Lehetne ezt jobban

Benne vagy. Túlságosan fáj.
Végre kint vagy, véletlenül sem akarod átérezni újra. 

Bárcsak ne lopna el a jelenből a darabokra törött, a trauma.

Gyógyulni fogsz. „Majd az idő megoldja.”
Neked lassú lesz, sosem elég jó, utálatos.
A melegség hidegség után, legfeljebb gyalázatos.

Nem elég remélni, hogy elmúlik?!

Szétszakadsz, vacogsz. Még inkább. 
Ettől az egésztől, undorodsz. A próbálkozás a boldogságra, füstbe ment terv.

Már egészen kiábrándulva: mire fel a véget nem érő belső munka?

Azért dolgozol, hogy ne keveredj túl nagy kalamajkába. Hogy átvészeld horzsolásokkal, ismerd magadat és védd, ha túl nagy a vihar. Amíg fázol, darabokban vagy, állandó törésre készen.

Azért dolgozol, hogy túléld, mert már a közepén vagy. Hogy mozdulj onnan, magadért, az ezer meg ezer színes arcodért, ami a szomorún túlmutat. Folyó lehess, érzelmekkel, hideg és meleg áramlatokkal.

Azért dolgozol, hogy a derűd alatt, a bájos mosoly mögött valódi érzések legyenek. Tér, kapcsolódási képesség, szikrás dobogás, amit valaha elvesztettél. Helló, szenvedély, megismersz? Még ismersz?

Azért dolgozol, hogy jelen tudj lenni. Az árnyékvilágból magabiztosan és végérvényesen kiszakadva, a boldogság ajtaját páros lábbal berúgva. Félsz és mész:

Meghalni. Új valóságba születni. Élesen létezni. Ég veled trauma?

Azért dolgozol, mert érzed, lehetne ezt jobban. 

Miért, kiért, hova..

Sokkal jobban.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Ne firkáljunk többet!

Gyakran bennem van a vágy, hogy olvasás közben aláhúzzam könyveimben azokat a részeket, amelyek különösen kedvesek nekem. De rendre nem teszem, valamiért nem visz rá a lélek. Az jár ilyenkor

Tovább olvasom »

Hogyan?

Őszintén? Nem tudom, hogyan. Ettől még igen a válasz. Az előző kérdésre, még mindig igen a válasz. Pedig már majdnem lebeszéltem magamat. Nemet mondani tudok, ismerem az utat. Tudom, hogyan

Tovább olvasom »

A változásról nem szóltak

Annak lenni, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. A változásról nem szóltak. Benne vagy a változásban, maga vagy a változó, mégsem tudod magadévá tenni. Tényleg erre kellett menni? Olyat

Tovább olvasom »

Hű tanúm voltál

De nem vagy más, mint szellem. Rettegő hazug, aki tényleg nem emlékszik semmire. Olyan mélyen tűntetted el a nyomaimat, mintha soha nem jártam volna bensődben. Mintha azok a keserves évek

Tovább olvasom »

A mai lesz az a nap

Éreztem. Éreztem, hogy amire várok, az már csak hajszálnyira van tőlem. Tudtam, hogy ha kimegyek az utcára, akkor fogalmam sincs hogyan, de beléd botlok majd. Ez volt az a nap,

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X