A változásról nem szóltak

Annak lenni, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. A változásról nem szóltak. Benne vagy a változásban, maga vagy a változó, mégsem tudod magadévá tenni. Tényleg erre kellett menni? Olyat csinálni, úgy csinálni, akkor csinálni. Most pedig, létezni. Ezzel együtt. Várni magadtól, hogy az légy, aki nem vagy. Szeretnél, de nem vagy. Fáj, ahogyan elhatalmasodik rajtad a verseny, amit egy verzióddal futsz. Neki, ő neki, megvan, ami neked nincs. Ott tart, ahol neked nyomod sincs. Neki, ő neki, nem kellett olyat, úgy és akkor csinálni. Elfogadni. Egyáltalán felismerni, hogy hányszor szorul titokban a szíved, amikor a futamot újra meg újra elveszíted. Nincs esélyed. Akkor mire fel a verseny? Egy ígéretnek. Az álomnak, amit csöppség rezgés óta álmodsz. Ami most nincs úgy. Nem lesz úgy. Később, másként, talán, valahogyan lesz – máshogy, picit hasonló. Nem lesz az ígéreteddel, az álmoddal egyenlő. Ez egy változás, amiről tényleg nem jött értesítő. Száradó könnyek nyomán nincs más teendő, mint jobbá tenni. Százszor merészebben álmodni, integrálni, birtokolni, mítosszá tenni. Mesévé, amiben hős vagy, amiben minden kanyar érted van. Rugalmas változóvá lenni, s folyni – a partról egyenesen a közepébe ugrani. Mondani: itt vagyok, hogy beváltsam az ígéretem, s az álmom valósággá tegyem. Talán elvesztettem a versenyt, lemaradtam egykori önmagamról, sőt, elhagytam félúton. Talán nem így képzeltem. De egyikünk sem. Változóvá lettem, hogy magam legyek, s igaz legyek. Hogy verseny helyett megéljem a történetet, amit mesélek.