A történet a szívünk csücskében

A kis történet a szívünk csücskében megmutatkozik a világ minden részében. Ezért többről szól, mint gondolnánk. Jóval többről.

Az életről, meg arról, ahogyan éljük azt. Elvről, értékről, világrendről szól, a szabályokról és határokról. A lényünkről, mely új formákat keres a tapasztalásra.

Itt vagyunk benne, a világban, s a történetben egyszerre, mégis tagadjuk magunkat érte. Mi ez, ha nem téveszme?

Itt vagyok benne, s nem találom a formát, amelyben lényem tényleg létezhetne.

Félek tőle. Úgy érzem, lehetetlen, máskor pedig, hogy nagyon is lehetséges. Ide-oda rángatnak az érzések, félelmek és elfáradt meggyőződések.

Új világra szültek, de még mindig a régi munkál bennem. Keresem, kutatom az igaz-igaz létet, aztán sorra eltévedek. Félek. Lebeszélem magamat, az érveim köddé lesznek, csak a puritán érzés marad meg. De az, lüktet.

Képviselnem kell, működtetni, kinyitni vele a teret. De érzem, teher. Amikor félek, a súlyát nem bírom el.

Kudarcom sejlik benne, az arconcsapás, hogy nem vagyok méltó a lényemre. Sosem lépem meg, sosem élem meg, csak maradok a könnyekre. Gördülnek, generációkon át siratják a lehetőséget. Az értéket, az elhívást és küldetést, amiért lépni kell. Érdemes.

A születő energia, ami robbanásra kész, bent marad. A megfogalmazott döntés, ami szerint nem éljük az életünket. Az újra és újra kipattantó szikra, ami nem lobbanhat tűzre, s így a parázs bölcsességéhez sem juthatunk el. Pedig kitartóan pattog bennünk az isteni, hogy vegyük észre.

Utakat nyit, ösvényeket, elágazásokat, hogy lépjünk végre. Haladjunk afelé, a szívünket is adjuk érte.

Hogy cselekedsz? Mit kezdesz a szíved csücskével? Mi lesz a történettel? A világot benned csitítod, vagy megtanulsz élni véle?

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Hihetnék magamnak, ugye?

Mondjuk, mert a megérzéseim mindig bejönnek, mert a deja vu velem fekszik és kel, mert egyszerűen mindig érzem a szívemmel, amit a szavak már nem bírnak el. De félek, mert

Tovább olvasom »

Égig érő fa

Tudod, a csodás égből hívtak ide, tapasztalásra. Megnyitották a teret szeretettel, szerelemmel, ősi egységgel. Rohantam! Azt ígérték vigyáznak rám, óvnak, s nem hagynak magamra. Tényleg ezt ígérték? Tényleg ezt akartam?

Tovább olvasom »

Ott leszek

Pedig bizonyos, hogy erre az élet-eseményre megszámlálhatatlan embert hívtak meg. Rég látom azokat, akik visszajeleztek. Látom az érdeklődőket. S, tudom, lesznek, akik visszalépnek. Meg olyanok, akik az utolsó pillanatban érkeznek.

Tovább olvasom »

Hihetnék magamnak, ugye?

Mondjuk, mert a megérzéseim mindig bejönnek, mert a deja vu velem fekszik és kel, mert egyszerűen mindig érzem a szívemmel, amit a szavak már nem bírnak el. De félek, mert

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X