És akkor vedd is észre!
Igen. Már akkor történt, amikor éppen elégedetlenkedtél. Amikor kimondtad szavakkal, hogy állóvíz az életed, s nem mozdul benne a jólélek. Mozdult, képzeld el.
Vagy mondjam, hogy soha nem állt meg? Csak úgy hitted.
Vedd észre, akard észrevenni – hisz az élet táncol veled, s közben engedi, hogy figyeld. Beavat minden titkába, elsuttogja az összes jelet. Érkezik a megrendelésed!
Várod, kedves? Vagy még mindig kételkedsz?
Éreztem. Éreztem, hogy amire várok, az már csak hajszálnyira van tőlem. Tudtam, hogy ha kimegyek az utcára, akkor fogalmam sincs hogyan, de beléd botlok majd. Ez volt az a nap,
Tulajdonképpen folyamatosan kapsz útbaigazítást: beszélnek az álmaid, és minden, amit ébrenlétedben látsz. Folyamatosan érzed és érzékeled a jeleket, a véletlennek vélt egybeeséseket.
Nekik szólnának a misztikus történetek, mendemondák, a mesék? Olyan lelkeknek, akik teljes valójukkal álmodozásra születtek? Vajon nekik szól-e a mese végén a tanulság? Vajon őket hivatott-e felébreszteni a varázslat, csillámpor,
Pedig bizonyos, hogy erre az élet-eseményre megszámlálhatatlan embert hívtak meg. Rég látom azokat, akik visszajeleztek. Látom az érdeklődőket. S, tudom, lesznek, akik visszalépnek. Meg olyanok, akik az utolsó pillanatban érkeznek.
Talán nem az a feladatom, hogy ösztönösen tudjam. Talán tévednem, ismételnem, tapasztalnom kell. Talán ráébrednem kell.
