Lusta dolog nem kitalálni, hogy mit szeretnél, amikor saját kívánalmaid kellene lesni!
Időfecsérlő a félelmeidről beszélni, ha egyszer mindet vággyá tudod alakítani!
És fárasztóan megszokott kételkedni, pedig éltetőbb volna bízni és hinni!
-Igen, megígértem. De bár ne tettem volna ilyet! -Mire véljem ezt? Hogy érted?! -Jól hallottad. Bánom, hogy ilyen naiv voltam. Kértél, hát én szavamat adtam: felesküdtem arra, hogy virág leszek,
Őt akarom, vagy magamat. Őt vagy mást, melyik verziómat? Nem vagyok biztos, pedig tudnom kéne, s ez így tarthatatlan. Amíg nem tudom.. nem próbálhatom meg? Lehetek csak úgy, kíváncsi? Felfedező?
Mondjuk, mert a megérzéseim mindig bejönnek, mert a deja vu velem fekszik és kel, mert egyszerűen mindig érzem a szívemmel, amit a szavak már nem bírnak el. De félek, mert
Adj még egy esélyt. Tényleg tőled kérem ezt? Magamtól. Lelkem, adj esélyt, engedj magam lenni. Adjunk neki esélyt, hogy reagálhasson ránk, megismerhessen minket, méltó legyen hozzánk. Amíg rejtjük magunkat, amíg
Megpróbálom mindenemmel, önerőből, tudással, tapasztalattal és intuícióval, érzéssel. Legalább millió impulzust szerzek kívülről, ha a válaszomat belül nem találom meg. Beszélgetek, kérdezek, megfigyelek. Mindent is megteszek, hogy a szenvedésből újra
