A fám tövében

Őszinte leszek: mostanában nem akartam felmászni a fámra. Pedig maga vagyok a fa. Minden magassággal és mélységgel bennem, én vagyok a fa. S, ha nem másztam, ha nem váltam eggyé magammal, akkor mit csináltam? Magamon kívül, szinte elenyésző jelenléttel, csak ültem a fám tövében. Számoltam a fűszálakat.

Egyet elmondhatok: sok van, rengeteg van, tengernyi van. Karcolták a talpamat, simogatták, de vágták is érzékennyé vált bőrfelületeimet. Megérintettek, tele voltak élménnyel, mindenféle érzéssel. Nem arról van szó, hogy ne lenne dolgom ott fent, a magasban, csak arról, hogy a mélység is mesélni akart. Húzott magához a lenti érzelem-folyam, hisz ott is megannyi tapasztalás van. S, bár ismerem, szeretem, vágyom a felső ágakat, most egy ideig nem másztam. Csak ültem a fám árnyékában, akkor is, ha kicsit fáztam.

Olyan hely a fa töve, ahol az időnek megvan a sajátos törvénykönyve. Akkor mehetsz, ha már ültél eleget, de előbb sosem. Ez rendben van: van ilyen ciklus, van ilyen időszak, van ilyen paradigma – egyszer csak vége van, egyszer csak túlnővünk rajta. De addig, míg el nem érkezik ez a pillanat, csak ülni kell, érezni, néha tűrni, olykor eggyé válni a fűszálakkal. Jelen lenni a pillanatban, akkor is, ha nehéz, ha már menni akarsz, ha ez azt jelenti, hogy nem mászhatsz fel a fára.

Talán megviselt ez az időszak – talán madár lelkem veszélyt sejtett minden lent töltött órában, és egy percre sem érezte magát biztonságban. Talán hatalmasnak láttam a fámat, talán nem hittem el, hogy valaha is fentről láthatom még a csillagokat, a hajnalt. De vannak ilyen lépései az életnek, és bár nehezek, annál inkább szükségesek. Hiába éreztem azt, hogy megbénítva ragadtam egy túl fájdalmas pillanatban, hogy minden mozdulatlan, valójában mindvégig mozgásban voltam.

S, ha séta az élet, akkor csak lépnünk kell lépéseinket!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Ezeregy

Múltban lévő árnyakban, félénk, gyáva figurákban, gyakran használt szó: a sajnálom. Ott maradtok a múltban, az ezeregy csalódásban, a soha ki nem sírt könnyben, az ordításban. Fejjel a falnak őrültségben,

Tovább olvasom »

Határtalan

Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan? Először

Tovább olvasom »

Meghatározó volt

Beszéltem róla eleget?Éreztem, hogy figyelnek?Elismerték az igényeimet?  Volt még bennem levegő, amit nem fújtam ki?Mondat, amit elharaptam?Történet, amit jó lett volna mesélni?Érzés, amit mindenképpen ki kell fejezni? Ritkán történik meg.

Tovább olvasom »

Csak úgy, kíváncsi

Őt akarom, vagy magamat. Őt vagy mást, melyik verziómat? Nem vagyok biztos, pedig tudnom kéne, s ez így tarthatatlan. Amíg nem tudom.. nem próbálhatom meg? Lehetek csak úgy, kíváncsi? Felfedező?

Tovább olvasom »

Emlékszem

Arra is, amire nem kéne. Az összes keservesre. Emlékszem, hogy folytatni akartam az életet. Nem is volt más választásom. Nem gondoltam, hogy lehetne. Magamért, nem álltam meg. Csak mentem előre

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X