Őt akarom, vagy magamat. Őt vagy mást, melyik verziómat? Nem vagyok biztos, pedig tudnom kéne, s ez így tarthatatlan. Amíg nem tudom.. nem próbálhatom meg? Lehetek csak úgy, kíváncsi? Felfedező? Dóra? Lehetne oké az, hogy meglesem a szívemet fizikai valódban..? Elfogadhatom magamat azért, mert csukott szemmel, háttal, a tapasztalás nélkül nem érzem magamat biztosnak? Vajon rámförmedsz majd, ha nevetni akarok veled, s megnézni, miként érzem magamat? Belenézni a tükörbe, megpillantani benne magamat. Így akarom látni magamat mindennap? Baj, hogy ez így rólam szól, magamról, teljes valómban? S, rólad, hisz a szemeimben csodálod a csodádat. Rendben van? Játsszunk inkább, szívvel, szívből. Csintalansággal, mert azt már ismerjük, igazán szeretjük egymásban. A legjobb verzióm úgyis a játszótársad – már kipróbáltam. Őt akarom, magamat. Ezt a verziómat.

Megcsalás, tőled
Érdekel, mert bonyolult, mert több, mint aminek látszik. Mert lépten nyomon megtörténik mindenkivel. Hol poklot élve, hol mennyet ölelve, belesodródva és kikászálódva belőle. Mert az elmém nem értheti meg teljesen


