Talán túl nagy az álmom, egyszerűen óriási ebbe a világba.
Hiszek én, hiszek, nem azért mondom, hidd el. Szemérmetlenül álmodok mindent, részletgazdagon, érzéssel. Egy részem régen ott él az általam teremtett csodavilágban – de egy másik itt ragadt, ebben a valóságban. Ez a világ pedig, még nem olyan..
Türelemmel, persze. Alázatosan, kitartóan, hittel. Kérdés nélkül, kétségtelen, könnyen. Értem én, értem, de mégis mit kezdjek a szétszakadt tapasztalásommal? A skizofrénia ehhez képest, móka..
Kész az útitervem, itt a csomagom mellettem – bele a végtelenbe, erről döntöttem. De tudod, már az sem érdekel, ha egyedül kell mennem, meztelen, s nem vihetek magammal senkit, és semmit sem. Nem érdekel, nincs semmilyen kikötés, semmilyen feltétel. Történjen!
Nem lehet, hogy túl nagy az álmom, lehetetlen, hogy ne férne el. Itt a helye velem, bennem, mellettem, körülöttem. Megérdemlem a kerekséget, az egységet, amit a születésem ígért meg. Ezért létezem, a fene egye meg.. Eleget voltam széthasadva, két darabban, messze az eredetemtől, elsodorva a világban.
Megpróbáltam mindet, de a se veled, se nélküled, a mindent vagy semmit, és a világgá megyek verzió sem vigasztalt meg. Az elmém bánatára, nem érhetem be kevesebbel.
Történnie kell!
