Amazon

Mi lenne, ha.. Sokkal inkább amikor. Amikor ez megváltozik, mert bizonyosan meg fog, akkor emlékszem majd magamra és a vágyaimra. A változáshoz ugyanis, én magam is hozzájárultam. De amíg hiszem, hogy mindez kőbe van vésve, amíg én magam kérem az életet, hogy maradjon minden a régiben, s ugyanolyan.. Addig, ha beleszakad is a világ, nem változhat meg. Külcsínben, szereplőkben, szituációkban, talán. Belső lényegben, érzésben, rezgésben, kicsit sem. Mert nem engedem, s nem is kérem erre. Igazán sosem. Mondom szavakkal, könnyed elképzelésekkel, de nem teszem bele magamat. Rendesen sosem. Eleve sem tettem, mert nem volt szabad. Mert féltem, mert szorított – elképzelhetetlen volt. Mégis az életembe hívtam. Csak azt feledtem el, milyen a szorítás hiányában. Idomultam, tűrtem, hiába vagyok a végzet asszonya. Nem is a helyzettel kell pörölnöm, csakis magammal: Végzet, tűz, amazon, ébredj! Mondd meg, mi kell. Parancsolj, rendelkezz, képzelj! Azt, ami igazán, korlátok nélkül kell. Ugyanis hosszú a sor, ami arról szól: hogyan és miként nem elégséges. Legyen hosszabb a sor, ami arról szól: így és ez kell, azzal a plusszal, amit szavakba önteni nem szükséges. Ha valaki, én aztán tényleg tudom, mi kell. Ismerem, milyen a szorítás nélküli hely. Magam vagyok a fantázia, magam vagyok az örök virág, magam vagyok az eredet, amelyben megszületik a csoda. És amikor megszületik a csoda, emlékszem majd az amazonra.