Oké, de miért pont most? Kigondoltam, gondolod. Vártam rá, tudatosan készültem, érzéssel. Bizonyos. Mondjam, hogy nem így volt? Egyszer csak tudtam, hogy ezt akarom. Hogy ezt kell csinálnom. Nem maradt több választásom, nyakatekert opcióm vagy kibúvom. Ezért megtettem, impulzusból. Bátorságból. Érzéssel, ez bizonyos. De igazad van, készültem. Évekig tanultam, hogy érthessem. És igen, vártam rá. Mert nem tudtam róla, hogy nekem kell. Nem akartam, hogy nekem kelljen. Ellentétes volt minden vágyammal. Azonos a félelmeimmel. S, szinte elképzelhetetlen, kicsit sem valóságos. De tökéletesen gondolod: Kigondoltam. Szétagyaltam. Rommá terveztem. Csak azért, hogy egy kicsit se úgy csináljam. Hogy egy napon úgy ébredjek fel, nincs több időm erre. Nincs több órám, percem, de egy falat másodpercem se maradt. Túl vagyok rajta. Szembe bírok nézni vele. Félek, de nem ingat meg. Van elég erőm ahhoz, hogy kiderüljön. Van elég kíváncsiságom, hogy érdekeljen. Van elég bátorságom, hogy elébe menjek. Van elég és még több is van. Mindenem megvan. Az vagyok, akinek lennem kell. Az, aki birtokba vette, s többé nem függ tőle. Az időzítés mestere. A sorsfordító, személyesen. És én még végig azt hittem, hogy Rád várunk mindketten.. Még mit nem!

Másként pereg
-Már megint – mint mindig – ketyeg! -Hát ketyegjen! Nem minket mér, értsd meg.. A mi időnk egészen másként pereg.



