Minden énemben ott vagy. Sohanemlátottakban.
Vasmacska vagy. Voltál. Szabad.
Néma ordítás, amit az összetartozás melegsége takar.
Hála vagy. Hogy éppen így voltál. Szabad.
Szerethetnél feketén – tudod, mint a kávét. Úgy, ahogy vagyok, teljes valómban. Talán már nem díjazom a folytonos kontextus keresést: kívánj cukorral, hideg tejjel vagy éppen tejhabbal. De méz is
Legyen egyértelmű és összetéveszthetetlen. Ami után nem marad több kérdőjel. Mondd hangosan és emelt fővel. Mert nincsenek jelek, meg mozzanatok, amik beszélnek. Egyszerűen nem így kell. Értsd meg, a falra
Már nem ölelnek az érzelmek, csak akkor, ha azok másokat érintenek – akkor megfogják a kezem, és sétálnak is velem. De egyedül nem megy, nincs saját élményem. Másokéból élek: csodálom,
Amit ma írok, holnap már nem érted. Pedig lehet, hogy ismersz. Ez erősen elgondolkodtat azon, hogy minek is találgatjuk, ki mit érzett akkor, amikor száz évvel ezelőtt papírra vetett pár
Mondani kell. Elsírni, formálni, megtapasztalni. Az érzéseket. Alkotni belőle, de ha kell, csak önteni formátlan. Megélni, ami belül van.”Megtanította szeretni a lelkem. Nem volt feltétel nélküli, tökéletesen tiszta. Volt benne
https://shorturl.fm/5WbQO