De nem vagy más, mint szellem. Rettegő hazug, aki tényleg nem emlékszik semmire. Olyan mélyen tűntetted el a nyomaimat, mintha soha nem jártam volna bensődben. Mintha azok a keserves évek sosem történtek volna meg. Nem törölted könnyem, a tincset a fülem mögé nem simítottad, mint egy filmben. Nem láttad, ahogyan felkelek daccal a tekintetemben, nem érezted, ahogyan erőszakkal tollak el. Nem ismerted fel, hogy igen, most lök el. Nem lehetsz túl, s elég közel. Menj el. Nem hallgattad a remegő hangom éjjel, ahogyan ezer meg ezer papírzsepit fújok el. Ahogyan kimerülten, zéró figyelemmel, roncsként hívlak fel. Nem lépdeltél a morzsákon, amikké az életem lett. Nem mosolyogtál meg, ahogyan agyamenten, állandóan seprek. Ahogyan a fulladás kerülget, az élet meg öklel. Nem vélted úgy, hogy méltatlan. Egy kicsit sem, néha sem jöttél, hogy mosolyt csalj az arcomra. Nem vitted a terhet velem, ritka pillanatokra. Nem mondtad könnyes szemmel, hogy akart.. de mégsem jött el. Nem emlékeztettél igaz valómra. Nem vártad meg türelmesen, amíg kibogozom a végzetemet. Egyáltalán, meg kicsit sem voltál a legnagyobb tanítóm ebben. Nem voltál égi jel vagy család a reménytelenségben. Nem voltál történet, amelybe kapaszkodni lehetett. Útjelző vagy sorsfordító lecke. Farkas, mely a vadakat messze űzi el. Nem. Még csak valamirevaló tanúm sem voltál az egészben. Hisz nem emlékszel.
Mezítlábas bizalom
Mezítlábas bizalom, az kell neked. Olyan szeretet. Olyan természet. Világ, amiben tényleg szétnézhetsz. Biztonságban lévő gyermek, stabil felnőttel. Azzá lettél? Felelj! Nem veszhetett oda. El. A kapcsolatod az élettel. Pityereg