Álmodom a nehéz lehetőséget a könnyebb ösvény mellett, a fejetlenséget, a félelmet, a döntésem. Újra és újra átélem, átfut rajtam minden. Izzadtan ébredek, még emlékszem. Látom, hogy merre mehetek, s merre nem. Mit hoz a jövő, ha továbbra is így teszek – más helyett. Ha változtatok, más lesz az ösvényem.
Akarom, hogy más legyen? Beszél hozzám a jövőképem, az énem, aki sokkal jobban érti a jelenem. Vezet, hogy egy napon vele egyként nyissam ki a szemem. Velem egy.
Hogy van az, hogy csak én hiszem? Hogy egyedül kell? Hogy ez az egész szembemegy mindennel, és mindenkiével. Mindenki történetével. A világ tele jelekkel, de senki nem figyel. Mindenki mást
Van egy kép a lelkemben – hiheted, hogy a kedvencem – hisz állandóan ezt nézem. Akármit festek, az része vagy egésze ennek az eredetinek. Nincs alkotásom nélküle, nincs olyan, ami
Furcsa dolog a csoda. Mintha soha nem is vágyná, senki, igazán, soha. Hangzatosan, büszkén, persze. A valóságban? Nem tudják mi az: a csoda. A csoda, a szívemnek kedves. Amit megölelek
Megértem, ha keresed és kutatod. Az okot. Ha félsz, amikor úgy tűnik, nem találod. Az érzések benned, miért olyanok, s mikor lettek azok. Mitől lettek azok. Tudni akarod. Érteni, jóváhagyni,
Mersz csendben maradni? Sétálni el, a kedvenc naplementédbe sétálni el. Hiszed, hogy hallanak? Némán, láthatatlan. Féled, hogy megfeledkeznek rólad? Elfelejtik, amit nem szabad. Igyekezel, hogy hangosak legyenek a szavak? A
