekvés. A kényszer a tudatalattidban van, ott alussza édesded álmát.

Na és azok a szavak, amikre nem szívesen gondolsz, azok hagytak maguk után igazán nyomot. Hiába heves az állításod, hogy hidegen hagynak, meg nem befolyásolnak. Ugye ez azért ennél egy kicsit bonyolultabb?Vetkőzz, én azt mondom – muszáj mosakodnod. A megerősítés, melyhez ragaszkodsz, belőled áradjon. A többiért pedig elég köszönetet mondanod, s tőlük búcsúznod. Berögződés helyett tartson egy mosolyig, amíg megérintenek ezek a mondatok, hisz hosszútávon csak eltérítik az iránytűdet – legyenek kedvesek, vagy gonoszan forrongók.

Végül pedig: Csendben hallani a csendet, nem nagy dolog. Zajban hallani a csendet viszont, az a kezdet, mely egy szabad élethez vezet.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Most vagyok

Megértem, ha keresed és kutatod. Az okot. Ha félsz, amikor úgy tűnik, nem találod. Az érzések benned, miért olyanok, s mikor lettek azok. Mitől lettek azok. Tudni akarod. Érteni, jóváhagyni,

Tovább olvasom »

Menthetetlen

Csipkedi a szívem, de az máris repes – mondhatni menthetetlen. Azért örülök, hogy ilyen! Árkon, bokron vezet, akkor is, ha félek: szüntelenül érez. Ösztönből szeret, túlvilágian, a maga megmagyarázhatatlan módján

Tovább olvasom »

Szerethetnél feketén

Szerethetnél feketén – tudod, mint a kávét. Úgy, ahogy vagyok, teljes valómban. Talán már nem díjazom a folytonos kontextus keresést: kívánj cukorral, hideg tejjel vagy éppen tejhabbal. De méz is

Tovább olvasom »

Határtalan

Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan? Először

Tovább olvasom »

Ébresztő

Istenlény, az élet-halál táncában. Dübörgés, a teremtés dalában. Ébresztő, a ringatásban. Megérkezés, a szeretet otthonában. Mindennapi ámulat, csoda, bőség, élvezet. Hála, a Világegyetem energiájában. Végtére is, minden jóra fordulhat. Vagy

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X