A teremtés tavában

Vágyak. Óhajok, sóhajok, kívánságok, féltve őrzött álmok, tervek és víziók – van egy hely, ahol valóra válnak. Nevezhetjük tónak? A teremtés tavának.


Elsétálsz a tóhoz, a kedvenc tavacskádhoz, felszedsz egy kavicsot, majd minden szavad belemondod. Érzésből elhajítod, izgatottan, lendülettel, sok-sok energiával. Látod, hogy a víz felszíne mozdul, hogy a cselekvésed eredményes, hisz selymes gyűrűk sora továbbítja kívánságod. Suttognak egymásnak, izgatottak, s finoman megrezegtetik az egész tavat – teremtésed tavát.

Elégedett vagy. Elégedett, mint aki jól végezte dolgát, s megtette magáért és vágyáért a legtöbbet. Érthető módon békés, hisz minden a legkiválóbban lesz. Jó itt, a tó mellett, emlékezve az igazságra a szívedben, gyönyörködve a végtelenben, együtt lüktetve mindennel. Nincs ellenállás, az izmaid pihentek, s csoda módon, harmonikusan is lélegzel. Mennyivel könnyebb így minden!

Idővel a hullámok elülnek, és se híre se hamva a gyűrűknek. Nyugtalankodni kezdesz. Nincs mozgás, de ha mégis látni vélnél valamit, azt úgyis csak beképzeled. Talán van valami, amit másként kellett volna tenned? Érdemes volna megpróbálni még egyszer? Ezúttal erősebben dobod a követ, előtte pedig nyomatékosan elismételsz mindent. Csobban, jönnek a gyűrűk, de türelmetlenül várod, hogy vajon elülnek-e.

Ugye nem feleslegesen dobálod a köveket?!

Bemész a vízbe, immár térdig állsz benne. Legjobb lesz, ha eggyé válok a vízzel – gondolod – és most egy egész marék kővel próbálkozol. Erőszakosan mondod ki a szavakat, majd egyszerre zúdítod a vízbe a nehéz, nem mellesleg már sáros, rossz energiájú köveket. Sok a gyűrű, ez tény: indul tőled, belőled egy temérdek, aztán ott vannak a zubogó kövek, ne felejtsük el – mégsem látod őket szépnek.

Egymásba érnek a különböző rezgésű és intenzitású vágyak, szinte kiabálnak. Ahelyett, hogy finoman átrezegtetnék a tavat, felfordítják és felkavarják azt. Nyugtalan a színe – látod – és egy baljós érzés is elkap. Most már biztosan tudja a tó, hogy mit akarsz, de nem érzel békét, se nyugalmat. Valami nincs rendben, az izmaid görcsben, a feszültséget harapni lehetne körülötted. Miért megy minden olyan nehezen?!

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell. Piszkáltad a tavat, fröcskölted a vizet, csak kiabált benned az elégedetlen gyermek. Pedig eggyé válni, teremteni, nem ezt jelenti..


Van egy hely, ahol a vágyak valóra válnak. Nevezhetjük tónak? A teremtés tavának. Alázatos kavicsokkal itt bármit kérhetsz, megrezegtetheted a felszínt, s a gyűrűző vágyak csodájára is járhatsz. Teremtéseddel eggyé válva pedig, veled harmóniában, végre kisétálhat a tóból mindaz, mi szíved kívánsága.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »

Voltunk, vagyunk, vagy leszünk

Eltűntek, hova lettek a magabiztos döntéseim? Hol van belőlem az, akit látok benned? Aki tudom, hogy ott volt bennem is. Ott van még mindig valahol bennem. Belenéztem a szemedbe, és magamat láttam meg benne. A társat, a szeretőt és a barátot egyszerre.

Tovább olvasom »

Álmom, a lázadásom

Mondd, tüzet kell-e raknunk, hogy megpillantsuk valódi lényünket? Elhisszük, ha egy darabig csak táncolunk a sötétben? Utálnunk kell-e ezt a párost, ami végre elismeri minden részünket? A triumvirátust. Semmilyen élet nem kell, amiben ez a szeretet rejtve van.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X