Vágyaink ajtaja

-Látod a tizenkét ajtót előtted? – kérdezte.

-Látom. De olyan egyformának tűnik az összes! – válaszoltam.

-Bizony egyformák. Mégis, válaszd azt, amelyik mögött a selymes bundájú, bújó cica van, könyvtorony tetején a fehér angyalkával, fahéj illattal, virágokkal, kúttal! – bíztatott, majd várt egy egészen keveset.

-Megvan? – faggatott máris.

-Meg. Azt hiszem, tudom, hogy melyik az! – kiáltottam fel egészen felbátorodva.

-Rendben van. Most azonban áruld el a titkodat! Hisz még mindig tizenkét teljesen egyforma ajtó áll előtted, Te valahonnan mégis tudod, hogy melyik vezet oda, ahol dolgod van.. Honnan tudtad, hogy melyik az? – érdeklődött.

A kérdés legalább egy örökkévalóságig vízhangzott az agyamban.

-Magam sem értem, nem gondolkoztam – motyogtam kissé összezavarodva, már-már védekező testtartásban.

-Azért felelj a kérdésemre, na! – pirított rám nyugtalankodva.

-Honnan, honnan, hát elképzeltem az általad felsorolt dolgokat, és egyszerűen tudtam, hogy melyik az! – magyaráztam a vállamat rángatva. Érezni lehetett, vonzott, hívott magához – erősítettem meg magam a saját állításomban. Mivel a csenden, bölcs tekinteten kívül nem érkezett semmilyen válasz, folytattam: Annyira nem éreztem a tizenkét ajtót egyformának. Talán ha mindegy lett volna, hogy melyiken megyek be, akkor más lett volna a helyzet. De nekem nem volt mindegy! – egy pillanatra megtorpantam a mondandómban, mintha megvilágosodtam volna. Ezen múlna minden?! – kerekedett ki a szemem. Ha tudom, hogy mit keresek, ha szinte érzem, átélem és tapasztalom is a jelenemben, akkor a vágyott út megnyílik előttem? – kezdtem ízlelgetni a mélyről feltörő tudást bennem. Ez lenne az a lényeges különbség, amiért az utam éppen hozzád vezetett más helyett?

Mert én válaszokat, tanulságot, útmutatást kértem, aztán egyszer csak veled ültem szemben. Most úgy érzem, hogy megleltem, amit kerestem! – szóltam a szavakat meghatódva. Mosolyra húzódott a szája. Felkelt, leporolta a ruháját, és induló léptében így szólt hozzám:

-Jól beszélsz, kezded érteni a lényeget! Tudod, egyforma ajtók amúgy sem léteznek – kacsintott, és a válla fölött még azt mondta: Na, eredj, menj Isten hírével – s éld jól az életed!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

A feladat véget ért

Ne érezd, hogy rólad szól – mert nem. Ne érezd, hogy miattad van – mert nem. És ne is akard, hogy addig-addig tekeregjen, míg felőröl – mert egész egyszerűen nem

Tovább olvasom »

Tanulj és taníts

Valakitől már csak azért sem elfogadni a jó tanácsot, mert ugyan ki ő, hogy beleszóljon, hogy értékes és éles meglátása legyen, valójában csak és kizárólag a mi szegénységünk: Ugyan már,

Tovább olvasom »

A gyerekek tudják

Nekik szólnának a misztikus történetek, mendemondák, a mesék? Olyan lelkeknek, akik teljes valójukkal álmodozásra születtek? Vajon nekik szól-e a mese végén a tanulság? Vajon őket hivatott-e felébreszteni a varázslat, csillámpor,

Tovább olvasom »

Letehetetlen lap

Kártya van a kezünkben. Nem döntöttük el, hogy játszmához kell, kártyavárhoz, vagy jövendöléshez. Csak forgatjuk a kezünkben, de nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk vele. Nincs rálátásunk az asztalra, se egymásra

Tovább olvasom »

Festővásznon

Van egy kép a lelkemben – hiheted, hogy a kedvencem – hisz állandóan ezt nézem. Akármit festek, az része vagy egésze ennek az eredetinek. Nincs alkotásom nélküle, nincs olyan, ami

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X