Hű tanúm voltál

De nem vagy más, mint szellem. Rettegő hazug, aki tényleg nem emlékszik semmire. Olyan mélyen tűntetted el a nyomaimat, mintha soha nem jártam volna bensődben. Mintha azok a keserves évek sosem történtek volna meg. Nem törölted könnyem, a tincset a fülem mögé nem simítottad, mint egy filmben. Nem láttad, ahogyan felkelek daccal a tekintetemben, nem érezted, ahogyan erőszakkal tollak el. Nem ismerted fel, hogy igen, most lök el. Nem lehetsz túl, s elég közel. Menj el. Nem hallgattad a remegő hangom éjjel, ahogyan ezer meg ezer papírzsepit fújok el. Ahogyan kimerülten, zéró figyelemmel, roncsként hívlak fel. Nem lépdeltél a morzsákon, amikké az életem lett. Nem mosolyogtál meg, ahogyan agyamenten, állandóan seprek. Ahogyan a fulladás kerülget, az élet meg öklel. Nem vélted úgy, hogy méltatlan. Egy kicsit sem, néha sem jöttél, hogy mosolyt csalj az arcomra. Nem vitted a terhet velem, ritka pillanatokra. Nem mondtad könnyes szemmel, hogy akart.. de mégsem jött el. Nem emlékeztettél igaz valómra. Nem vártad meg türelmesen, amíg kibogozom a végzetemet. Egyáltalán, meg kicsit sem voltál a legnagyobb tanítóm ebben. Nem voltál égi jel vagy család a reménytelenségben. Nem voltál történet, amelybe kapaszkodni lehetett. Útjelző vagy sorsfordító lecke. Farkas, mely a vadakat messze űzi el. Nem. Még csak valamirevaló tanúm sem voltál az egészben. Hisz nem emlékszel.